Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-63

63. országos ülés 1892. május 80-án, hétfőn. 4^5 nak a törvénynek megváltoztatását sürgeti. Egészen következetes, csakhogy épen nem őszinte és nem szabadelvű. Pedig épen a szabadelvuség jegye alatt hozta forgalomba és a szabadelvtíség nevében ajánlja elfogadását. Már maga az az egy körülmény is óvatosságra inti az igazán szabadelvű embert, hogy a szabadelvuség ürügye alatt épen azok akarnak és ajánlnak valamit, a kiknek sem természete, sern pedig hivatása nem követeli, hogy a szabadelvuség előharczosai legyenek és a kik már nem egy ízben maguk is minden hasonló indítványt visszautasírottak és a kik törvény által kívánták eddig mindig megkötni a szülők szabad akaratát gyermekeik val lásának meghatározásánál, a kik még a felnőttek áttérését is törvénynyel akadályozták, tiltották, büntették, már pedig a maga vallása felett bizonyára mindenki korlátlanabb hatalommal rendelkezhetik, mint egy másnak vallása felett. Mit kívánnak tehát azok, a kik az 1868-iki törvénynek módosítását óhajtják? Kívánják szószerint ezt (olvassa): »A vegyes házasságoknál a házasfelek állapítják meg — a házasság megkötése előtt vagy után — hogy mely vallásban vagy felekezetben kívánják neveltetni gyermekeiket.* Igen szabadelvűnek és igen tetszetősnek látszik ez a javaslat. De csak látszik! Rögtön megmondom, hogy miért nem az. Féltékeny gonddal, következetesen különbséget tesz ez a kérvény elejétől végig a vallás meg a felkezet között. Vallásnak tehát csak a római katholicust ;ikarja elismerni, a mely megkülönböztetés Magyarország törvényeiből most már ki van törölve. Ez a megkülönböztetés kizárólag katholicus szempontból lehet egészen szabatos, egészen helyes, de más szempontból nem is törvényes, nem is szabadelvű. Ezek tehát, a kik a szabadelvuség nevében követelnek itt valamit, a szabadelvuség nyelvén még csak beszélni sem tudnak, nem hogy annak szellemében akarni és cselekodni tudnának. »Vegyes házasságoknál a házasfelek állapítják meg a házasság megkötése előtt vagy után a gyermekek vallását.« De miért csak a vegyes házasságoknál? Miért nem állapíthatnák meg azok a szülők is, a kik nem vegyes vallású házasságban élnek. Hiszen az a jog, melyet ők említenek : lelkiismereti szabadság, a szülők Istentől adott természeti joga nemcsak azon szülőkre vonatkozik, a kik vegyes vallású házasságban élnek. (Igás! a szélsőbalon.) Az ilyen korlátozás bizonyosan nem őszinte, nem teljes, nem gyökeres szabadelvtíség. •»Vegyes házasság !« De a vegyes házasság a róni. katholicus hitelv szerint tilos, sőt egyházi fölmentvény nélkül épen halálos bűn s viszont egyházi föl mentvényt a róm. katholicus csak azon kikötés mellett ad, ha az ő híve biztosítékot nyújt az iránt, hogy először is ő maga róm. katholicus marad, másodszor mindkét nemű gyermekeit, mindnyáját róm. katholicus vallásban neveli, harmadszor, ha hitestársát is igyekszik rábírni a téves tan elhagyására. Már most joggal kérdem: hogyan beszélhetnek mégis róm. katholiuscok így, ha egyszersmind a hitelvi álláspontot meg akarják őrizni, hogy ők a szülők számára a szabad elhatározás jogát meg akarják őrizni, mikor azt rájuk nézve már az egyház századokkal előbb megállapította s abból nem engedhet. »A házasság megkötése előtt vagy után.« No az lenne ám még a tarthatatlan helyzet a vegyes vallású házastársak életében. Erre nagyon méltóan mondotta 1868-ban a központi bizottság ezeket a szavakat (olvassa): »Miní> idegen befolyások, minő tilos eszközök férkőzhetnének a szerződő felek közé; mennyi megbánásnak, mennyi keserűségnek és súrlódásnak nyittatnék meg forrása, mikép szenvednének ezek közepette mind a házassági viszonyok, mind maga a vallás érdeke.« Egyszóval alku tárgyává tennék a vallást ép úgy, mint a házassági hozományt. A szerelmes vőlegény alkudni volna kénytelen a, szemérmes ínenyasszonynyal előre a majdan születendő gyermekek vallása felett; egyszersmind eldöntenék azt a nagyon kényes kérdést is: melyik nem ad a maga vallására semmit, tehát melyiknél gyöngébb az erkölcsi alap. »A házasfelek állapítják meg, mely vallásban vagy felekezetben kívánják neveltetni gyermekeiket « Erről elismerem, hogy ez egészen szabadelvű annyira, hogy még ajánlói is, ha jól megfontolják, vissznijednek tőle ; mert ez azt jelenti, hogy akármely vallásban neveltethetik gyermekeiket, nemcsak az apáéban és anyáéban, mint a hogy az expressis verbis meg van a mintául szolgált osztrák törvényben. Ha tehát ezen törvényjavaslatot eltogadnók, a keresztény szülők neveltethetnék gyermekeiket akár a zsidó vallásban. Tudva ezt, hogy kik a kérvényezők, bátran kimondhatjuk, hogy annyit bizonyosan nem kívántak, mert nem is volt szabad kívánniok, tehát beszédjük nem is őszinte. Ha így közelről szemügyre veszszük ezt a javaslatot, lígy, a mint van, azt mondhatjuk: nem egyéb az, mint barátcsuha phrygiai sapkával. Ignotos fallit, notis est derisui. A mint nem lehet követelni, hogy a, katholicus alkalmazkodjék a protestánsnak hitelveihez, ép úgy nem lehet azt sem, hogy a protestáns vesse magát alá a katholicus hitelv követelményeinek. Ellenben teljes joggal lehetett azt követelni, hogy felekezetközi kérdésben mindegvik alkalmazkod-