Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-64

64. országos iílés 1892. május 31-én, tedd n. 453 müvelése, mivel ekkép az ily kiegyenlítések s így a tanári javadalmazás sok tekintetben tisztán a ministeri kegy és jóakarattól lennének függővé téve. Ezekkel eonstatáltam egyúttal — nem akarom hosszasan a themát fejtegetni — azt, hogy a t. minister úr intézkedésével, a mint előre jeleztem, egy czélt elért : a visszásságoknak és a ferde helyzeteknek egyes részleteiben megszüntetését; de azt a másik két czélt, a melyet intézkedésénél maga elé tűzött, mint azt nyilatkozataiból ismerjük, egyrészről tudniillik az egyetemi tanárok javadalmazásában az aránytalanságok megszüntetését természetesen a kárpótlások intézményével sem a jelenre, sem a jövőre nem érte el az egész vonalon ; valamint azt a másik czélt sem érte el, hogy a tanári állás méltóságát emelje, mert azok a bajok, melyek a kategorizálásból Szárma/mak, semmi esetre sem emelik a tanári állás erkölcsi méltóságát. Ebből csak azt a következtetést vonom le, hogy mintán a minister úr e kérdésben még végleg nem döntött, jóindulatába és figyelmébe ajánljam e kérdés végleges eldöntése, a törvényhozás által való szabályozása előtt ezen körülmények alapos megfontolását; meg vagyok róla győződve, hogy habár a minister úr erős meggyőződéséhez meglehetős szilárdan szokott is ragaszkodni, de azért nem tapasztaltuk nála az incapacibilitast s így meg vagyunk az iránt nyugtatva : ha meggyőződik az álláspontjának hibásságáról, nem fog vonakodni azt a jobbal felcserélni. Ez alkalommal eoneret indítványt nem teszek, csak általában jelezni kívánom még közbevetőleg azt a felfogást, a mely társadalmunkban a culturának fontos tényezői részéről a tanszemélyekkel szemben fenforog. S itt nemcsak az egyetemi tanárokról kívánok szólani, a kik e részben talán még a legelőnyösebb helyzetben vannak, hanem kitérőleg röviden jelezni akarom azt a felfogást, a mely erre nézve az állami tisztviselők fizetésének javításáról szóló törvényjavaslatban is kifejezésre talál. E szerint a szegény néptanítók, a kik szintén fontos culturmissiót töltenek be, a szolgákkal és segédszolgákkal vannak egy niveaura helyezve, míg a középiskolai tanárok még csak azon rangfokozatra sincsenek emelve, melyet a ministeri fogalmazók nyertek. Én, t. ház, nem kicsinylem egyik állás fontosságát sem; elismerem, hogy fontos <dolgokat vannak hívatva intézni s megfogalmazni, de mennyi revision megy munkájok keresztül, míg kibocsáttatik. A középiskolai tanárok hivatása azonban a legnagyobb fontosságú, mert a jövő nemzedéket van hívatva előkészíteni, ennek értelmiségét van hívatva fejleszteni, még pedig önállóan, mert azok működésénél a beható ellenőrzésnek lehetősége sincs megadva s mert a control inkább csak formai lehet. Óhajtandó tehát —ámbár megvallom, nem vagyok barátja semmiféle rangfokozatnak sem a tanszemélyzetre nézve, sőt örülnék, ha a rangfokozatok elejtetnének, (Helyeslés.) — hogy a t. minister úr intézkedései és a törvényhozás elé jutó javaslatai által iparkodjék e részben a magyar társadalomnak gondolkozását is irányítani s átalakítani és iparkodjék csakugyan, a mint hogy jóakaratáról e részben meg vagyok győződve, a tauszemélyzetnek erkölcsi tekintélyét és társadalmi állását anyagi helyzetének javítása által is azon niveaura emelni, a mely culturalis missiojából folyó fontosságának megfelel. Visszatérve az egyetem tételére, t. ház, nem akarok én most itt kiterjeszkedni az igen t. minister úr által tervezett tanulmányi és vizsgálati reformnak a részleteire, még alapeszméjére sem. Ennek egyik főoka ismét nem az, mintha nem volna hozzá hajlamom, hanem hiszen meggyőződhettünk arról, t. ház, hogy mikor itt culturalis kérdéseket fejtegetünk, akkor itt háromnegyed részben üres háznak vagyunk kénytelenek beszélni. Alkalmasabb pillanatot, kedvezőbb hangulatot óhajtok tehát megvárni, a mely talán majd megjön akkor, a mikor az igen t. minister úr erre nézve javaslataival elénk lép. Én csak azt óhajtom megemlíteni, hogy épen úgy, mint azon része az egyetemi reformnak, a melyről az előbb Thaly Kálmán igen t. képviselőtársam beszélt, épúgy ezen, az egyetemi szakoktatásra, úgy a tanulmányi, mint a vizsgálati rendre vonatkozó reform is czélszerűen csak törvényhozási úton szabályozható. Két évtizedes tapasztalatom alatt épen az egyetemi jogi oktatás köréhen legalább is a negyedik rendszerbe jutottam már bele azon folytonos változtatások következtében, melyek ez idő alatt a tanulmányi renden minduntalan eszközöltettek. Többször megtörtént, hogy a ki első éves korában megkezdte a tanulmányait egy rendszer alatt, az harmad vagy negyedéves korában már egészei) más rendszer alá jutott. Ha valahol, t. ház, hát a felső szakoktatás terén a reformok szükségesek, ezt e házban senki sem vonja kétségbe s én bizonyára legkevésbbé, de bizonyos stabilitás mégis kívánatos, mert a legrosszabb rendszerrel is bizonyos stabilitás mellett boldogulhatnak, míg a folytonos változtatás mellett, ha a stabilitás teljesen fel van forgatva, a legjobb rendszer sem r fog eredményre vezetni. (Helyeslés bal felöl.) Épen azért kérem a t. minister urat arra, hogy a mostani tanulmányi és vizsgálati renden további módosításokat ne esz közöljön többé rendeleti úton mindaddig, míg magával a reform összes részleteire nézve tisztába nem jön. Ám hallgasson meg, hiszen módjában van, a mint különben eddig is tette, szakembereket, bár itt is engedjen meg, de nem