Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-57

57. országos ülés 1892. május ál-én, szombaton. • 287 autonomíkus törekvés ezzel a gyanúsítással találkozik, tehát le kell számolni vele. Hát nem emlékeznek önök arra, hogy midőn a protestáns egyház szabadságáért folytak a küzdelmek, akkor e küzdelemben becsülettel és kitartással vettek részt a katholikusok. (Igás! Úgy van! több oldalról.) Pedig a protestáns szabadság első Sorban felekezeti érdek volt, de a magyar katholikus szabadelvííség nem vonakodott abban az alkotmányos szabadság nagy érdekeit is felismerni és nem vonakodott azon államháta om ellen, a mely saját vallását államvallásnak ismerte el, a protestáns vallásért síkra szállani. (Helyeslések.) Vájjon a katholikusok nélkül, vagy ellenére sikerülhetett volna-e a protestáns szabadságot megvédeni? (Helyeslések és mozgás.) És midőn mi ugyanazon szabadsághoz akarunk eljutni, melyet a protestánsok azóta állandóan élveznek ; midőn mi csak egy törvényben gyökerező jogot akarunk életre kelteni, a mely a protestánsokéval ugyanazonos: akkor a protestánsok ellenzik ezt, mert cleriealismus és ultramontanismusnaknevezik. (Felkiáltások:Kimondja!? Mi akarjuk az auíonomiát! Zaj.) Ha lehetetlen a katholikus autonómia, mondják meg nyíltan és őszintén, hogy miért? Győzzenek meg minket arról, hogy a katholikus autonómia lehetetlen, mi meg tudnánk nyugodni, mert az az egyház, mely Magyarország alapjait vetette meg és egy ezredéven át jó és balsorsban tántoríthatatlan támasza volt, a jövőben sem fogja magát megtagadni. De haszontalan ürügyekkel, üres kifogásokkal ne térjenek ki a kérdés elől. Mert ha consolidált államot akarunk ; ha le akarjuk rázni a nemzeti fejlődést bénító békókat: az egyházpolitikai kérdéseket és így ezt is megkell oldani. Mert nem szabad az államot minduntalan felekezeti villongásoknak kiszolgáltatni, emancipálni kell végre a vallási kérdések izgalmaitól, hogy nyugodtan rendezhesse be magát, . szerint, a. mint legjobban megközelítheti czéljait. Támogatom a megoldás minden alkalmas módját; elfogadom a vallásszabadságot is azon reményben, hogy a katholikusok a törvénybe iktatandó ezen szabadsággal nem fognak úgy járni, mint a felekezeti jogegyenlőséggel. (Egy hang jobbról: Nem értem!) Nem érti? Megmagyarázom a gyöngébbek kedvéért. (Derültség jobb felől.) A felekezeti jogegyenlőség törvénybe van iktatva. Ha mi katholikusok elfogadjuk a vallásszabadságot, csak úgy fogadjuk el, ha az is törvénybe lesz iktatva és abból ismét nem fognak bennünket kizárni, mint a hogy kizártak a felekezeti jogegyenlőségből. Ismételtem, elfogadom a vallásszabadságot is, de a több szabadság reményében a katholikusok nem mondhatnak le a kevesebb szabadsághoz való jogukról és addig i«, míg nálunk a vallásszabadság lehetséges le*z: ragaszkodunk a felekezeti jogegyenlőség törvényének végrehajtásához, mely számunkra is autonomicus szabadságot biztosít. Hallom a kérdést: ki akadályozza? A katholikus autonomicus törekvés minduntalan felmerült e házban és minduntalan visszautasítással találkozott; indítványok tétettek, de nem fogadtattak el. Tény az, hogy a katholikus autonómia létesítése nem sikerült. Kik miatt, azzal én névleg beszámolni nem akarok. Mi katholikusok tudjuk, hogy a valódi és komoly liberalismus, mely a vallási téren is a szabadság felé halad, ez útjában nálunk némely függő kérdéseket, a minők a katholikus autonómia, a zsidókérdés, kell, hogy a szabadelvüség követelményéhez képest megoldjon. Mi a szabadelvüség útját követjük és ez úton az első lépést, a zsidóság receptióját is támogatjuk. Mert mi azon törekvést, mely a jogegyenlőséget a zsidóságra is ki akarja terjeszteni ép olyan jogosnak, épen olyan liberálisnak tartjuk, mint ama törekvést, mely a jogegyenlőség alapján a katholikusokat is saját jogaikhoz akarja juttatni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Tudjuk azt is, leszámoltunk azzal, hogy mi nálunk ma nem az igazi liberalismus viszi a szót, hanem azon bizonyos fraseologusok, kiknek ajkán minden komoly elv a czéizatos megtévesztés üres szólamává törpül és a kik most azt akarják elhitetni itt a házban és a házon kívül, hogy a katholikus autonómia lehetetlen. A hatalomnak ezek a mindig szolgálatra kész urai nem veszik észre, hogy a katholikus autouomia létesítése, és az ezzel öszszefüggő minden más kérdés annyira benső belügye a katholikusoknak, a, mihez az egyházon kivííl állók közül senki hozzá sem szólhat és a mennyiben az államnak köze van e kérdéshez, azt az állam megolvassa akkor, midőn a jogegyenlőségről szóló törvényt megalkotta. Most az államnak e kérdéshez csak annyi köze volna, hogy ezt a törvényt végrehajtsa. És miként hajtja végre, midőn a katholikus iskola tigyeinek intézését, vagyonának kezelését, főpapjainak kinevezését a kormány tartja kezében és egy felekezet ezen legfontosabb, leginternebb ügyeit kiszolgál tatja a parlamenti felelősség révén illetéktelen befolyásoknak (Igaz! Úgy van! több oldalról.) és onnan minket teljesen kizár: akkor a t. kormánj' azt találja, hogy a felekezeti jogegyenlőség törvénye velünk szemben végre van hajtva; ellenben az 1868. évi LIII, tcz. 12. §-át, a melyet a törvényhozás a nullitási sanctión kivűl más sanctio alá nem helyezett, de a melyet a protestánsok a gyakorlatban magokra nézve kevésnek tartottak, rendeleti úton büntetőjogi sanctio alá helyezett, hogy igy annak erőteljesebb végrehajtását biztosítsa. Egyike voltam azoknak, kik az elkeresztelési rendelet ellen itt a