Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.
Ülésnapok - 1892-73
H. orsíófös ttlés !Si§, jtinvitg íí-én, pénteleíi. 239 ságok leszállításának ideje e tekintetben még el nem érkezett. A mi a képviselő árnak a dohányjövedékre vonatkozó megjegyzését és azon avisoját illeti, hogy dohánytermelési engedélyért szándékozik folyamodni, előre is vagyok bátor kijelenteni, hogy valamiut a múltkor sem jutott eszembe haragudni, úgy akkor sem fogok haragudni, midőn azt a dohánytermelési engedélyt fogom tárgyalni. Egyet azonban előre vagyok bátor kijelenteni, hogy sajnálatomra az engedélyt nem fogom megadni (Derültség.) azon egyszerű okból, mivel új termelési engedélyek kiadása, azt hiszem, igen hosszú időre beszüntettetett. (Egy hang a -zélső baloldalon: Ás őszszel másként beszéltek !) Kérem, az őszszel is nyilatkoztunk. A t. képviselő úr nem fog az összes termelési engedélyek közt arra utalhatni, hogy új termelési engedélyt adtunk az egész saisonban. Két. új termelési engedély adatott ki tudtommal és ez is mindkettő azon az alapon, hogy az engedély megadása iránt az illetőknek még a múlt esztendőben ígéret tétetett, (Mozgás a szélső baloldalon.) sőt intézkedéseket is tettek ezen termelés berendezése iránt. (Nyugtalanság a szélső baloldalon.) De új termelési engedélyek sem egy, sem más szempontból nem adattak ki, úgy, hogy azt merem állítani: új termelési engedélyeket már a folyó saisonban sem adtunk ki és egyformán alkalmaztuk ez elvet mindenkivel szemben. (Mozgás a szélső baloldalon.) Kovács József: Miért? Wekerle Sándor pónzügyminister: Miért? Hiszen a t. képviselő úr nagyon jól fogja tudni. Azért nem adhattunk ki új termelési engedélyeket, mert a mostani terület is több, mint a mennyire szükségünk van, mostan is több terem, mint a mennyivel mejj- fogunk küzdhetni. Áttérve most a tulaj donképi tárgyra, a marhasónak a kérdésére, azt hiszem, t. ház, hogy ez oly kérdés, mely úgy a marhatenyésztés, mint a mezőgazdaság szempontjából túlbeesűltetik. Ha egy számítást ejtünk meg arra nézve, hogy különösen a mi viszonyaink közt egy gazdának mennyi marhasóra van szüksége, azon tapasztalásra fogunk jutni, hogy igenis a marhasónak olcsóbb árulása — oiár történjék ez akár termé szetes sónak bizonyos limitált mennyiségben való kiszolgáltatása, akár valamely marhasó keveréknek forgalomba hozatala által — bizonyos kedvezménynyel, könnyebbséggel jár az illető gazdára nézve; de ha az emberi fogyasztásra szánt sótól eltekintünk, a mit senki sem akar kedvezményezni, már a marhatenyésztés szempontjából — mert egészen más kérdés az és rögtön felelek rá, hogy leszállítsuk-e a sónak az árát — akkor azon tapasztalatra fogunk jutni, hogy akár közép- akár nagy gazdaságot méltóztatnak számítási alapúi venni, oly elenyészőleg csekély különbözetet nyújt ez kedvezménykép az illető gazdának, hogy ez a gazdasági rcgie szempontjából alig jöhet tekintetbe. És ha úgy állítjuk oda a dolgot, hogy ez minő hátrányokat okoz a kincstárnak, mily na gy jövedelem elmaradásával fog ez járni és nem a marhasó szempontjából, hanem általán a közszolgáltatások szempontjából bíráljuk meg ezt a kérdést: mindenesetre arra az eredményre fogunk jutni, hogy ha van, teszem két milliónyi oly több jövedelmünk, a melyet a közszolgáltatások könnyebbítésére fordíthatunk, semmi esetre sem a marhasó behozat ila vagy a só árának leszállításánál kell ezt a két milliót érvényesítenünk, mert fájdalom, még sokkal terhelőbb közszolgáltatásaink vannak, a melyek ha könnyítésről van szó, elsőbb sorban érdemelnek figyelmet. (Helyeslés jobb felöl.) A marhasónak forgalomba hozatalára nézve mindig az volt az álláspontunk — és ezt többszörösen helyeselte a törvényhozásnak ezeu tisztelt háza is — hogy ha sikerűi oly sókeveréket létesíteni, a mely a sót állati használatra alkalmassá teszi még, de emberi használatra alkalmatlanná teszi, akkor igenis, hozzuk be a marhasót. Ily keveréket létesíteni mindeddig nem sikerült. Nemcsak mi foglalkozunk ezzel a kérdéssel; többszörösen voltam bátor felemlíteni, hogy majdnem minden európai állam foglalkozik e kérdéssel. Vannak államok, a hol a marhasó keverék utján forgalomba is van hozva és mit tapasztalunk? Azt tapasztaljuk ott, hogy daczára ezen keverék rendeltetésének, az emberi élvezetre is használtatik és ez által igen sok bajnak s betegségnek kútforrásává vált, úgy, t. ház, hogy azt merem mondani, ma már nem is az az álláspont foglaltatik el, hogy keverék útján hozzuk a sót forgalomba, hanem az, hogy a marhaállományhoz képest bizonyos limitált mennyiséget szolgáltassunk az illetőnek, a mint ez egy múltkor beadott határozati javaslatban is említtetett és a mint arra a t. képviselő úr is utalt mai felszólalásában. Ennek azonban egy baja van — és ezzel legyünk tisztában — az t. i., hogy a kezelés nálunk óriási nehézségekkel jár s a kincstár részéről hozandó áldozat nemcsak abban áll, hogy itt a só árkülönbözetét veszti el, hanem abban is, hogy maga a kezelés is lényegesen több áldozattal fog járni. Nálunk ugyanis a sókereskedés szabad, nálunk a sótrafikok nincsenek életbeléptetve és olyan közegekkel, melyek a limitált só kiszolgáltatásával megbízhatók lennének, az ország tálnyomó nagy részében nem rendelkezünk. Egygyel másrészről legyünk tisztában, t. ház s ez az, hogy ha daczára a kezelési
