Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-63
414 e3 « országos filés 1892. május 30-án. hétfőn. " szerüségi, taktikai, opportunitási szempont volt irányadó. És épen ennek túlbecsülésén egyrészt, másrészt túlságos kímélésén múlt, hogy a rendeletet nem hajtották végre. A közigazgatási hatóságok rossz úton jártak az elintézésnél: büntették az illetéktelen keresztelést, de még sem adatták át az anyakönyvi kivonatot, holott épen nem amaz, hanem csakis emez volt a rendelet czélja. A kormány a r. kath. papság kívánságát nem akarta teljesíteni elvből, nem merte megtagadni párttaktieából. S miután nyilvánvalóvá lett, hogy a kormány épen a kivonat kiadását nem kívánja szigorral végrehajtani : csoda-e, ha a bepanaszolt felek azt bátran és határozottan megtagadták? A rendelet ez által zátonyra jutott, megfeneklett. Ez a helyzet most. Mit kellene most már tenni? A t. minister úr azzal akarja hajóját iljra megindítani, hogy világi hatóságra ruházza a vegyes vallású házastársak gyermekeinek anyakönyvét. Ezzel — szerény nézetem szerint — talpalatnyit sem haladt előbbre, mert akkor is vita és viszály tárgya marad maga az illetéktelen keresztelés, az 1879-iki törvény azon kifejezése: »a ki más felekezetbe fölvesz«, az 1868-iki törvény azon kifejezése: »a fiú az apa, a leány az anya vallását követi«. Nem helyes hát ez ügyet az elkéresztelés nevén emlegetni, mert az sokkal többet foglal magában. A mely felekezet ugyanis magáénak tekinti a gyermeket: az befolyást követ el annak vallásos nevelésére, egész egyházi életére, a vallástanból neki érvényes bizonyítványt ad, vagy megtagad, gyóntatja, esketi, egyházi adóval megterheli, temeti s ez által csonkítja a másik, törvény szerint illetékes felekezetnek jogkörét, tekintélyét, jövedelmét. Ezen kérdéseket pedig a t. minister úr terve nem dönti el. Aat is ajánlják: egyszerűen vonja vissza a t. minister úr a rendeletet. Hiszen azzal sem segít épen semmit sem, megmarad a 79-iki és 67-iki törvény, melyet sem a »vallását követi« szavakban benfoglalt minden következményeivel együtt csak végre kell hajtani. A katholieusok is, a protestánsok is sürgetnének valami új rendeletet vagy törvényt, a melyhez alkalmazzák eljárásukat, ha meg akarják tartani a törvényt, a mint alkotmányos, törvénytisztviselő hazafiakhoz illik. Már pedig nem lehet olyan rendeletet vagy törvényt gondolni, a mely ellen kizáróan római katholicus egyházi szempontból hitelvi tiltakozást nem emelhetnének, ha csak a vegyes vallású házastársaknak minden gyermekét át nem engedné a törvény a róni. kath. egyháznak. S itt elismeréssel emlékszem meg Tódor t. képviselő úr őszinteségéről, melylyel bevallotta a róm. kath. álláspontot, hogy a róm. kath. egyház ezen igényéről öngyilkosság nélkül le nem mondhat. Ámde azt a kikötést viszont öngyilkosság nélkűi el nem fogadhatják a protestánsok, kik háborúkban ontották vérüket a vallásbeli egyenjogúság elvéért s kik a lelkiismeretbeli szabadságnak most már terebélyes fáját hazánknak földjére átültették; de nem fogadhatja el ezt a föltételt a függetlenségi párt sem, a mely Magyarország teljes, tehát egyházpolitikai függetlenségét is ki akarja vívni, meg akarj a védeni, jöjjön a támadás akár Bécsből, akár Rómából. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De nem fogadhatják el ezt a feltételt a magyar nemzet katholicus vallású fiai sem, a kik tudják, hogy a magyar nemzet politikai szabadsága fellegvár, a mely annál erősebb, minél több bástyája veszi körííl a szabadságnak és annál biztosabb, mentől többnek áll érdekében megvédelmezése, ezért kénytelenek minden támadást visszaverni, mely az ellen akár nyilt alakban, akár kerülő úton akna-munkával intéztetik ellene. De nem fogadhatja el azt a magyar nemzet sem, mely kilenczszáz éven át meg is akarta, meg is merte és meg is birta védelmezni a maga egyházpolitikai függetlenségét és mikor kellett 400 évvel ezelőtt már Hunyadi Mátyás kezével felmutatta a kettős kereszt ellen a hármas keresztet. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Vegye szívére a katholicus papság egyik kitűnő püspökének, Schlaueh L őrmeznek következő szavait (olvassa): »Azon állam lesz legszabadabb, melynek polgárai igazságosak, törvénytisztelők, kik embertársaik jogait ép úgy tiszteletben tartják, mint gazdaságát, kik szabadon tudnak beszélni, a nélkűi, hogy gyaláznának, hazudnának vagy a fennálló rend ellen bujtogatnának és végre, kik szeretik a szabadságot, a nélkül, hogy uralkodni akarnának.« De vegyék fontolóra Deák Ferencznek bölcs mondását is, ki szintén római katholicus volt (Halljuk! Halljuk! olvassa): »A vallások egyenlőségét szent és sérthetetlen elvnek tartom én is s ha azt az 1848 iki törvény ki nem mondta volna, nem szűnnék meg annak kimondását sürgetni. De a szabad egyház eszméje s a vallások egyenlősége azt kívánják, hogy a hon minden polgára, bármely hitfelekezethez tartozzék is, szabadon élhessen saját vallásának szabályai szerint, ha azok az állam czéljával nem ellenkeznek és mások hasonló jogát nem sértik.« Tehát a rendeletnek egyszerű visszavonásával sem volna a kérdés megoldva, mert azért az 1868- és 1879-iki törvény érvényben marad. Egészen következetes tehát a római katholicus papság, midőn saját czéljai elérése végett maga-
