Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-46

g4 46* országos ülés 1892. május 5-én, csütört8k8n. az én közelemben ültek, olyanokat kik az elnöki emelvény alatt voltak, hogy egyáltalán hallották-e a rendreutasítást és mindenkitől egyaránt, pártkülönbség nélkül azt a választ kaptam, hogy nem hallották. Én a magam részéről ezt nem azért hozom fel, mintha egyáltalán nem ismerném el, hogy ebben az esetben az elnök úrnak, nemcsak joga, de kötelesége volt, a parlamentben általam használt ama kifejezésért engem rendreutasítanak (Úgy van! bal felöl.) Épen azért hozom fel a kérdést magam, hogy ezen alkalmat felhasználhassam annak kijelentésére, hogy a mennyiben az elnöki rendreutasítás megtörtént vagy azt hallottam volna, első kötelességemnek ismertem volna rögtön az inparlamentaris és illetlen kifejezésért a parlamentnek elnézését és bocsánatát kikérni. (Általános helyeslés.) De ugyanez alkalmat felhasználtam volna arra, a mire a házszabályok szintén jogot adnak nekem, sőt kötelességemmé teszik: előadni a ház előtt mentségét és magyarázatát annak, hogy miért használtam azt a kifejezést. (Halljuk!) A ház iránti köteles tiszteletnél fogva most teszem meg ezt, a mit, mondom, már akkor tettem volna meg. Meg akarom jegyezni, hogy midőn az ülésből kimentein, már akkor többeknek mondottam, hogy igen sajnálom, hogy nem volt alkalmam erről azonnal nyilatkozni. T. képviselőház! Én ezen kifejezést, e kifakadást használtam azért, hogy azon megalázó, fitymáló elbánáuás után, a melyben a kormány képviselője részesítette az érintett ügyet és meggyőződésem szerint a házat azzal, hogy míg az interpellatioban érintett tényt magát felhozza s elismeri az interpellatioban említett hibát, elismeri azt, hogy az illető egyént, a ki azt elkövette, megbüntették: azt, hogy ki ez az egyén, a ki az interpellatiora okot szolgáltatott, elhallgatta s ennek elhallgatását azzal indokolta, hogy a házban felemlítése, tehát az igazságnak a felderítése, egyenlő' a pellengére állítással. (Igás! Úgy van! hal felöl.) Ez kényszerített engem arra, hogy a parlament és magam, mint a parlament tagja az ország iránt azt a kötelességet teljesítsem, hogy kifejezést adjak annak, hogy igenis a parlamentnek joga van tudomást szerezni arról, a mi történik az országban és a mit cselekszik bárki. (Élénk helyeslés bal felől.) Elnök; T. ház! Kötelességem kijelenteni, hogy tévedésben van a felszólaló képviselő úr és tévedésben vannak azon képviselő urak is, a kik azt hiszik, hogy a képviselő urat közbeszólásáért rendre nem utasítottam. Lehetséges, hogy a zajban, lehetséges, hogy a perez hevében azt sokan nem hallották, de én a rendreutasítást megtettem. Igazolják ezt magok a gyorsírók feljegyzései is. (Általános helyeslés.) Horváth Gyula: Engedelmet kérek annak megjegyzésére, hogy mihelyt az elnök úr kijelenti, hogy a rendreutasítás megtörtént, kötelességszerüleg elismerem, hogy az egyedül hiteles. (Helyeslés.) Grómon Dezső államtitkár: A t. háztól engedelmet kérek arra, hogy a t. képviselő úrnak imént tett nyilatkozatára pár megjegyzést tegyek. (Halljuk! Halljuk!) Azt, hogy fitymáló modorban beszéltem-e tegnap az interpellatiora adott válaszomban: a t. ház ítéletére bízom. Részemről azonban ezt el nem ismerhetem s azért a használt kifejezést viszszautasítom. Én a válaszban azt a kijelentést tettem, hogy az illető tiszt urat azért nem akarom megnevezni, mert nem akarom másodszor büntetésnek kitenni, de azzal a kifejezéssel nem éltem, hogy pellengérre nem akarom állítani. Távol van és távol volt tőlem az a gondolat, hogy ha valakit a parlamentben megneveznek, ez által pellengérre állíttatik. Ilyen gondolat nem juthatott eszembe; de abban a nézetben voltam és vagyok, hogy azt a fiatal, 22 éves tisztet, a ki igen meggondolatlanul cselekedett, midőn azt a honvédet arczul ütötte s ezzel müveletlenséget és durvaságot tanúsított; abban a nézetben voltam, hogy azt a fiatal embert, a ki büntetését már kiáltotta és a kinek ez a cselekedete minősítési táblázatába bevezettetik és szolgálatának egész tartama alatt ott marad, hogy ezt az egyént itt az ország színe előtt odaállítani, mint neveletlen, durva embert, nem tartottam helyes eljárásnak. (Úgy van! jobb felől.) Nem lett volna ez helyes akkor sem, ha nem katonatiszt, de polgári egyén követi el a szóban forgó tettet. (Helyeslés jobb felől.) Nem a katonatisztet, nem is a katonai egyént, hanem azt a fiatal embert nem neveztem meg, a ki elég meggondolatlanul oly cselekedetre ragadtatta magát, melyet később talán maga is megbánt. (Helyeslés a jobboldalon.) Ez volt követett eljárásomnak az indoka. (Helyeslés.) Elnök: Rónay János képviselő úr kíván szólani . . . (Zaj.) Rónay János: T. ház! A múlt hó 28-án tartott ülésben személyemre néhány ellenzéki t. képviselőtársam által alkalmazott epithetonra vonatkozólag akkor megtettem megjegyzéseimet s ez alkalommal figyelmeztettem képviselőtársaimat egy erkölcsi szabályra, melyet minden ember, ha már bizonyos emberi gyarlósági epithetonnal tisztel meg valakit, tartson szeme előtt, hogy t. í. neki is lehetnek hibái s ha ezeket kifürkészszük, esetleg mi is élhetünk retorsióval. Midőn ezt április 28-án itt elmondottam, a következő napon az ülés elején felszólalt Kun Miklós képviselőtársam, ki ezen általános megjegyzésem által magát sértve érezte és a következő kérést intézte hozzám (olvassa) : »Föl-