Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-62
62. orszngos illés 1892. m'tjns 28-íín, szombaton. 397 mindcsiben kell érvényesíílnie«, vájjon nem lehetnek ezen elvnek veszélyes következményei? Ugyan ki biztosít bennünket arról, hogy az állami omnipotentia nevében valamely erkölcstelen kormány nem követel-e a polgároktól erkölcstelenséget? Avagy ez a veszély olyan nagyon távol van? Bár ágy volna! Azonban, sajnos, itt van már a küszöbön, sőt már átlépte ez ország határát is a februári hírhedt rendelet alakjában, mely egyrészről a megbélyegző spicliskedést patentirozza; másrészről a hithííséget egész czéltalauúl durván üldözi. (Ellenmondás a jobboldalon.) Ilyen állami példaadás után tehát ne csodálkozzunk, ha a társadalmi dissolutio oly elijesztő jeleivel találkozunk, melyekből a jövőre nézve seaimi biztatót nem remélhetünk. (Mozgás és el enmondás jobb felől.) Az oly államnevelési irányzatnak, mely az egységes vallási nevelést akadályozva, az indifferemismus fészkét képező vallási különbségek kiélesítését tekinti főfeladatnak, egészséges gyümölcsei nem lehetnek. Az olyan egyházpolitikának, mely a bonyodalmak egész sorozatát felidézi s ezek tiszta czéllal, kinyílt szemmel, bátor kézzel való megoldása helyett taktikázva készül új bonyodalmakat teremteni, bocsánatot kérek, bizalmat szavazni részemről nem tudok. S mivel a t. Irányi képviselőtársam által indítványozott szabad vallásgyakorlatot a fenforgó bonyodalom elintézésére sokkal czélra vezetőimnek találom, mint a contemplált részleges polgári anyakönyveket: ennélfogva azon feltétel alatt, hogy ezzel egyidejűleg a katholicus autonómia is létesülni fog, az indítványhoz nem ugyan hittani értelmezésben, hanem az általános politikai helyzet alapján, hozzájárulok. (Helyeslések a szélső baloldalon.) Egyúttal azonban, midőn a költségvetést a részletes tárgyalás alapján elfogadom, kérem a t. cultusminister urat. hogy a zaklatás és üldöztetésen kivül más czélt elérni úgy sem képes rendeletet az agendák csoportjából az oktatók közé helyezni kegyeskedjék. (Helyeslések a szélsőbalon.) Szederkényi Nándor jegyző: Heify Ignácz! Helfy Ignácz: T. ház! Csak igen rövid időre kérem a t. ház figyelmét. Rövid lehetek e kérdésnél annál is inkább, minthogy többször volt már alkalmam felfogásomat erre nézve itt e házban kifejezni. Egyik utolsó alkalommal, ha nem csalódom, az indemnyti vita alkalmával újból kijelentettem, hogy benső meggyőződésem szerint e kérdéseket máskép, mint a vallásszabadság és az anyakönyvek polgárosítása által, végleg gyökeresen rendezni lehet. A mi engem most felszólalásra hír, az inkább a minister úr utolsó beszéde, Tisza István képviselő úr tegnapi felszólalásának egy része és végre az általános helyzetnek részemről való constatálása, úgy, a mint én azt ma látom. (Halljuk!) A t. minister úr az ellenzéki szónokok beszédeire reflectálva, azokat igen szellemesen, rendesen két részre osztotta: olyanra, a mely őt megörvendeztette és olyanra, a mely me<rszomorította. Én hasonlókép vagyok a minister úr tegnapi beszédével. Formára nézve megörvendeztetett, de lényegére nézve elszomorított. Megmondom, miért. A t. minister úr akkor, a midőn kijelentette, hogy Irányi Dániel t. képviselő úr javaslatához jáiúl: e kijelentést oly alakban, annyi cautelával köríílsánczolva tette, hogyha én azt figyelemmel, objective elolvasom, világosan kiveszem belőle, hogy ez nem egyike azon nyilt, férfias, nyilatkozatoknak, melyek a t. minister urat oly rokonszenvessé tették e házban, hanem inkább olyan, melyre rákényszeríttetett a helyzet nyomása alatt. Méltóztassék visszaemlékezni arra az alakra, melyben a minister úr e kijelentéseket tette. Constatálván először saját megnyugtatására, hojry Irányi mostani határozati javaslata szűkebb körben raozoir, mint az előbbiek — a miről nekünk, kik a mióta e párt létezik, mindig ezeket az elveket vallottuk és hirdettük és t. barátunk e javaslatát ez értelemben pártoltuk, fogalmunk sem volt; constatálván — mondom — e formai különbséget, azt mondja: »E javaslat ily alakban nehézségekbe nem ütközik és ezért a magam részéről Irányi képviselő úr határozati javaslatának elfogadását nem ellenkezetem.« Nem ellenezhetem! Először nemcsak nem jelenti ki határozottan, hogy elfogadja, de még azt sem mondja, hogy nem ellenzi, hanem csak, hogy nem ellenezheti: tehát ha ellenezhetné, bizonyára megtenné. (Derültség és ellenmondás a jobboldalon.) A nyelvtan szerint máskép ezt magyarázni nem lehet. A másik aggasztó körülmény, hogy a minister úr azt mondja: »Önkényt értetik, hogy a kormány fen tartja magának a szabadságot arra, hogy ily javaslatot mikor terjesz.szen elő.« Bocsánatot kérek, én ezt legkevesbbé sem találom önként érthetődőnek. Én a?„t hiszem, hogy anyagi kérdésekben várni kell, míg az anyagi eszközök meg vannak arra, hogy azt, a mit akarunk, keresztűlvigyük. Ha ma nem lehet, lassan-lassan meg lehet szerezni az eszközöket és a mely perezben megvannak, azon nal végre lehet hajtani a czélt. Az erkölcsi világban ez a szabály nem áll. Az erkölcsi világban döntenek az áramlatok, hangulatok és érzések. A mostani idő alkalmas arra, hogy a t. minister úr ezt a javaslatot a ház elé terjeszsze: ma mellette van a közvélemény, mellette
