Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.

Ülésnapok - 1892-31

16g 81. országos ölés 1882. április lén, egfitBrtlSkSü. jellegű kiadása és igen természetes, hogy az ellenzéki pártok azt megszavazni nem szokták. A függetlenségi és 48-as párt sem tette eddig és most pártom nevében van szerencsém kijelen­teni, hogy e tételt az idei költségvetésben sem szavazzuk meg. (Helyeslés a szélsőbalon.) De az idén még azért sem szavazzuk meg, a tételt, mert a lezajlott választások folytán arra a következtetésre jutottunk, hogy voltaképen ezen rendelkezési alap nem is oda fordíttatik, a hová kormányzati politikánknál fogva fordíttat­nia kellene, hogy t. i. abból az államnak bizto­sítására a magyar állani fejlesztésére szükséges titkos kiadások fedeztessenek, hanem inkább azt hiszszük, hogy abból a t. kormány választási cassája alimentáltatik. (Élénk helyeslés bal felől. Ellenmondói jobbról.) Az bizonyos, t. ház, hogy egyedül ez az összeg nem volna elég, még ha öt jesztendőn át másra egy krajczár sem fordíttatnék, hogy a t. többség párturalmát biztosítsa (Helyeslés a bal­és szélsőbalon.) és én bátor leszek, a mint mái a múltban is volt szerencsém megjelölni azon gyanús és kölcsönös természetű forrásokat, a melyekkel a t. kormány a választásoknál a ma­gyar törvényhozásba a többséget beszállítja. (Halljuk ! Halljuk!) Nyiit titok, hogy a választásoknál nálunk a legnagyobb vesztegetések történnek. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon) Nincs Európában alkotmányos állam, a hol annyira szemérmetle­nül folynának a vesztegetések (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) és nincs parlamentaris állam Európában, hol ily pénztárak élére maga a kormány állna. Tudom, t. ház, hogy van parla­mentáris állam, pl. Anglia, a hol a választások rendkívüli összegeket nyelnek el. Angliában van a parlamentnek egy nyomtatványa, a »legale expense«, mely választások esetére a törvényes kiadásokat foglalja magában. Ezen jegyzék ne­kem is megvan és láttam, hogy abban mily rendkívüli összegek figuráinak. A legnagyobb költség, a mely egy parlamenti tagra kiadatik, 13 ezer font sterling, tehát több, mint 130 ezer forint. Meszlény Lajos: Még több, mint Pulszkyé! ("Derültség a szélső baloldalon.) Pázmándy Dénes: Még több. Magyar­országon is vannak erre példák. Én is tudok oly választást, a melyre nem ennyi, hanem fél­milliót meghaladó összeg fordíttatott. (Felkiáltá­sok jobb felől: Hol?) Pozsonyban. (Ellenmondások és derültség johb felöl.) A múlt héten voltam Pozsonyban, a hol a legerősebb kormánypárti emberek a következő számítást tették előttem. Pozsonyban a választások előtt eíengedtetett a hídvám, a 16 ezer forint évi jövedelem. Gr. Károlyi Gábor: Most nevessenek! Pázmándy Dénes: Háromszor felmondott ezért a város és mindig visszautasíttatott; a választás előtt 8 nappal a ministerium távirati­lag elengedte. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Továbbá elengedték a töltöge­tési adót, a melyet maguk a pozsonyiak évi 9 ezer forintra becsülnek. Már ez maga 25 ezer forint évi jövedelem, a mely tőkében egy fél­milliónak felel meg. Azonkívül Pozsonyban az államvasutak szolgá­latából elbocsátottak egy orvost, mert nem tudott magyarul. (Halljuk! Halljuk!) Közvetlen a válasz­tások előtt feljött ide az orvos és 40—50 választópolgár aláírását hozta arra, hogy ha az orvos vissza nem helyeztetik, a kormánypárt ellen szavaznak. Az orvos visszahelyeztetett, és miután időközben utóda már kineveztetett, most két vasúti orvos van Pozsonyban. (Derültség és mozgás a bal- és szélső baloldalon.) A vasúti vendéglős, a kinek fel lett mondva, mert nem tudott magyarul, vagy más okoknál fogva, szintén hozott ide egy listát, nem tudom, hány választópolgár fenyegetésével, hogy az ellenzékre szavaznak, és visszahelyeztetett a vendéglőbe s most tovább mérgezi ott a publi­kumot. (Derültség a hal- és szélső baloldalon.) Ha magának Neusiedlernek választására az állam félmilliót adott ki, (Felkiáltások a szélső baloldalon: Nem Neusiedleréra!) azt hiszem Neu­siedleréra . . . akkor elképzelhető, hogy mily áldozatokat hoz a kormány a nagyobb capaci­tásokért és az ország más vidékein. (Úgy van! Úgy van ! a bal- és szélső baloldalon.) De, t. ház, a múltkor a minister úr felolva­sott itt holmi plaquatokat, {Halljuk! Halljuk!) a melyekben gr. Apponyi és még valaki más nagy hangon beszéltek és magukat, mint győzteseket mutatták be. Lesz szenesem nekem is felolvasni egy plaquatof, a melj'ben szintén nagy számok vannak. (Halljuk! Halljuk!) Azt monja a Matlekovits-párt elnöksége Gyöngyősön egy plaquaton, hogy, ha Matlekovits ő méltósága Gyöngyösön megválasztatik, -akkor városunk szőilőtelepei részére 1000 forint állami segélyt és 16 ezer szőllővesszőt engedélyez a kormány. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Bocsánatot kérek, ha egyes ellenzéki, szél­hali kortesek a küzdelemben az ígéretekben tovább mennek, az más, mintha oly egyének, a kik hivatalos jelleggel bírnak, a kik a főispán szárnyai alatt alakultak végrehajtó bizottsággá, a melyben benne vannak a legfőbb hivatalnokok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom