Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.
Ülésnapok - 1892-39
366 89. országos ülés !§«!. április. 27-én, szerdán. concessiót teszek az iránt, hogy a házszabály positiv dispositiót ez iránt neai tartalmaz; a kinek szüksége van ;>.rra, ho^y a józan ész törvényei szerint vita tárgyává tegye, hogy nekem van igazam, azzal nem vitatkozom tovább; mert az soha sem volna elfogadható, hogy midőn kétessé válik a szavazás az iránt, hogy melyik részen állottak fel többen, itt-e vagy ott : akkor olyanok szavazata vétessék számba, a kik nem voltak akkor bent a teremben. (Úgy van! Úgy van! bal felöl.) A magam részéről, t. ház, teljesen beérem azzal, hogy ez az eset mint praecedens, bizonyítékai fog nekünk szolgálni arra, hogy hivatkozhassunk rá, hogy önök itt meghamisították a szavazás eredményét (Élénk helyeslés bal felől. Nagy nyugtalanság és zajos ellenmondás a jobboldalon.) és szavaztak oly képviselők, kik a felállásnál nem voltak jelen. Ezzel én megelégszem, t. ház és magam részéről kérem, hogy a mélyen tisztelt elnök úr jövőre nézve legalább ezen praecedens okából gondoskodnék arról, hogy a parlament tekintélye ilyen visszaélések ellen megóvassék. (Élénk helyeslés bal felől. Nagy zaj.) Gr. Szapáry Gyula ministerelnök: T. ház! (Hosszantartó zaj.) Csak egy jelenséget kívánok constatálui, t. ház s ez az, hogy a mennyiben a házszabályok egyes intézkedései nem világosak, rendesen a háznak túlsó oldaláról szoktak az eddigi gyakorlatra hivatkozni. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon. Mozgás és zaj bal felől.) De csak akkor, mikor a gyakorlat nekik, az ő felfogásuknak kedvez; (Úgy van! a jobboldalon. Zaj bal felöl.) mikor azonban esetleg nem kedvez, akkor azt mondják, hogy a házszabályok alkalmazásában fennálló gyakorlat nem irányadó. (Tetszés a jobboldalon. Zaj bal felöl) Nézetem szerint e tárgyban nem lehet határozni most, hanem akkor lehet felvetni e kérdést, ha a házszabályok módosításával fog a t. ház foglalkozni. (Felkiáltások a szélsóbalmi: A cloture! Zaj. Halljuk! Halljuk!) Mellékesen intézkedni most e dologban és eltiltani a képviselőt attól, hogy a kérdés feltétele után a terembe jöhessen és szavazzon, nem lehet. Annál kevésbbé, mert utalok a jelen esetre is, hogy még sokkal későbben, mint midőn ezen oldalon ülő képviselők bejöttek, a túlsó oldalon is jöttek be. ?Úgy van! Úgy van! a jobboldalon. Ellenmondás és zaj a szélsőbalon.) Intézkedésre szükség nem lévén e kérdésben, kérem a t. házat, méltóztassék áttérni a napirendre. (Helyeslés a jobboldalon. Zaj.) Elnök: Kíván-e még valaki szólni? Ha senki sem kíván szólni, folytatjuk a tárgyalást. Josipovicll Géza jegyző (olvassa): Katonai előfogati díjpótlékokra szükséges költségek 8.700 forint. Elnök: Megszavaztatik. Josipovich Géza jegyző (olvassa): Közigazgatási fogházak és tolonezházak létesítésére fordítandó költségek 140.000 forint. Elnök: Megszavaztatik. Josipovich Géza jegyző (olvassa): A budapesti első gyermekmenhely-egylet segélyezésére 500 forint. Elnök: Megszavaztatik. Josipovich Géza jegyző (olvassa,): Országos törvények és rendeletek tárának jövedelme 50.000 forint. Elnök : Megszavaztatik. , Josipovich Géza jegyző (olvassa): Útlevelek kiszolgáltatásáért járó . díjakból 30.000 frt. Elnök: Megszavaztatik. (Felkiáltások bal felől: Miről van szó?) Josipovich Géza jegyző (olvassa): Közigazgatási hatóságok által megállapított pénzbüntetésekből 140.000 frt. Lázár Árpád jegyző: Szinay Gyula! Szinay Gyula: (Felkiáltások: Melyik tételnél vagyunk?) T.ház! Mióta a költségvetés felett folyik a vita e házban, azóta úgyszólván egymást érik a felszólalások, a melyek arról győznek meg bennünket, hogy a törvénysértések és visszaélések a közhatalmakat kezelő politikai hatóságok eljárásában napirenden vannak. (Úgy van! bal felöl.) Ily felszólalások és ezekhez hasonlók történtek a múltban is, a mint a ház naplói mutatják. A jelenlegi felszólalásoknak azonban mintegy charaeteristieuma az, hogy egyes felszólalók igyekeznek felszólalásaik mellett eoncret esetekre hivatkozni és ez, t. ház, én szerintem helyesen van így. Mert még mi a törvénytelenségről, visszaélésekről általánosságban szólunk, addig szeretik azt olybá venni, mintha csupán phrasisokat mondanánk. (Úgy van! bal felől.) Ha azonban concrét esetekre történik hivatkozás, legalább erkölcsileg vannak kötelezve arra, hogy a felemlített esetet vizsgálat vagy eljárás tárgyává tegyék. Mivel a felszólalásoknak ezt a módját ezek szerint én helyeslem, a magam részéről e tételnélszintén egy pár concrét esetet leszek bátor a t. háznak figyelmébe ajánlani. (Halljuk ! Halljuk! bal felől.) Nagyon jól tudom ugyan, hogy ennek ellenében azt szokták ellenvetni, hogy concrét esetekre hivatkozni itt és ezzel oly egyének viselt dolgait felhozni, a kik nincsenek jelen és így nem védelmezhetik magukat, nem lehet. Azonban én ezt az ellenvetést helyesnek nem ismerhetem el ; hamisnak tartom azt, mert hisz a képviselőház nem ül bírói széket és ha az egyes esetek vizsgálat tárgyává tétetnek, akkor megvagyok győződve, hogy az illetékes Jiatóságok nagyon bőségesen meg fogják adni azoknak az egyéneknek, a kiknek visszaéléseiről szó van,