Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-44

Ü. országos ülés 1893. május S-án, kedden. gg egymásból kivonjuk — a mit könnyen tehetünk, mert a többi csak a regié-re szól, nem a mezőgazdaság elősegítésére — akkor összesen a mezőgazdasági ügyek közvetlen emelését czélzó kiadásokra összesen csak 2,846.000 frt vehető fel az ország költségvetésének 360 milliót meghaladó rendes kiadásai között. Ha relatíve veszszük a budget pontjait méltatásra, a helyzet határozottan javul, de nem olyan mértékben, mint az kívánatos volna. Tekintve azon főelveket, melyek tarthatatlanságát szerencsém volt megemlíteni az emelkedő befektetések és az egyes tételeknél mutatkozó emelések sem nyújtanak garanciát arra nézve, hogy ezen ügyünkön lendíteni fognak. így pl. a phylosera irtására előirányoztatott 168 ezer frt, holott az évenkint elvesztett adó 2 millió forintnak felel meg. A tüdővész kiirtására előirányzott 50 ezer forint vajmi szerény, pedig e nélkül a német kereskedelmi szerződésnek semmi hasznát sem vehetjük. (Igaz! Úgy van! szélső baloldalon.) Egyáltalában igen meglepő az az aránytalanság is, a melylyel az egyes ágak dotálva vannak. így pl. a lótenyésztés emelésére — melyből a statistika 4 millió 696 ezer forint bevételt állapít meg — 4 millió 75 ezer forinttal van dotálva, hozott a szarvasmarha-tenyésztés 40 millió 606 ezer frt bevétellel csak 187 ezer forintot fogunk költeni. Az arra hivatottak a részletes tárgyalásnál megjegyzéseiket e tekintetben biztosan meg fogják tenni, miért is ez alkalommal az egyes tételek fejtegetésébe mélyebben nem akarok behatni. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! A mezőgazdaság szomorú állapotának feltüntetésénél főleg az lebegett szemem előtt, hogy e tárgyra felhívjam mindnyájuk érdeklődését. A t. minister úr jóakaratát és ügybuzgalmát kétségbe nem vonva, ilyen vezetés és ily forrásokból merítve, szebb jövő elé nem nézhetünk. Át vagyok hatva attól a tudattól, hogy ily viszonyok mellett, ha gyorsan és sokat nem áldozunk, hamarabb be fog következni a közgazdasági zavarokból kifolyó fegyverlerakás, mint a háború Königgrätze. De másrészről figyelembe kell vennünk azt is, hogy sok ágyút csak úgy fogunk befoghatni, ha megelőzőleg sok ekét birunk barázdába állítani. Olyan mezőgazda-katonai hatalom, mint a milyen mi vagyunk, csak akkor szolgáltathat a hadsereg részére kellő pénzt, eleséget és embert, ha a mezőgazdaság ügyét tekinteten kivűl nem hagyja a kormány. Számban már ma is erősek vagyunk, mert hiszen a mezőgazdasággal a munkáskéz 46% a foglalkozik. De ez nekünk nem elég, kérjük, kívánjuk, követeljük, hogy könyörgésünk meghallgattassák, hogy bennünket meghallgatva, hatalommá tegyenek. Bizalommal terjesztettem a mezőgazdaság mai állapotát a ház színe elé, hiszem, hogy lesznek, a kik igazat adnak nekem és igyekezni fognak a kérdést actuálissá téve valódi és az őt megillető helyre felemelni. A ki kezébe veszi a sanyargatott mezőgazdaságnak eltiport zászlaját, azt a gazdák egyértelmííleg fogják követni. A mezőgazdaság fellendítése nem a gazdák egyoldalú ügye, hanem ügye a nemzetnek, mert a nemzetnek vagyonosodása van vele összekötve. Iparkodtam visszhangja lenni a mezőgazdasági követelményeknek s most kijelentem, hogy az előirányzatot a felvett összeg csekélységénél fogva meg nem szavazhatom. (Élénk helyeslés és tetszés a szélsőbalon.) Schóber Ernő jegyző: Bornemisza Lajos! Bornemisza Lajos: T. ház! Mielőtt a földmívelési költségvetés általános tárgyalásánál szavazatomat indokolnám, a t. ház engedelmével egész röviden és tárgyilagosan fogok foglalkozni a felvidéki kivándorlással. (Halljuk! Halljuk!) A felvidéki kivándorlásnak nézetem szerint egyedüli oka a népnek teljes vagyontalansága és szegénysége. Ez a néposztály azért vándorol ki Amerikába, hogy magának munkája által tőkét szerezzen és ezen tőkével hazájába visszatérve, birtokot vegyen, adósságait kifizesse, gazdaságát kellő felszereléssel ellássa és így képes legyen úgy a saját, mint az állam igényeinek eleget tenni. Ez a körülmény magában véve közgazdasági tekintetben nézetem szerint nemcsak hogy nem baj, de előnynek is mondható. Mert ha föl veszszük, hogy a felvidéken kivándorlás nem volna, úgy ez idén nemcsak ínséggel, de éhínséggel volna dolgunk fél Magyarország területén. Vannak nézetek, a mint azt Miklós Ödön t. barátom és képviselőtársam is említette, hogy a kivándorlás jó módú vidékekről is történik. Ez mindenesetre baj és ezt a bajt figyelemmel kell kísérni, mert lehetséges, hogy az ügynökök azok, a kik csábítgatják az embereket, hogy jobb hazába menjenek kenyeret keresni, csakhogy a felső vidéken a legelső és legjobb ügynök a kir. postahivatal, mert ez azt mutatja ki, hogy egy munkás ember, ha Amerikába megy, oly keresetre tesz szert egy év alatt, hogy nálunk egész életén keresztül sem tud annyit szerezni. Epén ezért én a kivándorlókat két részre osztom : azokra, kik szegények és vagyontalanok, másrészt azokra, kik daczára annak, hogy birtokuk van és módjukban volna megélni, szintén kivándorolnak. Az utóbbi sokkal szomorúbb közgazdaságunkra nézve, mint az előbbi. Csakhogy ezt megakadályozni egyáltalán nem lehet; sőt azt