Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-63
412 *> 3 ' országos ülés 1892. május SO-án, hétfőn. ez; mert hiszen voltakép nem arról van itt szó, hogy az az egy-két száz elkeresztelt gyermek melyik felekezethez tartozzék, hanem sokkal nagy óbbról : elvről, a mi pedig meg is érdemli, meg is követeli a komoly megvitatást. Ha távolról nézünk valami kis nyíláson keresztül, alig látunk valamit, de ha egészen közelről tekintünk a nyílásba: nagy vidék képe tárul fel szemünk előtt. Ilyen nyíláshoz hasonlít a t. minister úr rendelete; azért nézzünk bele egészen közelről. Messziről úgy látszik, hogy az ügy nem több, mint egy-két lelkész feljajdulása a miatt, hogy a proselytaszerzésbengátat vetettek útjába; azonban közelről megnézve sokkal többnek tűnik fel: lényegében véve mérkőzés a felekezetek és pártok, papság és kormány, hitelv és törvény, egyház és állam között. Ez az oka, hogy más igen fontos kérdések mellőzésével csak erre a tárgyra szorítkozom s kérem a t. ház becses figyelmét és türelmét, míg a legombolyítás közben még jobban összekuszált kérdésről szerény nézetemet előadom. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon.) Mialatt megjegyzésemet elősorolom, folyvást szem előtt tartom azt az elvet, hogy itt, a nemzet képviseletének termében a nemzet érdekeinek vagyunk képviselői, nem pedig egyik vagy másik felekezetnek. (Helyeslés a szélsőbalon.) Minden elv, minden párt, minden felekezet terjedni, hódítani, győzni törekszik, ha van benne igazság és életerő. A nemes verseny utóvégre áldásosán hat még a legyőzöttre is, de a kíméletlen versengés előbb-utóbb megboszúlja magát még a győztesen is. Ám versenyezzenek hát a felekezetek is, de csak abban, a mi méltó hozzájok és áldást hoz magukra is, a nemzetre is: versenyezzenek egymással, ne a hatalom szeretetében, hanem a szeretet hatalmában, bízzanak a verseny közben ne az erő igazságában, hanem az igazság erejében. Fájdalom, a szóban forgó ügy nem ilyen versenyből keletkezett. Az ügy elfogulatlan, pártatlan megítéléséhez szükséges egyet-mást felsorolnom, mert eddig néhány igen fontos körülmény csak egyoldalú megvilágításban tűnhet föl a t. képviselőház azon tagjai előtt, kik az ügyet közelebbről nem ismerik. Azzal vádolják a t. minister urat, hogy rendeletével ő zavarta meg a hitfelekezetek között a békét. Teljességgel nem ismerik az előzményeket, kik ezzel vádolják őt. Nem volt béke a rendelet kiadása előtt sem; sűrűn hangzott fel a panasz az egyházi irodalomban és gyűléseken; a helyzetet tisztázatlannak vallották katholicus és protestáns lelkészek egyaránt; számos panasz ment a bírósághoz és a ministeriumhoz; sőtitt a képviselőházban is kifejezésre jutott az; először én hoztam fel s azért is tartom kötelességemnek a vitában részt venni, azután Komlóssy Ferencz akkori képviselőtársunk s buzgó római katholicus lelkész, 1890. január 26-án »felhívta a t. minister urat, hogy ezen ügyet szabályrendeletileg minél előbb rendezze«. Ezt csak azért említem föl, mert némelyek oly színben szeretik feltüntetni az ügyet, mintha csakis a protestánsok, sőt esakis a maguk érdekében sürgettek volna intézkedést. Dehogy! Közös és komoly érdeke az felekezeti különbség nélkül a hazában működő sok ezer lelkésznek, hogy midőn egyenlő lelkiismeretes buzgalommal és hűséggel akar engedelmeskedni mind hazája, mind egyháza törvényének: határozottan tudhassa legalább azt, hogy a törvénynek többféle lehetséges értelme közül melyik annak kötelező értelme, hiszen ettől függ lelkiismeretének nyugalma, hivatalos felelősségének súlya, egyéni tevékenységének érdeme, társadalmi életének békéje. Mindezt nem szabad kicsinyelni. Helyes tehát, hogy a t. minister úr az ügyet rendezni akarta. Nem az ő jó akaratán múlt, hogy ez nem sikerült. Megújult tehát a panaszügy a római katholicus, mint a protestáns lelkészek részéről. A római katholicusok zúgolódtak, mert »pirulni kénytelenek, ha nem merik megkeresztelni olyannak gyermekét, kitől reversalist vettek«. »Mire való így a reversalis, ha magunk vagyunk kénytelenek annak megszegésére kényszeríteni a házasfeleket.« Megtagadták a rendelet értelmében kívánt anyakönyvi kivonatot a protestáns lelkésztől azon fölkapott jelszóval: pokolba passust nem adunk ! A protestáns lelkészek pedig azt panaszolták, hogy ha nekik kötelességükké teszi egyházi felsőbbségük is a rendelet megtartását: miért nem tartják azt meg viszont a római katholicus lelkészek is'? És törvényes úton kívántak a rendeletnek érvényt szerezni. Ezt az eljárást merte Vajay t. képviselő úr spiczliskedésnek bélyegezni. Thaly Kálmán: Szép szó! Veres József: Hivatalos kötelességből, illetékes helyen, törvényes orvoslást keresni: nem spitzliskedés, nem denuntiáíás. Bátran bízom a t. ház ítéletére: melyik fél felelt meg akár a törvény, akár a vallás, akár a papi állás méltóságának, úgy a panasz okára, mint az elintézés módjára nézve; bátran teszem ezt, mert lehetetlennek vallom, hogy spitzíinek engedje bélyegezni a törvényhozás azt, a ki a
