Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-83

|gg 88. orsíáfos ölés 1892, JnlJte g én, keMem állott és ennek daczára a t. elnök ár mégis nyomban kijelentette, hogy a vita be van zárva. Ez nem járja, t. ház (Zaj a jobboldalon.) és a komoly tanácskozással nem egyezik meg.(Elénk helyeslés bál felől.) Kérem tehát a t. elnök urat, legyen szíves a házszabályokat praecise alkalmazni, mint azt máskép nem is lehet és a ház tanácskozásainak méltóságát, komolyságát és igazságosságát megőrizni, a mint ezelőtt mindig meg volt őrizve, mert ez egyik feltétele a ház nyugodt tanácskozásának. (Élénk helyeslés bal felöl.) Elnök: T. ház! Kerülni akarom az éles szavakat, bár, azt hiszem, teljes jogomban volna a legkomolyabban visszautasítani azon kifejezést, a melyet a képviselő ár használt, (Helyeslés jobb felöl.) mikor azt mondotta, »cz nem járja«. Az elnök eljárását, intézkedését a házszabályok értelmében egy képviselő sem teheti bírálat tárgyává. (Helyeslés jobb felöl.) Akkor zárom be a vitát, a mikor constatálom, hogy senki sem kíván többé szólani. (Helyeslés jobb felöl.) A minister urak akkor szólamuk, a mikor jónak látják s van joguk a vita bezárása után is szólani. Következésképen jogosan jártam el, a midőn annak constatálása után, hogy szólani senki sem kíván, a vitát bezártam. A minister ár felállt ugyan, de engem előre értesített, hogy a vita után kíván szólani; (Élénk helyeslés jobb felől ) az pedig, hogy egyes képviselők a ministerektől követeljék, hogy a vita bezárása előtt szóljanak, a házszabályoknak semmiképen meg nem felel. (Úgy van! Úgy van! jobb felöí.) Különben, t. ház, tekintsük, hogy a vitát be nem zártam. (Élénk helyeslés.) Wekerle Sándor pénzügyminister: T. ház ! A fenforgó incidensre vonatkozólag csak annyit vagyok bátor megjegyezni: ha valaki szólni kíván a kérdéshez a vita bezárása után, én részemről sohasem szoktam elbújni az argumentatiók elől és magam fognám kérni a t. házat, hogy méltóztassék megengedni annak, a ki még szólani kíván az általam elmondottakhoz, hogy még szólhasson. (Helyeslés jobb felöl), Áttérve Beöthy Ákos képviselő úr felszólalására, engedelmet kérek, de ezt a határozati javaslatot nem fogadhatom el. Azt hiszem, ezzel a képviselő úr is tisztában van, mert ez a kérdésnek nem clarificatioja, hanem az én törvényes eljárásomnak a ház által való határozott desavuálása lenne. (Helyeslés jobb felöl.) De indokát sem látom e határozati javaslatnak. A képviselő úr ugyan azt mondja, hogy tökéletesen tisztában van e kérdéssel ma is, de viszont én is azt mondhatom, hogy azzal én is tökéletesen tisztában vagyok. E kérdés már többször előhozatott a házban és többször képezte megbeszélés tárgyát, úgy, hogy a ki e kérdés iránt tájékozódni akar, az idáig is szerezhetett tájékozást. Miről van itt szó ? Arról, hogy a regalekártalanítási törvény 10. §-a, a melyre helyesen jegyezte meg a t. képviselő úr, hogy az a kormány eredeti előterjesztésében nem volt meg, hanem az akkor kiküldött szakbizottság tárgyalásainak során vétetett fel, azt mondja, hogy megengedtetik az adóalaptól eltérő bizonyítás az 1882 — 1886. tényleges jövedelem alapján, ha valaki azt számadással, vagy egyéb, a törvényben meghatározott módon kétségtelenné teszi, hogy neki ezen években a regáléból, bár adó alá nem vont, de ilyen és ilyen jövedelme volt; csakhogy a kártalanításnak ekként megállapított összegéből a taxationál mindig levonandó az, a mi az állami adó nyolczszorosának és a törvényhatósági és községi pótlék egyszeresének megfelel. Miután a törvény azt mondja, hogy ez mindig levonandó, a kártalanításnak ekként megállapítandó tőkeösszege azonban csak 1892 végével lesz kiszolgáltatandó: magának a törvénynek szövegezése, t. i., hogy miután adólevonásáról már szólott, a kártalanításnak ekként megállapított összegéről szól, kétségtelenné teszi, hogy itt egyszerű taxatioról van szó, vagyis arról, hogy én adok neked 100 forint kártalanítást, de ha nem fizettél adót, akkor nem 100 forint kártalanítást adok, hanem 95 forintot: ez egyszerű taxationak a kérdése. Ott, a hol határozatlan tényezővel kell számolnunk, nem mondhatjuk azt, hogy bizonyos százalékot vonunk le, mint levontunk 10%-ot, a melynek kezelési költség volt a czíme, vagyis nem kezelési költség, hanem au fond perdu, a melyet számítottunk. Miután itt különböző tényezőkkel dolgoztunk, nngyon természetes, hogy nem határozott százalékot lehetett megállapítani, hanem azt kellett mondani, hogy a mennyi az adó, vagy annak bizonyos hányszorosa. Egy egyszerű taxatio kérdése és semmi jogigényt nem állapít meg arra, hogy ezen a taxationál levont adót valakinek kiadhassuk. Egy törvényt organicus egészében, intézkedéseinek összességében keli megítélni; nem lehet azt mondani: ha ezen taxationál valamit levonásba hozok, ezen összeget valakinek kiadjuk. Hogy ez így áll, leszek bátor argumentálni a következőkben: először itt az adónak bizonyos hányszorosa, nyoíczszorosa levonásáról van szó; hiszen hogy ez tiszta taxatio kérdése, kitűnik abból, mert ha nem az volna, a ház csak nem bízta volna az administratiora a jövedéki büntető eljárást; hiszen ha ez nem taxatio kérdése volna, akkor a jövedéki büntető' eljárásra hivatott bíróság állapíthatta volna csak meg a nyolezszoros összeget. Tovább megyek. Nem is kerestem, hogy jó-