Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-59

316 50. orszftgos ülés 1892. május 24-én, kedden. határig szívesen elmegyek, de azon túl nem; mert a kik e határt túl akarják lépni, azok öntudatosan, v;igy öntudatlanul, de Magyarországon a vallási hábonlt fogják előidézni.* így történt azután, hogy a törvény ezen 12. §-a büntetőjogi hatálylyal ellátva nem lett, holott annak egyik előző szakasza, tudniillik a 10, §. második bekezdése a lelkészt a nála netán bejelentett házassági akadály eltitkolásáért a reá szabható egyházi fenyítéken kivül 500 forintig terjedő birsággal és félévig terjedhető fogsággal rendeli sújtatni; ha tehát Deák Ferencz nézete mérvadónak el nem fogadtatott volna, a legislatura a 12. §-t is elláthatta volna büntetőjogi sanctioval. És épen Deák Ferencz előbb említett nézetében látom én államférfiú bölcsességének legfényesebb hizonyítékát, mert az 1868. évi LM. törvényezikk, mint az interconfessionalis törvények általában, nem szorult büntetőjogi sanctióra; az olyféle törvények a bennök rejlő erkölcsi erő által vannak hívatva hatni. Ha van bennük ily erkölcsi erő, úgy hatni fognak minden sanctio nélkül is; ha nélkülözik ezen kelléket, úgy hasztalanul ruházzuk fel azokat bárminő sanctioval, mert gyakorlatilag érvényesülni azért még sem fognak. Megtehet az állami hatalom leple alatt a kormány sokat az egyház mellett, sőt az egyház ellenére is; de sohasem kényszerítheti a papot positiv közreműködésre oly cselekménynyel, mely esyházának hitelveivel ellenkezik. Ezen elvnek szem előtt tartásával lehet fentartani t. ház, az állam és egyház kö zötti jó egyetértést, így lehet megóvni az állam tekintélyét és biztosítani a felek között olyanynyira szükséges békét is. Azon nagyfokú izgatottságnál fogva, mely a t. minister úr rendeletének kibocsájtása óta országszerte észlelhető, én is azok közé tartozom ugyan, kik egy a törvény revisiójára törekvő határozati javaslatot ezúttal czél- és időszerűnek nem tartanak ; de az meggyőződésem, hogy a t. minister úrnak a béke helyreállítása érdekében tervezett intézkedése, habár magában véve a hit szempontjából indefferens dolog is, de vájjon nem ütközhetik-e a katholicusok hit- és erkölcstani elveibe: az mindig attól fog függni, hogy minő czélra állíttatnak fel ezen részleges anyakönyvek. Nem bocsájtkozom ezen intézkedés megbírálásánál részletesebb fejtegetésekbe, azért csak általánosságban jegyzek meg annyit, hogy eltekintve attól, hogy az először nem vet számot a nép érzületével, melynek sehogy sem megy majd az a fejébe, hogy miért lesz az ő gyermeke a lólevelek kiállítására is illetékes fórumnál, nem pedig az egyházi hatóságnál anyakönyvelve; az sem csekély fontosságú kérdés, hogy az az anyakönyveléssel megbízandó és már eddig is munkával túlterhelt hatósági közeg, fog-e az általa teljesítendő munka pontosságát, megbízhatóságát illetőleg annyi biztosítékot nyújtani, mint az ezen munkát eddig teljesített egyházi közegek? Nem a mindnyájunkat egyaránt érdeklő ügynek sikeres megoldása, hanem merem jósolni, eddig még nem is sejtett, ezerféle új bonyodalom és zavar lesz tehát eredménye ezen tervezett, de czélhoz nem vezető intézkedésnek és előbb-utóbb kénytelen lesz a t. minister űr mégis azoknak igazat adni, kik a bajok és viszályok megszüntetésének egyedüli hatályos remediumát az idézett törvény módosításában látják, A revisio legmegfelelőbb módját részemről a protestantismus bölcsőjében, Poroszországban is érvényes törvény azon szakaszának a mi törvényeinkbe leendő átültetetésében látnám, mely szerint a vegyes házasságból szárra, izó gyermekek 14. életévük eléréséig nemük szerint tartoznak ugyan szülőik vallását követni, de hogy ha a szülők gyermekeiknek adandó vallási neveltetésére nézve egymás között másként egyezkedtek, semmiféle harmadik személynek nincs joga ezen elhatározásukba beleavatkozni. Ez a leghelyesebb, legtermészetesebb állapot. Egész Németországban el van ismerve a szülői jog, Szászország kivételével, de a nevezett tartomány törvényei is nem a vegyes házasságból, hanem az egyvallású szülőktől származott gyermekek vallási neveltetéséről intézkednek ; így van ez úgyszólván Európa összes művelt államaiban. A mi állami törvényeink azonban bevett vallásokról beszélnek, a mi szerintem annyit jelenj hogy ezek bármelyikét mindenki követheti, mindenki ezek bármelyikében nevelheti gyermekeit; tényleg nincs is előírva, hogy például a tisztán katholicus szülőktől származó gyermekek ne neveltethetnének protestáns hitben és megfordítva; sőt arra is tudok esetet, hogy tisztán izraelita vallású szülők gyermekei a katholicus hitben neveltetnek; de ha a vegyes házasságban élő szülő akar e törvények alkalmazásához fogni, akkor azt dörgi feléje a 12, §.: »Ebben a bevett vallásban nevelheted gyermekedet, de másban nem. Engedelmet kérek, t. ház, de ennek az intézkedésnek liberális és méltányos voltát — bármennyire törekedjem is erre — belátni és felfogni nem tudom. Egyébiránt, t. ház, hogy volt már oly idő is, midőn az előző parlamentek a szülői jogot elismerték és nagy többséggel szavazták meg az ezen jog érvényesülésére vonatkozó rendelkezést, arra a t. háznak régebbi tagjai is méltóztatnak tán emlékezni. Midőn az 1881—84. országgyűlés alsó háza a főiendiház által később megbuktatott törvényjavaslatot az izraeliták és keresztények között kötendő házasságkötésről tárgyalta, ezen javaslatnak 38. §-át a képviselőház 1883. évi november hó 27-én tartott ülésében Irányi Dániel t. képviselőtársam indítványára akként fogadta