Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.
Ülésnapok - 1892-41
404 41. országos ülés 1892. április 29-én, pénteken. nélkül mindjárt a jobboldalra rohant, minek következése az lett, hogy a khedive is belátta, hogy az ő népe a parlamentarismusra még nem ért meg és az egész parlamenti komédiát be kellett szüntetni. Én azonban azt hiszem, hogy ebben az országban még a ministerelnök úr talál olyan talajra, a hol az ő eszméit kellőképen tudják appreciálni. Nekem semmi kifogásom nem volna ez ellen, ha ő azokat a jó urakat fogja a parlamentarismus titkaiba beavatni, csak arra kérem, hogy minket ne akarjon azon tanok számára megnyerni. (Helyeslés és tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Én, t. ház, nem akarok úgy tenni, mint a ministerelnök úr tenni szokott, hogy mikor bebizonyította, hogy p. o. egy Ápponyinak vagy Ugronnak beszédje igen rossz, igen silány, abból azt a consequentiát vonja, hogy tehát a törvényjavaslatot el kell fogadni; én nem akarok ezen úton haladni és abból, midőn a ministerelnök úr ilyen nagyszabású, igazán államférfiúi beszédet tart, nem akarom azt a consequentiát levonni, hogy a törvényjavaslatot tehát el kell fogadni. Nem akarom pedig azért, mert a mint említeni szerencsés voltam, ez a kérdés első sorban is bizalmi kérdés és mert ennek a kormánynak eddig nem sikerűit olyasvalamit felhozni, a mi bennem a bizalomnak bármi kis fokát felébresztené. Soha kormány magára nézve jobb auspitiumok között nem foglalta el állását, mint ez. (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Szinte fellélegzettünk, mikor először voltunk szerencsések a ministerelnök öt itt üdvözölni, nem mintha valami rendkívüli nagy dolgokat vártunk volna tőle, hanem egyszerűen azért, mert örültünk, hogy megszabadultunk a régitől. Tacitus azt mondja valahol, hogy mikor a helyzet a végsőig el van keseredve, minden változáson kap a nép, niett azt hiszi, hogy rosszabb már nem jöhet utána. Mi is így voltunk a volt kormánynyal. Azt hittük, hogy már rosszabb nem jöhet utána. Ennek lehet tulajdonítani, hogy ezen kormány iránt eleinte a legnagyobb jóakarattal és legalább is várakozásteljes jóindulattal viseltettünk. E mellett folyton hallottuk a reformok hangoztatását s így vártuk, hogy a politikát más mederbe fogja tereltetni. Vártuk, hogy a közélet meg fog tisztíttatni a mindenféle visszaéléstől; vártuk, hogy az úgynevezett reformok nem úgy fognak a megvalósítás felé tereltetni, mint azelőtt, a mikor minden reformnak végső czélja csak az államhatalom szaporítása, csak — hogy úgy mondjam — egy click befolyásának növelése volt. Soká késtek a reformok, de mi türelemmel vártunk addig, míg az első reform csakugyan elénk került. Csak akkor tértünk magunkhoz, a mikor láttuk, hogy e reformjavaslatnak is minden sora | ugyanazon értelemben van megírva, melyhez évek óta szokva voltunk. S az azóta lefolyt események is csak arról győztek meg bennünket, hogy az a politika, mely azóta követtetett és most is kö\ T ettetik, semmiben sem különbözik a régitől, legfeljebb abban, hogy a régiben legalább meg volt az öntudat, de ebben még ez is hiányzik. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ugyanaz a kormány, mely a legnagyobb erőszakoskodással szállott síkra minden egyes kérdésben, a hol a saját érdekeiről — nem akarok félreértetni —- a hol saját hatalmi érdekekről volt szó: ugyanaz a kormány — csak politikai értelemben használom a szót — a legnagyobb gyávaságot mutatta mindannyiszor, valahányszor a nemzet jogait kellett megvédeni. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ilyen kormánynak én az idemnytit meg nem szavazom s azért az előttünk fekvő törvényjavaslatot nem fogadom el. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Joslpovich Géza jegyző: Ragályi Lajosi Ragályi Lajos: Az a vád, melyet a t. ellenzék szónokai e párt tagjai ellen nem egyszer és megengedem, nem is minden jogosultság nélkül hangoztattak, hogy t. i. e párt az érvek harczában a teret egészen az ellenzéknek engedi át és maga a vitában csak igen kis mértékben vesz részt s inkább csak szavazatával támogatja a kormányt, ezen országgyűlés alatt minden jogosultságát el fogja veszteni, mert ma e párt többsége azon általam is csak helyeselhető nézetnek hódol, hogy bár a mindenáron való beszélés még egyáltalában nem szolgálat a hazának, (Igaz! Ügy van! jobb felől.) de időnkint e párt tagjainak mégis kötelesség-ük azon indokokat, melyek őket politikai cselekvésükben vezetik, a házban nyilvános discussio tárgyává tenni, mert csak így tartható fenn a solidaritás a pártnak itt működő és azon tagjai közt, kik minket sza^ vazataikkal ide küldtek; csak így hozható a nemzet azon helyzetbe, hogy ismerve cselekvéseink indokait, igazságosan bírálja meg működésünket és csak így óvhatjuk meg ezt a pártot attól a vádtól, hogy ezen párt tagjai politikai meggyőződés nélkül, vakon követik vezérüket. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Ebből a mindannyiunkra tartozó kötelességből kívánom kivenni, szerény tehetségemhez képest, csekély részemet, midőn egyfelől az indemnytit elfogadó szavazatom indokolása, másfelől pedig néhány igénytelen észrevétel megtehetése czéljából a t. ház türelmét pár pillanatra igénybe veszem. (Malijuk! Halljuk!) Az indemnyti-törvényjavaslat megszavazása, vagy megtagadása kétségtelenül összefüggvén az épen kormányon ülő férfiak iránti bizalom vagy bizalmatlanság kérdésével, azt hiszem, senki sem várta, hogy a t. ellenzék vezérszónokai oly nyilatkozatot tegyenek, hogy
