Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.

Ülésnapok - 1892-43

462 43. országos ülés 189Í. május 2-An, Itétfdn, őket — bizonyára bőséges adatokkal fognak neki szolgálni arra nézve, hogy minden nemzeti követelmény keresztülvitele, még a legszerényebb, a közjogilag legindokoltabb is, mily küzdelmekbe kerül, (Helyeslés a hátoldalon.) hogy az »és« szócskának beszúrása mennyi időbe került és bizonyos faetorokkal szemben, mily nehezen volt keresztülvihető. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ezek azok a tények, a melyeken a mi aggodalmunk alapszik; ezek azok a tények, a melyekkel szemben szerintem nem az tesz jó szolgálatot a magyar nemzetnek, a ki azokat el akarja tagadni és a nemzetben szükséges éberséget el akarja altatni; (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) hanem a ki semmit sem túlozva, de azoktól meg nem ijedve, hanem látva a veszélyt, a mely bennük rejlik, ha a kormány és a többség azokkal szemben gyenge, fölhívja a figyelmet, nem azért, hogy a nemzetet lázas izgatottságba hozza, hogy indokolatlanul félelmet tápláljon benne, hanem azért, hogy a mindenkor szükséges éberségnek, vigyázatnak, közjogi és nemzeti féltékenységünknek érzetét fentartsa. (Hosszantartó élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Túlzásoknak nevezni az általunk felmutatott nemzeti aspiratiokat, az általunk formulázott és kifejezésre juttatott nemzeti és közjogi féltékenységet ; az általunk az ország elé hozott aggodalmakat. (Halljuk! Halljuk!) Túlzás, t. ház, kétféle irányban képzelhető. Vagy abban az irányban, hogy az, a mit valaki követelményként fölállít, magában véve nem helyes, túlmegy a nemzet erején, magában véve túlhaladja azt, a mit jogosan követelni lehet; vagy pedig abban az irányban, hogy túlságos hévvel, túlságos animositással, túlságos szenvedélylyel követeli azt, a mi magában véve helyes. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélsőhalon.) Á mi követelményeinkben az első sorban említett túlzás bizonyára nem foglaltatik, (Úgy van! Úgy van! a baloldalán.) ezt elismerte az előadó úr is, a mikor azt mondotta, hogy csak az idő és a módok megválasztása tekintetében van köztünk különbség. Azok mindegyike törvényen alapúi és közjogunk alapelvein sarkalik. A túlzást sohasem mutatták ki ellenfeleinkabban az^első értelemben,hogy tudniillik követelményeink nem volnának közjogi helyzetünknek megfelelők s hogy azok ne volnának nemcsak követelhetők, hanem okvetlenül követelendők. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Ebben az irányban tehát nincs túlzás és ha ez így van s ha az, a mit követelünk, közjogi helyzetünkből folyik; ha az, a mit követelünk, nemzeti fönnállásunk alapjaihoz tartozik; ha az, a mit követelünk, a nemzeti önérzetnek is követelménye: lehet-e akkor a másik irányban elkövetni a túlzást ? Lehet-e túlságos erélylyel, lehet-e túlságosan meleg érzéssel, túlságos szenvedélylyel, ha kell, követelni azt, a mihez a nemzetnek joga van s a mi, ha nincs,, a nemzetre nézve megalázás? (Élénk tetszés a bal- és szélsőbalon.) A túlzás vádját nem sikerűit a t. előadó úrnak velünk szemben bebizonyítani és épen azért, mert ez neki nem sikerült, a legszigorúbb önkritika mellett is igazolatlannak kell jeleznem a t. előadó úrnak ellenünk és talán különösen ellenem emelt azon vádját is, hogy mi önnönmagunk túlbecsülésében, önnönmagunkba fekteteít túlságos hitben és a mások nézete iránt való intolerantiaban szenvedünk. Hol kezdődik, t. ház. a mások nézete iránti intolerantia'? (Halljuk! Halljuk!) Az természetes, hogy mindenki, a kinek meggyőződése van, hamisnak tartja az ellenkező meggyőződést; az intolerantia csak ott kezdődik, a hol az intentiot gyanúsítják s a tiszta szándékot vonják kétségbe. Ha én ezt valaha tettem, hivatkozom hosszú éveken át nyúló parlamenti multamra, csakugyan csak sporadice fordulhatott elő és rosszul tettem; de hogy ez nálam rendszer volna, hogy az intolerantia subjectiv értelemben, az ellenfél jóhiszeműségének kétségbe vonása nálam szokást képezne és csekély politikai működésem egyik jellemvonása volna, e tekintetben bátran hivatkozom minden elfogulatlan bíróra. (Hosszan tartó élénk tetszés és helyeslés a bal- és szélsőbalon.) De, t. ház, hittel, önnönmagába vetett hittel bírnia kell minden pártnak és minden politikai j egyéniségnek, a mely valami hivatást érez magá| ban. (Tetszés és helyeslés a bal- és szélsőbalon.) \ Hit nélkül nem visz keresztül az ember nemcsak nagy dolgokat, de semmit sem. A kinek önnönmagában hite nincs, az távozzék e teremből, mert az hiába tölti itt az ország idejét. (Élénk tetszés a bal- és szélsőbalon.) Megmondom a t. előadó úrnak, hogy miben I van az én hitem. (Halljuk! Halljuk!) Van hitem i igenis — nem csinálok titkot belőle s megvalj lom őszintén — önnönmagamban is; van hitem i szándékaim tisztaságában s abban a csekély | erőben, melylyel hiszem, hogy az országnak szolgálatot tehetek. (Hosszantartó élénk tetszés, i éljenzés és taps bal felöl.) De mindenek fölött van hitem azon eszmék helyességében, melyeket az önök jóhiszeműségének figyelmébe ajánlok s azon védekezés szükségszerűségében, a melyet — ismétlem — ki kell fejtenünk az erőteljes, a traditionalis, a jogosult, a szükséges és soha nem mel| ló'zhető nemzeti féltékenység ós nemzeti éberségérdekében, az ellazulás azon számos jeleivel