Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-44
30 4*. orsaságos Blés 1892. április 3-én, keiden. tartom, hogy a kormánynak mindaddig, a míg nincs módja arra, hogy ezen néposztálynak kellő keresetet és kenyeret adhasson, nem is szabad a kivándorlást megakadályoznia. (Általános helyeslés.) A megakadályozásnak egyedííb módja ma az, hogy a kivándorlókat egyszerűen hazatolonezoltatják és ez által a szegény kivándorlóknak 50 — f'O forintnyi költséget okoznak. Csakhogy ez egy hét múlva újra útra kél, mindaddig, míg a határon túl nem megy. (Igaz! Úgy van! hal felől.) E baj oka leginkább a mai rendkívüli viszonyoknak meg nem felelő útlevél-rendszerben gyökerezik. Az útlevélben nálunk a személyazonosságot a leírás igazolja. Csakhogy mi történik nálunk ezekkel az útlevelekkel, t. ház? A felvidéki munkás ember, akár ki akar vándorolni, akár nem, gyakran nem azért kér a hatóságtól útlevelet, hogy azzal maga vándoroljon ki, hanem hogy azt esetleg egy katonakötelezettnek, vagy bírói büntetés alatt állónak drága pénzen eladja, hogy az illető azzal megszökhepsék. Ennek a bajnak, t. ház, elejét kell venni, még pedig az által, hogy az útlevél-rendszer módosíttassék olyképen, hogy a személyazonosság igazolása nem leírás, hanem fénykép által történjék. (Helyeslések.) Mert a mai rendszer mellett, ha a hatóságok enyhén járnak el, akkor a büntetés alá kerültek, vagy jogtalanul kivándorlók elmenekülnek; ha pedig túl szigorúan járnak el, akkor ép azok akadályoztatnak meg a kivándorlásban vagy tolonezoltatnak vissza, a kiknek a kivándorláshoz joguk volna. De, t. ház, mindaddig, míg a kivándorlás ily stádiumban van, azt megakadályozni nem lehet. Hanem gondoskodnunk kell arról, hogy legyen igazságos adóiendszerünk, szabályozva legyen a megyei, különösen pedig a községi háztartás (Általános helyeslés.) és módosítani kell a bélyegtörvényt. Arra nézve, hogy a bélyegtörvény nyel mily visszaélések követtetnek el, csak egy példát akarok felhozni. (Halljuk ! Halljuk I) Tudjuk, hogy igen kevés olyan ember van Magyarországon, a ki a bélyegtörvényt ismeri; (Derültség a szélső haloldalon.) de viszont van sok ember Magyarországon, a ki minden felelősség nélkül szeret leletezni. És mi történik ? Történik a 1 ?, hogy miután azok, a kik leleteznek, ezt bizonyos haszonért teszik, leginkább oly okmányoknál leleteznek, a melyeknél csekély, pl. 50 kros bélyegcsonkítás történik, úgy gondolkozván, hogy az illető szívesebben fizeti a 2 frt 50 kr. birságot, mint a fölebbezésért járó 5 frtot. S ez így megy napról-napra. Továbbá gondoskodni kell gyors és olcsó igazságszolgáltatásról. (Közbeszólások a szélső baloldalon: És jóról!) Hogy csak egy példát mondjak: az a kivándorló, aki Amerikából visszajön, vesz magának 2—3 hold földet és ha csak egy kis mesgyeigazítást kér a bíróságnál s ha a szomszédja rosszakaratú s vele ellenségeskedésben áll, a 2—3 hold árát csak a perköltségre kiadja s visszamegy Amerikába. Gondoskodni kell a személy- és vagyonbiztosságról. (Halljuk! Halljuk!) És ezzel kapcsolatban, azt hiszem, mindnyájan, a kik a mezőgazdasággal foglalkozunk, óhajtjuk a mezőrendőrségi törvény megalkotását. Csakhogy a mezőrendőrségi törvénynyel is ú<ry vagyunk, mint sok más törvénynyel. Sok ellenségünk van az országban, kik teljesen törvényen kivül állanak; ilyenek első sorban a vándor oláh czigányok. Kern akarom a csapást és a bajt ecsetelni. T. képviselőtársam Bujanovics Sándor ezt oly híven és tárgyilagosan adta elő, hogy csak ismétlésekbe bocsátkoznám, ha a csapást és a bajt nagyobbítani akarnám. De kénytelen vagyok, t. képviselőház, épen a földmívelési tárcza költségvetésének tárgyalása alkalmával rámutatni arra, hogy ezen csapás épen a földmívelo osztálynak legnagyobb ellensége. (Úgy van!) Hiszen a földmívelo osztálynak összes vagyona, összes terménye, a mely szükséges arra, hogy ő egész éven át fentartsa magát, a szabad ég alatt van. Ha tehát ezt a vagyont a törvény nem képes megvédeni, úgy az a földmívelo ember kénytelen lesz kivándorolni. Látjuk, t ház, ezt abból is, hogy ha e vándorczigányok lopnak, rabolnak és aztán tetten érik őket, miután bosszúállók és megfélemlítik a népet, a károsultak nem merik ellenük a bíróság segélyét igénybe venni, (Igaz! Igaz!) hanem inkább állandóan lopatják és zsaroltatják magukat. Én teljesen elismerem, hogy ez a baj súlyos és enyhítése sok akadályba ütközik, sok complicatioval jár. De ha ezt az orvoslást újból három évre elodázzuk és ha engedjük, hogy az oláh czigányok bevándoroljanak: — kényszerítjük a mieinket, hogy ők viszont kivándoroljanak. (Igaz! Igaz!) Több évi gazdálkodásom alatt tanulmányozva ezeket a bajokat, (Halljuk! Halljuk!) nézetem szerint csak úgy lehetne rajtuk enyhíteni, ha a rendkívüli bajjal szemben rendkívüli intézkedést teszünk. Ez pedig nézetem szerint az lenne, ha a t. belügyminister úr oda törekednék, hogy az országban levő oláh czigányok egyidőben összeírassanak és megyénkint igazolványnyal láttassanak el s kényszerítve legyenek csakis az illető megye területén folytatni a kóborlást. (Helyeslések.) Ezáltal, t. ház, elérnők azt, hogy ezeket az embereket a csendőrök és hatóságok ismernék; ha valamit elkövetnek, könnyebb a kutatás, ellenőrzés stb. Mert ha azt
