Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-56

264 m. orsíágos fllés 1802. májas 19-én, csütörtökön. annyira incriminált törvény maga megszabja az áttérési lehetőségeket és ekképen lehetővé teszi azt, hogy a szülő maga, gyermekével együtt, áttérhessen arra a vallásra, a melyet ő jobbnak tart amannál a vallásnál, a melyet ezelőtt követett. (Élénk helyeslés több oldalról.) Elég hosszúra terjed, t. ház, előadásom e kérdések felett; (Felkiáltások: Halljuk ! Halljuk !) méltóztassanak most megengedni, hogy abból, a mit eddig mondtam, a conclusiot levonjam. (Halljuk! Halljuk!) Az első az, hogy az incriminált 1868:LIII. törvényczikk revisiojának eszméjétől — tekintettel arra, hogy ez a törvény természetes és logicus kifolyása azon rendszernek, mely hazánkban az állam és egyház közti viszonyokat szabályozza; tekintettel arra, hogy e törvény régi harczok befejezését, végstadiumát képezi; tekintettel arra, hogy e törvényczikk tagadhatatlanul egyenlő mértékkel mér minden vallásfelekezetnek és tekintettel végűi arra, hogy a revisio nem szüntetné meg a bajokat, hanem új bajokat teremtene: (Igaz! Úgy van! a jobboldalon ) ezen revisio eszméjétől el kell tekinteni. (Igaz! Úgy van! főbb oldalról.) De másrészt — és ez a második, a mit kiemelendonekt irtok — okvetlenül szükséges, hogy respectáljuk azokat a lelkiismereti scrupulusokat, melyek az utóbbi időben támadtak; okvetlenül szükségéé ez azért, mert meg van annak útja és módja, hogy az állam a maga czéljait, a maga feladatait más úton elérje, más eszközök alkalmazásával érvényesíthesse. És azért a jelen állapotnak mielőbbi megszüntetése végett mielőbb kell előterjesztést tennünk a törvényhozásnak az iránt, hogy addig is, míg az általános polgári anyakönyv létesíthető, a vegyes házasságokból született gyermekek számára részleges polgári anyakönyvek hozassanak be. Ezeket tartottam szükségesnek a t. háznak már a vita elején bejelenteni. Természetesen később a többi felmerülő kérdésekre is fogok refleetálni. (Hosszantartó eajos helyeslés és éljenzés jobb felöl.) Irányi Dániel í T. ház! Ámbár a szabadelvű párt tegnapelőtt hozott határozata után kevés reménynyel, mindamellett megújítom azon indítványt a vallás szabad gyakorlata és a felekezetek egyenjogosítása tárgyában, melyet huszonhárom év óta szakadatlanul előterjeszteni szerencsém volt. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Megújítom azért, mert annak szükséges voltáról erősen meg vagyok győződve és mert számbaveszem a latin költőnek szavait: »Gutta cavat lapidem, non vi sed saepe cadendo.« És mert nem feledkeztem el a gyermekkoromban tanult párbeszédről, a magvetőről, a kinek kezéből sok mag- kopár sziklára hullott ugyan, ellenben egyik része termő földbe esett és kikelt. T. ház! Ha elfogulatlanul bíráljuk az ország mostani állapotát és összehasonlítjuk a 25 év előttivel: lehetetlen el nem ismernünk, hogy negyed század alatt a közélet számos ágában haladtunk. Haladtunk főleg a közlekedés tekintetében, haladtunk — ámbár igaz, mesterséges eszközök segélyével — az ipar mezején is; de haladtunk szellemi tekiutetben is, a mennyiben a közoktatás, elkezdve az elemi iskolától az egyetemig ez idő alatt fejlődött; a tudomány, a közművelődési és jótékonysági egyletek virágzásnak indultak és végre a magyar nyelv is örvendetesen elterjedt. Azonban az éremnek túloldala is van. Ezen korántsem látunk az előbbihez hasonló örvendetes lépést; ellenkezőleg sok tekintetben nemcsak előmenetelt nem, hanem egyenesen visszaesést. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) A közjog, valamint a politikai erkölcsök tekintetében a hanyatlás kézzelfogható, (Igaz! Úgy van! a bah és szélső baloldalon.) a mint azt régebben is, de közelebb a felirati vita és a belügyministeri költségvetés tárgyalása alkalmával az ellenzék összes ^padjairól bebizonyította. De nemcsak a politikai, hanem egy tekintetben a társadalmi erkölcsökben is visszaesést tapasztalunk. A ki velem együtt visszatekint azon időre, midőn 1848 előtt Budapesten csak egy színház létezett: a nemzeti színház, az tanúbizonyságot fog tenni a mellett, hogy 1848 előtt oly ledér, oly sikamlós színművek előadása, a milyet az újabb időben tapasztalunk, akkor nemcsak hogy nem fordult elő, de nem is lett volna lehetséges, a közönség nem tűrte vo!na meg: a mi fájdalom, az erkölcsi lazulásnak a bizonyítéka. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez ellen többször volt alkalmam felszólalni a házban. Az akkori ministerelnök elismerte ezen iránynak káros és kárhozató* voltát, a nélkül azonban, hogy ennek orvoslására intézkedéseket tett volna. A legnagyobb hanyatlás azonban tagadhatatlanul az egyházpolitikai téren észlelhető. Vegyük kezünkbe az 1868: LIII. tcz. bevezető sorait, nudyékben az akkori törvényhozás már kijelenti, hogy addig is, míg a vallásszabadság és a felekezetek közötti egyenjogúság iránt általános törvény nem alkottaiik, a következők rendeltetnek. A törvény hozó tehát már ezelőtt 24 esztendővel az általa nos vallásszabadság és a felekezetek közötti egyenjogúságot tűzte ki feladatául. Azóta 24 esztendő múlt el a nélkül, hogy a törvényhozás ezen szándéka megvalósíttatott volna, daczára azon számtalan sürgetésnek, a mely ez iránt hozzá intéztetett. Én ugyanis mindjárt a következő esztendőben (Halljuk! Halljuk!) törvényjavaslatot nyújtottam be a vallás szabad gyakorlata iránt, melynek egyik szakasza a polgári