Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.

Ülésnapok - 1892-72

7S. orsn.ígos Blés 1892. janim 16 én, szerdán. |öjg nyiség. A dohánykereskedésekben verpeléti helyett más dohányt árúinak, a mely nem verpeléti. Sajnálom, hogy nem hoztam magammal, (Derültség.) de ha kívánják, holnap le fogom tenni ide a ház asztalára azt a dohányt, me lyet verpeléti néven árúinak. Ezt csak azért említem, hogy azon a vidéken a dohánytermelés nincs kiaknázva, a mi pedig rendkívül nagy közgazdasági hátrány azon megyére, melyről szólok. Hozzá ez a dohány természetesen drágább már minőségénél, de annál fogva is, mert a mint mondám, talán csak egyetlenegy helven terni élik az országban. Azon felül, ha jól tudom, a finom sárga tubáknak is ez a dohány adja meg 'AZ alapját. Az ottani föld — ismétlem — nincs kihasználva erre a termelésre és pedig azért, mert a kincstári engedélyadás olyan körülírásokkal jár, melyek az apróbb termelő ket ma már kizárják. Méltóztatik tudni, hogy az a vidék egy nagy uradalom, ezek a földek pedig jóformán jobbágyi vagy olyan remanentialis földek, melyek nagy birtokokkal, különösen a Károlyi birto kokkal vannak körülvéve. Ott tehát nagyobb földterületek nem képződhetnek. Egy-egy embernek a birtoka, kivált az újabb feldarabolások folytán mindössze 1—3, vagy 4-—-5 holdra megy, mert hiszen azok zsellérbirtokok. Ezek a földek ugyanis valaha nem értek semmit, tehát a zsel léreknek osztották ki az illető földesurak. Ez a körülmény teszi lehetetlenné nagyobb birtokrészek képződését ezen drága, becses dohány termelésére. És a kormány nem látja s nem keresi módját annak, ha már ily körül menyek vannak, ezekkel leszámoljon és hogy az az alkalmas föld kihasználatlanul ne maradjon, hanem értékesíttessék a kincstár javára is, mert a kereslet oly nagy, hogy a kincstár verpeléti dohány helyett mást kénytelen árulni, »Verpeléti* elnevezés alatt. Ezzel bebizonyítottam azt, hogy a kincstári érdekek e vidéken nem szolgálnak a közgazdasági érdekek támasztékáúl, mert a szűk, bureaucraticus felfogás kizárja azt, hogy lejebb menjenek és felszabadítsák az apróbb birtokokat is e dohánytermelésre. Azt fogják erre mondani, hogy ez nem lehetséges, mert azok a kisbirtoko sok csempészet utján károsítani fogják a kincstárt. Az egész terűiét nem oly óriási, hogy ott ne lehessen könnyen ellenőrizni. Tudom, hogy a bnreaucratismus ismét azt fogja mondani, hogy egyes helyekre nézve kivételt tenni nem lehet. Én azonban azt mondom, hogy közgazdasági szempontból és érdekből oly helyeken, a hol ily kiváló fajok termesztetnek, kivételt is kell tenni a kincstárnak a közgazdaság érdekében is. De még más nagy baj is van dohánytermelésünk körül. Dohánytermelésünknek nincs solid basisa, nincs a termelésben megállapodottság, soliditás és biztonság. Miért? Azért, mert a mai kincstári kezelés mellett a termelő nem biztos, hogy holnap vagy a jövő esztendőben termel-e még dohányt vagy nem'? (Úgy van! a szél öbalon.) Ha a t. pénzügyminister úr azt mondotta, hogy bizonyítsunk, hát bizonyítani fogom, hogy itt nemcsak kincstári és közgazdasági, hanem politikai érdekek is szerepelnek. Hiszen magam adtam át a t. pénzügyminister úrnak három vagy négy községbeli háromszáz vagy négyszáz kis termelőnek a folyamodványát, a kiktől tavaly megvonták a dohánytermelési engedélyt, mert a követválasztás ideje következett. (Felkiáltások a jobboldalon: Nem azért!) A t. pénzügyminister úr sokkal emelkedettebb belátású, semhogy maga tette volna ezt. 0 a házban is m:ir többször megmondotta, hogy korteskedést nem enged meg hivatala körében. De úgy látszik, ez a mi történelmünknek egy végzetes balsorsa, hogy miként már 18-18 ban is történt, bizonyos helyen sohasem azt hajtják \égre, a mit kiadnak parancsban. A t. pénzügyminister úr, megengedem, hogy maga meggyőződése alapján nem kíván részt venni ilyen dolgokban, de közegei, úgy látszik, mást tesznek, mint a mit ő akar. (Úgy van! a b iloldalon.) És ez, t. ház, nagy kérdés a mi dohánytermelésünk ügyében közgazdasági szempontból, különösen az apróbb termelőkre nézve, a minők az általam említett vidéken is vannak. Azt, hogy például egy községben kéthárom-négyszáz kis termelő felett minden követválasztás közeledtével ott függjön engedélyök megvonásának Damokles kardja, rendezett államban tűrni nem lehet. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A t. pénzügyminister úr, elhiszem, mindezt nem akarja és a házban ismételni is fogja egy ízben tett nyilatkozatát; de mindannak daczára, a mióta csak ismerem azon vidéket, még nem volt egy követválasztás sem, melynek közeledtével három-négy-ötszáz embertől meg ne vonták volna a dohánytermelési engedélyt, hogy jövőre azt újra visszaadják nekik. Hát mi ez? Közgazdasági érdek ez? Ily fontos termelési ágnál, az egyesek anyagi jólétének előmozdítása körül lehet-e politikai kérdé Beknek ily befolyást engedni? Ezt nem lehet így tűrni. Nem avatkozom más megyébe, de gondolom ott is vannak ilyen esetek, (Egy hang a szélső báloldalon.- Akárhány!) de Hevesmegyére nézve a tapasztalatok szomorúak. Kötelességünk