Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.
Ülésnapok - 1892-73
lé. orseAfos ülés 1892. Janim ÍJ-én, pwitáéí, f gg terium költségvetésének tárgyalása, mely a lottó jövedék czíménél szakadt félbe. Széll Ákos jegyző (olvassa): Lottó-jövedék. Rendes kiadások: XVI. fejezet, 22. czím. Rendes bevételek: V. fejezet, 34. ezím Kiadás 1,464.105 forint. Elnök: Megszavaztatik. Széll Ákos jegyző (olvassa) : Bevétel 2,739.500 frt. Elnök í Megszavaztatik. Széll Ákos jegyző (olvassa): Sójövedék. Rendes kiadások: XVI. fejezet, 23. czím. Rendes bevételek: V. fejezet, 35. czím. Összes kiadás 2,608.462 frt. Szederkényi Nándor jegyző: Molnár Józsiás! Molnár Józsiás: Mélyen t. képviselőház! Azt hiszem, mindnyájunk előtt ismeretes az a fontos szerep, meiyet a só az állati szerkezetben végrehajtani hivatva van Innen kifolyólag feltételezem azt is, hogy mindnyájan teljes tudomással bírunk arról, mily nagy kára van állattenyésztésünknek abból, hogy nem részesülhet a kellő sómennyiségben és pedig azért, mert az nagyon drága. Már pedig mindnyájan tudjuk, hogy államunk Isten jóvoltából akkora nagy mennyiségben rendelkezik sóval, hogy ha a sófogyasztás esetleg tízszer akkora lenne is, mint ma, az esetben is minden kétségen kivűl évezredek múlva sem lehetnénk abban a helyzetben, hogy sószükségről panaszkodhatnának utódaink. Midőn a dolgok így állanak, a mikor mindnyájan tudjuk, hogy nemzetgazdaságunknak nagy kára van a só hiánya miatt és tudjuk, hogy só kellő mennyiségben rendelkezésre áll: önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy voltaképen mi az oka annak, hogy mezőgazdasági vagy hasznos házi állatainknak a szükséges só nem juthat? Ennek oka semmi egyéb, mint az, hogy az állam pénzügyeit kezelő közegek a magyar állampolgárok érdekében nem merik megkísérteni azt a koczkázatot, mely a só árának leszállításával esetleg járna. T. ház! Miután, mint mondani bátor voltam, a só rendelkezésünkre áll, miután a szükség fenn is forog természetes, hogy nem pihenhetünk meg annál, hogy talán már eddig is tétetnek egyes kísérletek oly czélból, hogy a marhaállomány részére denaturált só előállíttassék. Mert ártalmas szerekkel a sót denaturalisálni természetesen nem lehet, mert a mi árt az emberi szervezetnek, az minden bizonynyal ártana az állati szervezetnek is. De egyáltalán nem szabad e kérdés felett napirendre térni mindaddig, míg módját nem találjak annak, hogy mikép lehetne mégis a dolgot akkép intézni, hogy az állam bevételeinek csökkenése KÉPVH. NAPLÓ. 1892 — 97. IV. KÖTET. nélkül marhaállományunk a kellő sóhoz juthasson. Mikor Istenben boldogult kereskedelmi míuisterünk látta, hogy a magyar államvasutak vonatai üresen szaladgálnak, akkor, mikor az utazó közönség is meg volna rá, tudjuk, hogy mikép járt el: egyszerűen lejebb szállította a vitelbért és a végeredmény az lett, hogy az államvasutak vonatai ma már nem járnak üresen és mindennek daczára az állampénztár sem vallotta ezen eljárásnak kárát. Az a tiszteletreméltó párt, a melyhez tartozni szerencsém van, szintén nem nyugodott bele ezen anomáliába és kutatni akarja a módokat, a melyek szerint hasznos házi állataink a gazdák nagy előnyére sóhoz juthatnának. így ez alkalommal engem tisztelt meg azzal a bizalommal, hogy ezen kérdést a t. ház előtt felemlítsem. Ezen kötelességemből kifolyólag gondolkoztam ezen thema felett, azaz annyit, a mennyi erőmből telt s ezen gondolkozás eredményét bátor leszek a t. háznak és a nagyméltóságú minister urnak becses figyelmébe ajánlani. (Halljuk! Halljuk!) Előre bocsátom, hogy én e sóárak egyszerű leszállítása által az államháztartás megzavarását nem tartanám lehetőnek, mert minden kétségen kívül a nagyobb fogyasztás és a sónak az iparban nagyobb igénybe vétele fedezné azt a hátrányt, a melyet a só árának leszállítása az állampénztárnak okozna. De igen természetes, hogy arról sem volt szabad megfeledkeznem, hogy ily gondolat kétségkívül a mélyen t. pénzilgyminister urnak és másoknak is eszébe juthatott és azért nem fogadtatott el, mert nem találták egész biztosnak, ennélfogva kötelességemből kifolyólag tovább is gondolkoztam és további gondolkozásom végeredményét bátor leszek most elmondani. Tudvalevő dolog, hogy minden sóbányánál rendkívül sok a sótmlladék, a melyet azonban nem lehet értékesíteni, mert tisztátlansága folytán vagy patakba Öntik, vagy máskép megsemmisítik, hogy annak a közforgalomban hasznát senine vehesse. Én czélszerünek tartanám, ha minden sóbányához egy só őrlő gépezet állíttatnék fel. E? által minden sohulladék megőröltetnék a nélkül, hogy az jelentékeny költségbe kerülne. Természetes, hogy ez a hulladék magában véve sem kifogásolhatatían tiszta, de lehetne tovább menni oly formán, hogy vagy fürészporral vagy szárított fahulladékkal stbivel a megőrölt só tisztátalanná tétetnék, 2 — 3 % tisztátalan dolog adatnék az ilyformán megőrölt sóhoz. Tudom, hogy népünk egy részének a tisztaság iránt kellő érzéke van, egész biztossággal feltehető, hogy az ily módon előállított tisztátalan marhasót a legtöbb szegény, de a tisztaságra sokat adó gazdasszony is, ha szabadságában állana is, sem 80
