Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.
Ülésnapok - 1892-67
gg 87. országos ülés 1882. jvnins 8-án, pénteken. Poroszország összbudgetje 1,804,452.035 mk., a közoktatási 101,445.384 mk., eblml képzőművészetre 3,017.606 mk., azaz az összbudget 0-lÖVt-je. Itt is tekintetbe kell venni azon nagy tőkét, melyet a történelmi fejlődés a jelenkorra hagyott, a melynek activ hatása az évenkinti költségvetésekben nem észlelhető; és azt, hogy a közoktatási költségek mily túlnyomó része vétetik föl az állami budgetbe. De legfrappansabb példáját talán annak, hogy a modern államokban mi történik a nemzet úgy művészi, mint iparművészeti munkaerejének izmosítására: a szomszéd Asztria nyújtja. Ott az összbudget 585,947.553 irtot, ebből a közoktatási budget 21,794.225, a mely összegből ugyancsak 304.185 frt megy képzőművészeti czélokra, de ha ehhez a dynastia külön e czélra rendelt fondjából az évenkinti 1,000,000 forintot meghaladó összeget hozzáadjuk, a képzőművészetek és hozzá közel eső cultnralis ezéiok szorgalmazására fordított összeg az összbudgetnek körülbelül 2'40°/°-ára emelkedik. Ezen budgetekkel szemben a magyar viszonyok következőképen alakulnak : (Halljuk! Halljuk !) Öeszbudgetünk kitesz 368,100.562 frtot, a közoktatási költségek 7,607.204 frtot. A képzőművészetek költsége, hozzászámítva a muzeumok költségét, a melyeknél a tisztán képzőművészeti ezéiok nagy szerepet játszanak és a melyek épen ezért nem választhatók el azoktól, 340.342 frtot tesz ki, vagyis az összbudget 0'09 u /o-át, a mely magában véve is elég csekély arány a többi államok költségvetéséhez képest. Még lejebb sülyed, ha tekintetbe veszszük, hogy nálunk az állam mily csekély mértékben veszi vállaira a közoktatási költségeket, hogy ezeknek mily nagy része háramlik a felekezetekre és egyházi alapítványokra és ha tekintetbe veszszük azt, hogy e 009%-nyi tétel az, a nielylyel teljesítendik nálunk mindazon feladatokat, melyekre más nemzetek évszázadok munkáját fordították, hogy e csekély összeggel kell összeszednünk a múlt idők művészi kincseiből álló és a továbbfejlődéshez szükséges szellemi tőkét, muzeumokat, képtárakat alapítani és fentartani, műemlékeket restaurálni stb. és ugyanakkor megfelelni a modern magasabb művészet fejlesztési igényeinek, gondoskodni a mfíérzék terjesztéséről és az iparművészeti szakoktatásról stb. (Igaz! Ügy van ! jobb felől.) A magyar képzőművészeti budgetnek a legfontosabb culturállamok budgetjeivel való összehasonlításának eredménye tehát az, hogy jóllehet Magyarországon fontosabb szerep nyílik a képzőművészetnek, mint a legtöbb külföldi államnál, daczára annak, hogy ezeknél már a múltban is sok történt, annyi, hogy azok nagy részben ma is abból élhetnek, daczára annak, hogy Magyarországon a múlt művészi becsű nyomot alig hagyott maga után és így művészi tőkével nem birunk: mondom, mindezek daczára a külföldi államok ma nemcsak absolute — a mi nagyobb vagyonosságuk természetes következménye — hanem relatíve is sokkal, aránytalanul többet tesznek és áldoznak a mtívészetekés iparművészetért, mint Magyarország. Ha azonban ez állapoton segíteni akarunk, egy dolog tisztán áll előttem és ezt nem akarom szem elől veszíteni. (Halljuk! Halljuk!) Ez az, hogyha nem akarjuk az oly nehezen helyreállott financiális egyensúlyt bármily csábító remények fejében megzavarni, lehető elővigyázattal kell haladnunk és az állam költségeit csak ott emelni, hol az elkertílhetlen. És első sorban nem tűzhetjük ki közvetlen czélunkúl azou művészi tőke megszerzését, melyet más nagy művészi múlttal biró nemzeteknél csodálunk. Egyszerre akarni pótolni azt, mit más nemzetek századokon át szereztek, veszedelmes utópia lenne. Ezért a művészeti és vele rokon természetű kiadások tételei közül azok, melyek a muzeumok, országos képtár, történelmi műemlékek fentartása stb. czéljainak szolgálnak, jobb idők beálltáig szükség esetén mai állapotukban hagyhatók, annál is inkább, mert ezeknél a dolog természeténél fogva periculum in mora nem foroghat fönn. Ugyanez okból a statusquo fentartható azon kiadásoknál is, melyek a szakoktatás érdekében tétetnek. Mint bátor voltam beszédem elején kifejteni, a rajztanítás csak ott birhat tartalommal, műérzéket nevelő hatással, a hol az a szem nevelésével párhuzamosan halad. És ezért addig, míg utóbbi tekintetben a mai színvonalnál jóval magasabbra nem emelkedtünk, míg egy nagyobb szabású nemzeti művészetnek majdnem teljes hiányában vagyunk, míg a meglevőnek a nagyközönség előtti hozzáférhetőségéről gondoskodva nincs: addig a szakoktatás mai állapota a viszonyoknak teljesen megfelelő. Máskép áll az a modern magasabb művészet támogatására és annak művei népszerűsítésére szolgáló tételek tekintetében. Az a művészi erő, mely a tételek hiányossága következtében ki nem fejlődik, csírájában elvész. A nemzeti lét ily erőteljes fejlődési korában, mint a milyet nemzetünk most él, sok ily erő érvényesülést nyer. Ezek elnyomása ugyanúgy hat, mint a tavaszi vetésre a zord idő. A neki indáit fejlődés elnyomódik és hosszú, kiszámíthatlan pangás következik.
