Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-57

57. orsz sgos ttlés 1892. felekezeti viszályt zúdítsa, a mikor 1890 február 26-án az ismeretes, az 1868: LIII. tcz. szellemével homlokegyenest ellenkező, szerencsétlen, de nézetein szerint egyúttal törvénytelen és jogi képtelenséget magában foglaló rendeletét kibocsátotta, A t. cultusminister úr tegnapelőtt e rendelettel meglehetősen behatóan foglalkozott és abból indult ki és úgy tért rá az 1868: LIII. tcz. körében felmerült kérdések fejtegetésébe, azért indulok én is ebből ki. De ha ezzel a rendelettel szemben ilyen erős állítást koczkáztatok a ház előtt, kötelességem természetesen azt jogi argumentumokkal is igazolni. (Egy hang: Halljuk! Halljuk !) Törvénytelennek tartom a rendeletet részemről először is azért, mert — mint már előbb jeleztem — túlmegy azon a határon, a meddig az 1868: LIII. tcz. elmenni szándékozott, tehát ellentétben áll annak intentiojával. Másodszor törvénytelennek tekintem azért, mert ha megengedem is, hogy a közrendészet körébe tartozó esetekben törvényeink értelmében joga van a kormánynak kihágásokat constituáhn. de — s ezt igen helyesen jegyezte meg Irányi t. képviselőtársam is tegnapelőtti beszédében — ez nem olyan kérdés, mely a közreadészet körébe vonható lenne, nem lévén benne szó sem közcsend, sem közrendről, sem személy- és vagyonbiztonságról. Ezt tehát oda bevonni s a rendelet törvényességét a közrendészet szempontjaival indokolni, nézetem szerint nemcsak alaposan, de még csak plausibilis módon sem lehet. Lehet ezt állítani a látszat megmentésének kedveért, de ilyen állítás egyáltalában nem áll meg. Á vallási statust meghatározó törvények, t. ház közjogi jellegűek, még pedig alaptörvényszerű jelleggel bírván, a törvényhozás igenis szabhat még olyan sanctiot is az áthágások megbüntetésére, de a kormánynak rendeleti úton e hatáskörbe belevágni joga nem lehet s különösen nem oly módon, hogy a kihágások elbírálását az illetékes bíróság köréből elvonván, önmagát teszi illetékessé sajái rendelete törvényességének elbírálására is. Ez — nézetem szerint — az alkotmány szellemével is egyenes ellentétben áll. De azt is állítottam, t. ház, hogy ez a rendelet valóságos jogi képtelenséget is foglal magában, még pedig — s ezt mindjárt indokolni is fogom — kettős irányban. (Egy hang: Halljuk! Halljuk!) Különösen akkor foglalja magában e képtelenséget, ha ez a rendelet — a mint az igen t. cultusminister úr eredetileg odaállította — az 1868 : LIII. tcznek csak végrehajtása akar lenni, tehát csak annak áthágását, megszegését akarta* kihágásképen eonstituálni és büntetéssel sújtani. Vizsgáljuk meg egy kissé a dolgot, t. ház. májn-i 21-én, szombaton. 271 Az igen t. cultusminister iir tegnapelőtti beszédében elismerte, hogy mikor a szülő kívánságára akármelyik felekezet papja a vegyes házasságbeli gyermeket megkereszteli, ezzel a megkereszteléssel a törvényt nem sérti meg, mert — ebben mutatván ki Erdély régibb törvényei s az lS68-iki LIII. tcz. közt fennálló különbséget — a törvény csak azt mondja, hogy a vegyes házasságból származott gyermekek nemük szerint követik a szülők vallását, de azt nem írja elő, hogy más felekezet papja meg nem keresztelheti, cgak azon felekezeté, a melynek vallását a törvény szerint követnie kell. Ezzel tehát a törvényt meg nem szegi. No már most, t. ház, a törvény nem tiltván meg az u. n. elkeresztelést, ezzel törvényszegést nem követ el, de másrészről a törvény nem teszi kötelességévé az illető lelkésznek azt sem, hogy aki a keresztelést végzi, átküldje az anyakönyvi kivonatot annak, a kinek vallásában a gyermek törvény szerint nevelendő lenne. Tehát először oly valaminek az elkövetését, a mit a törvény nem tilt s másodszor oly valaminek az elmulasztását, a mit a törvény nem szab elő, nem parancsol, decretálja a cultusminister úrnak rendelete kihágásnak és illetőleg az 1868 : LIII. tcz. megszegésének, a mely törvény ezt az intézkedést magában nem foglalja. Ha van megszegése a törvénynek és ebben van a másik jogi képtelenség, úgy kik szegik meg ezt a törvényt ? Az a megkeresztelő pap, a ki nem akadályozza és nem akadályozhatja meg a szülőket abban, hogy gyermeküket abban a vallásban neveljék, a melyben törvény szerint neveltetniük kellene. vagy pedig azok a szülők, a kik a törvény követelményének nem tesznek eleget? Ha vau megszegés, akkor a szülők szegik meg a törvényt. Csakhogy persze el nem ismerhetem azt, hogy a kormány rendeletileg, a törvényhozás mellőzésével ebben a körben kihágást statuálhasson s arra büntetést szabhasson. Mondom, a kormánynak ezt a rendelkezési jogát el nem ismerhetem; de ha elismerném is, posito sed non concesso, akkor is csak a szülők volnának büntethetők, mert azok követik el a törvény meg-sértését és nem a megkeresztelő lelkész. De, t. ház, ezen rendelet törvénytelensége mellett s a mellett, hogy mint kifejteni bátor voltam, jogi képtelenséget is involvál magában, még végrehajthatlan is és végrehajtva sem éri el azt a ezélt, a melyet maga elé kitűzött. Nem kell hosszasan foglalkoznom ezzel a kérdéssel, mert a t. cultusminister úr tegnapelőtti beszédében maga is elismerte azt, hogy rendeletét nem képes végrehajtani s hogy czélt nem ért vele, mert azt mondta — és e tekintetben jóakaratát nem vonom kétségbe — hogy rendeletével nem vallásos súrlódásokat előidézni, hanem inkább a