Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.
Ülésnapok - 1892-27
70 I?. orsilgos ttlés liM Visontal Soma: Midőn azt látom, hogy sajátságos módon a magyar nemzet az ő legrajongóbban szeretett költője és írójának, politikai egyéniségében bizonyos elnemzetietlenedő irányt tapasztal — és ez talán még inkább előnyére van a nagy koszorús írónak, mintha más alapot adna annak a nemzet — s hajlandó mindig annak betudni, hogy az udvar bódító hatása okozta nála ezen sajátságos nézet- és kedélyváltozást. (Egy hang a szélső haloldalon: Két hazája van, bővebb és szűkebb ! Derültség a szélsőbalon.) De ezen radicalisnak nevezett párt tagjai méltóztatnak nekem azt is megengedni, hogy én az udvari élettől magától semmiféle társadalomra nem várok valami rendkívül kedvező hatást; hiszen mindazoknak előadásából, a kik előttem felszólaltak, kiviláglik, hogy korántsem az udvari élet utáni vágyódás határozza meg ezen álláspontunkat — kivehetjük a magunk részét anynyira, a mennyire azon néhány udvari estélyből, melyet a magyar udvar ittlétekor ad — mert azt látjuk, hogy azok a bizonyos udvari bonbonok emlékezetesek maradnak hosszabb időre. Közjogi nézetek és aggályok azok, melyek ezen pártot álláspontjának hangsúlyozására bírják. Csanády Sándor: Az már igaz! (Derültség a szélsőbalon,) Visontai Soma: A magyar főváros társadalmának nincs mit panaszkodnia, hogy a magyar udvari élet, ezen szorosabb udvari mozgalom nem ütött állandó lakot a fővárosban; mert ha összehasonlítjuk budapest főváros társadalmának életét a Bécsiével, a hol azt tapasztaljuk, hogy az udvar közelléténél fogva mennyire figyelmen, discretion és tiszteleten kívül hagyja, sokszor a legmagasabb állású egyéneket is. mennyire igyekeznek firtatni, kutatni s nyomozni, hogy az udvari életnek egyes érdekesebb részleteit s pletykáit, szóbeszédeit a társadalomba vigyék; ha azt látjuk, hogy az osztrák fővárosban mennyire távol állnak a magyar nemzet és a magyar főváros őszinte loyalitásától, mennyire távol áll az osztrák főváros a különös tisztelettől a fejedelmi ház iránt; ha azt látjuk, hogy az udvar közelléte azt is előidézi, hogy egyes magas állású emberek sokszor az udvari lakájokkal czimborálnak, hogy egyes pikantériákat megtudjanak és sokszor a legszomorúbb, legmegrendítőbb udvari és udvari-esaládi eseteknél is az osztrák fővárosban nem egy irányzat, nem egy oly tendentia merült fel, mely igen durva kézzel nyúlt hozzá az udvarhoz s udvari élethez : (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) mindezeknél fogva a magam szempontjából — lehet, hogy e tekintetben talán nem egészen pártom álláspontját tolmácsolom — (Halljuk! Halljuk!) tisztán az udvari életnek meghonosítása szempontjából a magyar udvartartást nem óhajtom. Hanem április 3-án, sssesthaton. óhajtom azt, a mint azt Eötvös Károly t. képviselőtársamis kifejtette két szempontból. Az első az, hogy azon áldozatokkal szemben, a melyeket a magyar nemzet a királyi udvartartásért hoz, nálunk közgazdaságilag is érvényesüljön az udvar, bár nagyon jól tudom azt és e tekintetben a franczia császárságnak udvari élete nekem elég példát ad arra, hogy a mit megnyernénk a vámon, azt elveszítenek a réven s a mennyit az ipar nyerne az udvari költekezés folytán, annyit gyakran elveszítenénk a közerkölcsöknek, az udvari élet által való meghamisítása folytán. (Élénk ellenmondás a jobboldalon Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) A franczia császárságról beszélek. És ha a mint azt királyunk és fejedelmünknél látjuk, hogy ezen udvari szellem behatását csakis a királyi erények és a nemzet emelkedettebb érzése tudja ellensúlyozni 1 — a mint azt ellensúlyozva itt a mi udvari életünkben is látjuk — akkor az udvari életet csak az udvari életnek kedvéért a magam részéről nem óhajtom s annak eddigi elmaradását a magyar társadalomra ennek fejlődése szempontjából károsnak épen nem tartom. De kívánjuk a magyar udvartartást úgy, a mint azt a magyar ember s a nép fia kifejezi, a ki nem azt mondja, hogy magyar udvartartás legyen, hanem hogy a király közöttünk lakjék és úgy reflectálok az udvartartási tételre s oly alakba kívánom azt öltöztetni, a mint azt a költő oly szépen és egyszerűen adta annak a köznemesnek a szájába, a ki Vörösmartynak a Hunyadiak és Cillei-ről írott színmüvében ezeket mondja : »yram, király, te jó vagy és kegyes ! Oh jöjj közénk s az isten angyala Nem őriz jobban, mint mi tégedet. Ez ősz fejet teszem le zsámolyodra. Maradj köztünk s minden hajszáladért Egy élét áll őrt, ifjabb és erősb És százat érő olyat, mint enyém.* Ez fejezi ki, t. ház, azt, hogy miért kívánunk mi magyar udvartartást. Azért kívánjuk, hogy a magyar király itt köztünk lakjék, hogy ő azon paritásnál fogva, melylyel a magyar nemzet Ausztriával szemben bír, itt is bírjon állandó lakásjal. De van még egy másik oldala is: és ez az, hogy szükségünk van magy T ar udvartartásra azért, mert az a diplomatiai életnek képezi az alapját. Hiszen sajátságos, daczára a paritásnak, az összes diplomatiai képviselők Bécsben székelnek és midőn ezen sajátságos aránytalanságra, mely az 1867: XII. törvényezikken alapúi, midőn ezen aránytalanság jelenségeire rámutatunk, azt mondják rá: igaz, hogy meg van a paritás, de ők aecreditálva Bécsben vannak, mert az udvar ott van és a király ott tartózkodik. Magyarországnak nemcsak az a hátránya, hogy a Fel-
