Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.

Ülésnapok - 1892-43

460 43. országos Ülés 1892. május 2-án, hétfén. ház elé lépni, a melyekről el kell ismerni, hogy a központi hatalomnak némi, sőt tetemes erősbítését fogják tartalmazni: akkordöntő momentum lehet arra, hogy vájjon ezekhez a reformokhoz hozzájárulhatunk-e, annak megvizsgálása, hogy a jelenleg kezébe letett hatalommá] a kormány hogyan és mikép tud élni. Mert ha azt tapasztaljuk, hogy a kormány a kezébe jelenleg letett kisebb hatalommal is az igazságnak, az alkotmányos szabadságnak, az állami objeetivitásnak rovására visszaél, akkor nem leszünk hajlandók arra, hogy ugyanezen kormánynak kezébe nagyobb hatalmat, tehát a visszaéléseknek még nagyobb eszközét tegyük. (Élénk tetszés a baloldalon.) Ezt csak azért fejtettem ki, hogy a t. előadó ár elmésségének a kellő hódolattal adózzam ebből az alkalomból. (Élénk tetszés és derültség bal felöl.) De a második ok, mely miatt a t. előadó úr (Halljuk! Halljuk!) az egyes visszaélési esetek felhozatalát a parlamentben czélszerfítlennek mondja, az, hogy ezek csak akkor volnának a képviselőház tanácskozásainak és az ellenzék támadásainak méltó tárgyai, ha constatálni lehetne összefüggésüket a rendszerrel. (Halljuk! Halljuk!) Ezt én elismerem. De ezt az összefüggést kétféle módon lehet constatálni. Constatálni lehet először a priori, midőn a kormányzati rendszerben rámutatunk azokra az irányzatokra, a melyek a dolog természete szerint ilyen visszaéléseket előidéznek. És mi nemcsak most, de számtalanszor rámutattunk arra, hogy kormányzati rendszerünknek és közigazgatásunk vezetésének a legfőbb bűne épen az, hogy az a pártszempontokat szolgálja, még pedig talán nagyobb hévvel, mint az objectiv állami szempontokat (Igaz! Úgy van! a hal- és szélső baloldalon.) és hogy ez a szülőanyja a corruptionak és a corruptio iránti elnézésnek. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) A második mód, melyen a rendszerrel való összefüggést konstatálni lehet, abban nyilvánul, hogy a felhozott vádakkal szemben a kormányzat padjairól micsoda válaszokat kapánk. Mi alkalmat nyújtottunk a vádak felhozása által a t. kormánynak arra, hogy vágja el az összekötő fonalat az egyes esetek és a kormány általános szelleme, általános rendszere közt; módot adtunk erre, de a válasz mindig olyan volt, hogy ezt az összefüggést nem hogy tagadásba vonta, nemhogy megezáfolta volna, de constatálta. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Nem akarom újabban felhozni mindazt, a mit első beszédemben recapituláltam, hanem p. o. épen a közigazgatásnak pártos voltára vonatkozó vádat, épen a kormány bizalmi közegeinek — melyekért a felelősséget talán a t. képviselő úr sem fogja tagadni — épen a főispánoknak politikai működését a t. kormány nemcsak nem tagadta meg, nemcsak nem helyezte kilátásba, hogy ezt a politikai működést meg fogja tiltani, hanem ezen működést úgy a t. kormány, mint a túloldal szónokai egyenesen indicálták, helyesnek, jogosnak mondották. (Igaz! a bal- és szélső baloldalon.) A t. képviselő úr azt mondja, hívjuk fel a kormányt reform-tevékenységének megkezdésére; hívjuk fel arra, hogy próbálja meg erejét a reformok mezején. Én ezzel szemben azt a kérdést vagyok bátor t. képviselőtársamhoz intézni: ő szerinte hányszor kell egy kormányt ily próbának kitenni, hogy az ember róla ítéletet mondhasson? (Tetszés a baloldalon.) Vájjon midőn a kormány egy egész legislaturán át reformtevékenységével teljes fiaskót vallott, még pedig constatálhatólag nagyrészben saját hibái folytán : jogosult e ez a kívánság és nem képezi e inkább az ország erejének és idejének elpazarlását épen az, hogy ugyanezen kormánynak megint egy pár évet áldozzunk fel, hogy az országon mintegy corpus viie-n kísérleteit folytathassa? (Tetszés a baloldalon.) Sokkal fontosabb azonban a t. előadó úr beszédének azon része, a melyben ő ismét a nemzeti párt közjogi politikájára és az ez által felállított nemzeti követelményekre tér vissza. (Halljuk! Halljuk!) S itt lehetetlen mindenek előtt megelégedéssel nem constatälnom egy nagy átalakulást és egy < nagy haladást a t. előadó urnak és — ha ő a t. túloldal felfogását híven tükrözi vissza — az egész túloldalnak felfogásában, mert eddig mindig azt hallottuk, hogy az általunk felállított nemzeti követelmények felforgató tendentiával bírnak; hogy ezek az 1867-iki kiegyezésnek megrontását képezik; hogy mi ezeknek felállításával e művet szétroppantjuk és Deák Ferencz politikájában és annak eredményeibea catastrophát idézünk elő. És ma az előadó úr azt mondja: »Ne túlozzuk a differentiát, a mely köztünk van; hisz nekünk —- t. i. a túloldalnak — nincs kifogásunk a követelmények lényege ellen, hiszen a különbség köztünk csak az, hogy e követelmények nem mindegyikét tartjuk a mostani időben megvalósíthatónak, hanem magára a dologra nézve e tekintetben valami mélyre menő dífferentia nincs is«. Beöthy Ákos: Most gyúrja át a beszédét! (Derültség.) Hegedűs Sándor előadó: Ne féljen; jöjjön ide és ellenőrizzen. Én komolyan veszem beszédemet (Halljuk! Halljuk!) Gr., Apponyi Albert: A t. előadó úr Beöthy Ákos t. barátomnak ezen tréfás jellegű közbeszólására azt válaszolja, hogy ő komolyan veszi beszédét. Én elhiszem; de ha ez a beszéd