Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-62
;>9(j 62. orsss/ígos filés 1892. május28-án, szombaton. megfosztani oly joggyakorlattól, melyet az egy vallású házasfelek zavartalanul és szabadon élveznek. A mint ezt már t. Nagy István barátom itt e házban szépen bebizonyította, vannak egy vallású zsidó szülők, kik katholikusnuk kereszteltethették s nevelhetik is gyermekeiket. Mi jogon, mi alapon mér tehát az államkormányzat a terheket egyenlően viselő polgárok egyik részének kisebb mértékkel, mint a másiknak? Hiszen »quod uni justum alteri aequum.« (Mozgás a jobboldalon.) Az okát, t. ház, megmondom egész egyszerűen. A különben magát felekezetlennek mondó állam a »sie volo, sic juter, stat pro ratione vo!utitas« zsarnoki elv alapján, a míg egyrészről eleonfiscálva tartja kizárólag a katholikusok egyetemének tulajdonát képező katholikus alapokat s alapítványokat, az alapítványok millióit; (Mozgás jobb felől.) a. img n maga hatalmi körének tágítására, s a, kormány érdekében tett szolgálatok jutalmazására használja fel, tehát kortes ezélokra . . . (Élénk mozgás jobb felől.) Gr. Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi minister: Concrét adatokat kérek. Vajay István: ... a nagyobb katholikus javadalmak adományozását, a míg erőszakkal nekirontakatholicus egyház hitelveinek, befurakodik a családi szentélybe e rendeletével: addig másrészről beállt a protestánsok missionariusának, (Élénk mozgás a jobboldalon.) hogy ennyi jogtiprás és törvénysértés árán azok részére hivatalos hatalmával lelkeket szállítson s azoknak szaporodását, mint valami mesterséges haltenyésztést, az állami hatalom erejével erőszakolja és előmozdítsa. Ez a magyarázata, t. ház, annak a esökönyösségnek, melylyel a t. kormány a katholikus egyházra nézve sérelmes törvény revíziójába belemenni vonakodik, nem pedig az a sokat hánytorgatott liberalismus. (Helyeslés. Mozgás jobb /dől) A vallási liberalismus jogokat ád, de nem rabol. Önök a reactionariu c ok, tisztelt túloldal s mi vagyunk a hamisítatlan liberálisok. Nem kívánunk mi a magunk számára kiváltságokat, csak egyenlőséget, hogy a mi hitünk elvei szerint élhessünk és békében teljesíthessük állampolgári kötelességünket s feladatunkat. Azt mondja a t. eultusminister úr, hogy bennünket c^ak oly törvényhozási intézkedés elégíthetne ki, mely minden gyermeket nekünk ítélne. De hiszen talán azt mondanunk is felesleges, hogy mi a törvény revisioját s a szülők szabad rendelkezési jogának revindicálását a kérdésnek nem hittani értelmezésében, hanem ennek politikai alapján kívánjuk s sürgetjük. Ennek útjában pedig nem áll komoly akadály. Nem áll sem az állami czél, sem az állami érdek. Mert a felekezetien államnak sem érdeke, sem komoly czélja nem lehet az állami proselitáskodás oly üzése, mely bizonyos quota arányában liferálja a felekezetek számára a lelkeket. Mi czélja lesz tehát az állami anyakönyveknek ? Mi lesz feladata a »rnagyar királyi gyermekek« nyilvántartásának? Mit akar az állam a felekezeti kataszterrel? Hiszen a tisztán, valódi állami czélnak: az anyakönyvi kivonatoknak megnyerése tekintetében statisztikai és népmozgalmi; himlőoltási és katonaállítási; kisdedovói és tanügyi; házassági és örökösödési szempontokból az eddigi rendszer is kivétel nélkül elég volt. Azt mondják, hogy ez a kötelességek conflictusának elkerülése és a törvény végrehajtása végett czéloztatik. De hisz ezzel a kötelességek connictnsa meg nem szűnik, csak elodáztatik; a törvény végrehajtása pedig el nem éretik. Mert ha a szülői hithíiség megtörésére s a szabad rendelkezési jog Jeigázására a hithű lelkészek, mint anyakönyvvezetők nem voltak szövetségesül megnyerhetők : ugyanezek, mint hitoktatók, nevelők és gyóntatok, szintén jobban fognak ragaszkodni hitelvükhöz, mint a ma már Úgy is az absurditásig vitt fövényhez, Miért emészti tehát az államhatalom a saját és az állampolgárok erejét ehimericus, elérhetetlen czélok kitűzésében és fantomok kergetésében ? Vagy annyira ki van már merítve minden állami feladat, hogy az erők gymnastikájának czélján kivűl már más nem is lehet? Azt hiszi talán a t. kormány, hogy a mi sokkal hatalmasabb, sokkal erősebb államférfiaknak nem sikerűit: a különböző vallásoknak közös államformába való gyúrása, az neki sikerülni fog? (Mozgás a jobboldalon.) Ne ámítsa se magát, se a nemzetet a t. kormány utópiákkal. E helyett vonja le a következtetést és a tanulságot, nem mondom a Diocletiánok és Nérók idejéből, hanem még csak a közelmúltban is úgyszólván egész Európa sorsát intéző Bismarck történetéből. Ez a hatalmas ember vasból volt és a Siou sziklája ellen intézett támadásban összetörött. Lehet-e remélni, t. ház, hogy a mi — sit venia verbo — üvegszerkezetű ministereink erősebbek lesznek ? Higyje akárki, én nem hihetem. Az Isten malmai lassan, de biztosan őriének. Azt mondja erre a t. eultusminister úr, hogy az ő erejük az állam hatalmas akarata Bocsánatot kérek, az állam mi vagyunk. Vagy azt hiszi a t. minister úr, hogy hazánk 9 millió katholikusa helyesli az ő egyházpolitikájának jelenlegi irányát? Szó sincs róla. S feltéve, de meg nem engedve, hogy a t. minister úr szavai szerint »az államakavatnak
