Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.

Ülésnapok - 1892-18

18. orszíígos ülés 1892. marczins 19-én, szombaton. 255 kodás behozatala magának a közigazgatási szervezetnek az életbelépését egy napig sem akadályozná. De tovább megyek, t. képviselőház, még azon követelmény kielégítése sem mulasztaná el ezt, hogy a közigazgatási javaslatok együttesen terjesztessenek be, különösen azok is, a melyek a közszabadságnak s a tisztviselői állás emberi méltóságának biztosítására vannak hívatva. Ilyen a közigazgatási bíróság, a szolgálati pragmatica, különösen a tisztviselői fegyelmi törvény ; mert hogy ez milyen hiányos most, mutatja a legújabb zempléni eset, a midőn egy tisztviselő, ki nem hivatalos állásában követett el egy oly tényt, a mely a legszigorúbb elbírálás mellett is csak fegyelmi kihágásnak volna deelarálható, a közigazgatási bizottság által hivatalától fosztaott meg, a mi a közigazgatási bizottságot a közvélemény előtt méltán úgy tünteti fel, mint a főispán személyes bosszúja kielégítésének eszközét. S a közigazgatási bizottság határozatához pedig a t. belügyminister is hozzájárult, szükséges tehát, hogy a fegyelmi törvények a tisztviselőkre nézve mielőbb meghozassanak, még pedig úgy, hogy a fegyelmi eljárás legutolsó fóruma független bíróság legyen. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) T. ház! Ez által sem szenvedne tebát késedelmet a közigazatás reformja s azt hiszem, hogy azt a t. ministerelnök úr, mint belügyminister sem fogja megczáfolni, mert hiszen ő maga jelenté ki, hogy ezen javaslatok legtöbb része már az előkészítés stádiumában van. A fegyelmi törvényre ugyan ezt nem mondta, de azt hiszem, hogy azon ideig, a míg letárgyaljuk a választási törvény revisioját meg a curiai bíráskodást, könnyen előkészíthetik ezt is. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Sajnos azonban, t. ház, én e részben azon tapasztalat után, amelyeket Jókai Mórt. képviselőtársamnak e házban tett nyilatkozata után tettem, mikor a t. képviselő úr nemcsak azt nyilatkoztatta ki, hogy ő nemcsak hajlandó a refornrmunkálatok ezen sorrendjéhez hozzájárulni, hanem követelni is fogja ezen sorrend elfogadását, hogy e nyilatkozatát a túlsó oldalról mély csönd követte, az erre való készséget nem igen merem reményleni. Pedig higyjék a t. képviselő urak, hogy nem a mi éredekünkben, sem az önök érdekében, hanem az ország és reformom biztosítása érdekében volna szükséges e sorrend elfogadása. (Igás! TJgyvan! a bal- és szélső baloldalon.) És higyjék el nekem azt — én szokot nyíltságommal és őszinteségemmel megmondom azt, a mit gondolok jobbra és balra egyaránt — hogy itt az engedékenység nem gyöngeség jele fogna lenni a kormány és a többség részéről; ellenkezőleg a makacs megtámadásban van a gyöngeség. Megmondom, miért. (Halljuk ! Halljuk ! a bal- és szélső baloldalon.) Vájjon, t. ház, ha a t. kormány ezen sorrendet elfogadja, lehet-e azt mondani, hogy a kisebbség akaratát rátukmálta a többségre ? Hiszen a positiv alkotásokra csak a többség van hivatva, mert arra nekünk nincsenek eszközeink a kezünkben, mert mi nem vagyunk a kormányon, tehát az alkotás feladata önöket illeti, az ellenzék legföljebb csak hozzájárulhat ahhoz. (Igaz! ügy van! a baloldalon.) Ha egyszer önök e sorrendet elfogadták és hajlandók a helyes s méltányos capacitationak tért engedni, a mely nélkííl egészséges parlamenti élet nem is létezhetik, akkor mi is részt veszünk a positiv alkotásokban az önök akaratából. Mit mutatna tehát e részben az engedékenység? Azt, hogy a t. kormány és a t. kormánypárt nem fél a nemzeti közvélemény szabad nyilvánulásától; hogy bíznak—nem önerejükben — hanem az eszmék hatalmában és erejében, bíznak abban, hogy a nemzeti közvélemény, ha egészen szabadon nyilvánulhat a választásoknál, az egészen tiszta választások mellett is önöket fogja bizalmával megtisztelni; és legyenek meggyőződve, hogy mi akkor, ha fájlalnák is, hogy a nemzeti közvélemény bennünket még mindig nem juttatott többségre, teljesen meg tudnánk abban nyugodni és tisztelettel tudnánk az előtt meg hajolni. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Ellenben a makacsság azt mutatná, hogy hiányzik eszméik ereje, hiányzik az önbizalmuk és csak úgy tudják tovább is fentartani uralmokat, hogy ha a jogrendet eltiporják, a jogállam biztosítékait meg nem alkotják, hanem a vélemények szabad nyilvánúlását a választásoknál teljesen meggátolják. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) És higyjék el nekem még azt ia a t. képviselő urak, hogy nem a kisebbség az, a mely ebben az országban a parbimentarismust veszélyezteti, hanem azon tan, mely a többség uralma lentartásának érdekét akarja a parlamentarismussal azonosítani. (Igaz! Úgy van! a halon.) A parlamentarismus nem egy párt érdekét van hívatva szolgálni, hanem az egész hazáét; s a parlamentarismus keretében a többi pártoknak is tért keli engedni. (Igaz! Úgy van! a balon.) T. képviselőház! Azt a kisebbséget, mely oly törvényekkel szemben, melyek a közélet szükségleteinek kielégítését foglalják maguk ban, szemheszállna, erőszakoskodnék, meggátolni akarná azok keresztülvitelét és ily módon ellentétbe helyezné magát a közérzűlettel, legyenek meggyőződve, hogy a nemzet abban a perczben, melyben reá hivatkozni méltóztatnának, elsöpörné a földszínéről. Hanem igenis, mikor a t. túloldal tisztán számbeli többségének erejére támaszkodva a nélkül, hogy az igazi nemzeti közérzu'letnek kifejezője lehetne, oly tendentiákat követ, a