Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-60
gQO É>. ©magos Illés 1882, május 28-én, sserááíu tovSzky János alispán másodfokú ítéletet hozott, melyben megsemmisíti az elsőfokú határozatot 526. sz. ítéletével és ennek érdekes indokolásában kimondja, hogy a minister rendeleti utón csak rendőri tilalom megsértését minősítheti kihágásnak és miután a megyés püspök* felügyelete alatt álló anyakönyvek vezetése nem rendőri ügy, ennélfogva a ministeri rendelet törvényességét el nem ismerheti s vádlottat pedig felmenti a vád és annak következményei alól. (Helyeslés. Úgy van! a bal- és szélső baloldalon,) Ezek csak érdekes adatok, t. ház, melyeket állításom igazolására hoztam fel, mert hiszen tudom, hogy ezek már superált dolgok. Akkor, a mikor a ház elfogadta a minister úr rendeletét s a Szivák-féle határozati javaslatban kijelentette, hogy a rendeletet először helyesli; másodszor annak fentártását követeli: azzal ezen rendeletet mintegy legalisálta és törvényesítette. És én valóban megvallom, hogy a minister bizony nagyon furcsán hálálja meg ezt az önfeláldozó párthííséget, mert másfél év után feláll e házban és kijelenti, hogy az, a mit határozati javaslattal helyesnek és fen tartan dónak mondtatok, azt a tények igazsága szerint most már kénytelen vagyok helytelennek és fenn nem tarthatónak kinyilvánítani. (Tetszés. Úgy van! bal felöl.) Lehet, hogy ez az én fogyatékos felfogásom hiánya, egyet azonban mondhatok: azt a rendeletet, melyet a képviselőház határozata előtt csak a minister úr és a kormány tekintélye födözött, a képviselőházi határozat elfogadása után végre kellett volna hajtani, mert az állami tekintély védőpalástja alá lett helyezve. Meg is próbált a kormány mindent, hogy a rendeletet végrehajthassa s a választások előtt lanyhán, a választások után pedig erélyesebb buzgalommal hozták egyre-másra az elmarasztaló ítéleteket. De miután a kormány belátta, hogy az a mód, a melyet alkalmaz, fenn nem tartható; viszont a rendeletnek egyetlen lényeges dispositioja, az anyakönyvi kivonatok áttétele végre nem hajtható: egyszerűen hozott a harmadik fórumon oly ítéletet a belügyminister úr, mely bizony sem az állam tekintélyének, sem a törvények méltóságának meg nem felelt. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) A confusus rendelet egyszóval még nagyobb confusioknak lett az oka, mert hiába hozzák az első és másodfokú bíróságok az elmarasztaló Ítéleteket, hogy azt az anyakönyvi kivonatot át kell tenni a rendelet értelmében: a t. minister úr eollegája, a belügyminister úr, harmadfokon ez ítéleteket egyszerűen mind meg semmisítette és kijelentette, hogy a kihágási ítéletekben megszabott büntetés végre nem hajtható. Ezt jogállamban, a hol még adnak valamit a ministeri rendeletek tekintélyére, tenni nem szabad s nem szabad a belügy ministeri széki ől példát adni arra, hogy hogyan lehet egy alakilag érvényben levő status- akaratot megkerülni és kijátszani. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) S hiszi-e valaki közülünk e házban, hog} 7 a mi református collegáink azért adtak volna fel bennünket, hogy minden papot egyes esetben öt forinttal zaklassanak és megbüntessenek ? Nem: ilyen alacsony indok nem vezérelhette őket. Ok kiindultak papi kötelességeik teljesítéséből és épúgy követelték híveiket papi hivatásuk szempontjából, mint a hogy mi, a mi híveinket papi hivatásunk szempontjából át nem adtuk. Ez volt itt az ellentéteknek a csomój a minister úr rendeletével ezt a problémát óhajtotta megoldani. Csak később, midőn az ellenáramlat meggyőzte a t. kormányt, hogy itt esetleg politikai érdekek is lehetnek veszélyeztetve, akkor változott meg a szempontja és ezt a problémát többé nem megoldani, hanem megkerülni akarta. Nem elégítette ki ugyanis sem az egyik, sem a másik felet; nem ment egyenes irányban, hanem elkezdett tojástánezot járni. Tőlünk elvette a vegyes házasság matriculáit, de nem adta azokat vissza az illetékes protestáns lelkészeknek. Egyszóval, t. ház, a correct felfogások ambitioja nem hajtotta a t. kormányt a tiszta álláspontok felé, hanem kicsinyes fogásokkal akarta bedugni azt a forrást, a melyből napi kellemetlenségei származhatnának. Az emelkedett álláspontok nagy stylü alkotásai helyett elkezdett a t. kormány taktikázni; nem hasította fel a sebet, a melyet fel kellett volna vágni, hogy meggyógyuljon, hanem beragasztotta flastrommal s azt hitte, hogy majd, ha más ember nem láthatja, nem fog fájni és égetni. Egyszerűen az égő kanóezot szalmával akarta elfojtani a t. kormány s nem gondolt arra, hogy sokkal több tápot fog nyújtani ezután a felekezeti viszályoknak. (Tetszés bal felől.) Azt hiszem, t. ház, sikerűit röviden bizonyítani azt, hogy ez az elkeresztelési rendelet csakugyan végre nem hajtatott. Azt mondja a minister úr: a czél el lesz érve a partialis anyakönyvek behozatalával is. De a rendeletnek nem ez volt kérem a czélja kezdetben. A rendeletnek a czélja mindig attól függ, hogy minő intentio vezeti a minister urat e rendelet kibocsátásakor. A minister úr intentioja pedig, az előzmények természetéből, tehát ex visceribus eausae, tisztán és világosan constatálható. A minister úr múlt évi beszédeben maga elismerte, hogy az anyakönyv-vezető lelkészek egy része hozzájárult és arra kérte, hogy illetékes híveiket hadd anyakönyvezzék, mert anyakönyvi kivonatokat a katholicus papoktól nem kaphatnak éi evidentiában nem tarthatják azokat. A minister urat e czél, e szándék vezette rendeletének kibocsátásánál és midőn azután a kérdést így megoldani nem lehetett, csak akkor
