Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.

Ülésnapok - 1892-26

5fi 2fi. nrsíásro* fiiés 1899, április Lén, péntekem mindenkor. A t. ministerelnök úr rázta a fejét s megvallom, hogy magam sem hittem, mikor olvastam, de miután a tény véletlenül összevág, mégis kissé gondolkodóba ejtett. Nálunk van főrendiház és így bár semmikép sem akarnék elmenni odáig, hogy mint Angliában, peer ne lehessen tagja a képviselőháznak, de mégis, ha már van a törvényhozásnak egy háza, a mely elég helytelenül a születésen alapszik és a mely­bő] a választás végkép ki van zárva és külö­nösen addig, a míg a kormány a választási törvényt megváltoztatni és a eensust kitágítani nem akarja, tehát a visszaéléseknek és veszte­getéseknek tkg tért akar engedni, addig nem lehet engedni, hogy oly országban, a hol oly rendkívüli a vagyoni, a birtoki aránytalanság a mágnás és a közönséges polgár közt és köny­nyen megtörténhetik, hogy oly verseny kelet­kezik az országban, a melyet a közönséges polgár ki nem bírhat — a képviselőház meg­teljék grófokkal és bárókkal, a miben önmagában véve nem látok bajt, inéit nagyon jól tudom, hogy gróf Cavour több szolgálatot tesz az olasz de­mokratiának sok demokratánál és másutt is így lehet, de miután meg van a két kamara­rendszer és miután az egyik majdnem tisztán a születésre van basirozva: megfontolandó, hogy helyes-e a mágnásoknak oly tág tért nyitni a képviselőházban ? Jövök a conclusiora. Semmi kifogásom az ellen, ha a t. ministerelnök űr azt mondja, hogy igenis nagyon szívesen látom és óhajtom ezt az amalgamisatiót épen demo­kraticus szempontokból is, azért bejelentem a képviselőháznak, hogy szándékozom a főrendi­házat is akkép reformálni, hogy abban a tagok egy része választás alapján foglaljon helyet, Ez az egyik tünet, a melyre rá akartam utalni, mint egy új tényre, a mely legelőször a mos­tani választások alatt merült fel. A másik már nem oly indifferens dolog, az már igazán aggodalmas, komoly tény, a mely­lyel a képviselőknek és a kormánynak komolyan kell foglalkozni és erre az alkalmat gróf Csáky Kálmán képviselő úr tegnapig rövid felszólalása nynjtja. (Halljuk! Halljuk!) 0 saját vidékéről, a Szepességről beszélvén, két dolgot említett fel. Az egyik a nép elszegényedése azon a vidéken. Előadta, hogy a kormány azt elhanyagolta és különösen a pénzügyministert kérte arra, hogy ott azon a vidéken valamit tegyen; többek közt azt is említette, hogy dohánygyárakat kellene ott felállítani. Mellékesen jegyzem meg, mert ez nem tartozik szorosan tárgyamhoz, hogy fel­fogásom szerint t. képviselőtársam nem jó helyen tapogatódzott. Szerintem a Szepességben dohány­gyárat nem kell felállítani. Először azéit nem, mert ez idő szerint erre szükség nincs, mivel a legújabbi időben két dohánygyárat állított fel a ministerium ; azzal pedig nem használunk semmi­féle vidéknek, ha az állam felesleges módon gyárakat állít fel. A Szepességnek régi tradi­tioja egy olyan iparág, a melynek Magyarország hiányát érzi, a mely a Szepességben olyan híres volt, hogy egyszer egy angol parlamenti beszé­det olvastam, a melyben a felszólaló képviselő az angol ministerium figyelmét felhívta a sze­pességi ipar fejlettségére. A XVI. század vége felé a szövő-, a fonó- és a rézműves ipar a Szepességben különösen virágzott; sőt—és erre még mi kimúló félben levő generatio is jól em­lékezünk — még fiatal korunkban is a szövő- és fonóipar ott meglehetősen virágzott. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mivel épen ezen iparra van Magyarországnak legnagyobb szüksége, mert hiszen ennek az iparnak, a mely úgyszólván valamennyi többi iparágnak királynéja, érezzük leginkább hiányát: erre a térre kell ottan a kormánynak lépni, ezen a téren kell működnie. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A másik kérdés, a mit a t. képviselőtársam felemlített, a kath. lelkészek szegénysége volt és az, bogy mennyire szükségét érzik ezek annak, hogy a régóta függőben levő kongrua kérdése megoldassák. Ebben a tekintetben már tökéletesen igazat adok a t. képviselő úrnak és ez magyarázza meg azon másik tünetet, a mely­ről beszélni akarok, t. i. azon aggasztó feleke­zeti szellemet, a mely ez utolsó választások al­alkalmával majdnem országszerte nyilváaíilt, (Zaj a jobboldalon. Halljuk ! Hulljuk! a baloldalon.) és a melynek élén rendesen a lelkészek, az alsó papság, de különösen a káplánok állottak, sőt emitt-amott a szegényebb sorsú plébánosok is. Hogy a kongruadíérdés egyik főoka azon sze­génységnek, majdnem nyomornak, a melylyel igen sok helyen a katholikus lelkészek küzde­nek, az kétséget nem szenved. Tehát az minden­esetre nagy hioa a kormány részéről, hogy ezt a kérdést már eddig is meg nem oldotta. Kell, hogy a kormány akár az episcoptussal egyet­értőleg, akár nála nélkül, ezt a kérdést minden­esetre megoldja. De ez csak egyik oka azon tüne­teknek, a melyeket látok, a másik oka kétségkívül magában a kormányban van, A múlt vita alkalmával voltak képviselők a túlsó oldalon, a kik ebből tőkét akartak csi­nálni az ellenzékkel szemben, különösen t. szóm­szedainkkal szemben. En nagyon jól tudom, hogy egyszer gróf Apponyival szemben épen úgy fo­gok állani, mint állok önökkel szemben, de az igazságot mindig be kell ismerni: igazságtalan volt ágy Jókai Mór, mint Beksies Gusztáv t. képviselő úr részéről, midőn a felekezetiséget, a mely imitt-amott a választásokban nyilvánult, egyenesen t. szomszédaink nyakába akarták varrni. (Helyeslés bal felől.) En a magam kerii-

Next

/
Oldalképek
Tartalom