Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.

Ülésnapok - 1892-18

§56 18. országos üié» 1892 uiáresius 19-én, szombaton. melyek a parlamenti szólásszabadság és a közszabadságok eltiprását czélozzák: akkor, ha ez a kisebbség feltámad, a nemzeti közvélemény támogatása állván mellette, működése igen is sikerre vezethet. Az is statistice kimutattatott, t. ház, hogy az a nagy többség, a melylyel a t. túloldal rendelkezik, nagy részben annak a következménye, hogy a választókerületek nem lévén arányosan felosztva, a kormánypárti képviselők rendszerint kis számú választókkal bíró választókéra letekből kerültek ki; s szintén statistice ki mutattatott az is, hogy a leszavazott választók oly nagy száma szavazott az ellenzékre, hogy ha a választókerületek egyformán osztatnának be, a képviselőknek igen csekély többsége fogna, kormánypárti képviseiőkűl megválasztatni. S azután méltóztassék figyelemmel kísérni azt is, a mint szintén kimutatva lett — ezt csak reproducalom s levonom belőle a következtetést — ez a többség is nagyobb részben ismét a nemzetiségi kerületekből kerül ki. Mikor ezt kimutatták, Darányi t. képviselőtársam arra ragadtatta magát, hogy bujtogatásba bocsátkozott a magyar állam fentartó eleme, a magyarság ellen akkor, mikor a magyar nemzeti ellenzéki pártok ellen a nemzetiségeket iparkodott felizgatni azzal, mintha azok kétségbe vonták volna a jogegyenlőséget, mintha valaha akadt volna valaki innen, a ki kétségbe vonta volna, azt, hogy a nemzetiségi választók által megválasztott képviselők is velünk egyenlő joggal ülnek e házban. Nem ez egyenjogúság lett e házban megtámadva, hanem csak az állíttatott, hogy e nemzeti állam fentartó elemét a magyarság képezi s ez van hívatva a politikai vezérletre, ez van hívatva a magyar államot szervezni és szervezetét fejleszteni, a nemzetiségeket magához vonni s azokra vonzerőt gyakorolva a nemzeti állam fentartásába érdekeiket belevonni is így a nemzeti állam fentartásában őket is érdekeltté tenni az igazságos közigazgatás, az egyenlő jogrend s az igazságszolgáltatás minden irányban való kielégítő szabályozásával. Hová vezet az a, politika, a melyet e tekintetben Darányi Ignácz t. képviselőtársam fejtegetett? Próbálná csak meg, akár csak rövid időre, most, mikor a viszonyok még nemisconsolidálódtak teljesen, vagy akármikor később is, a magyar politikai élet vezetését a nemzetiségek kezére bízni, meg fogná látni, meddig maradna ez az állam valóban magyar állam, valóban nemzeti állam. Az ő politikája arra vezetne, hogy a magyarságot kellene beolvasztani a nemzetiségekbe. Én az ő hazafiságáról sokkal jobban megvagyok győződve, hogy sem azt hinném, hogy ez legyen a törekvése, hanem inkább hiszem azt, hogy ő csak az egyoldalú párturalom fentartásának érdekében ragadtatta el magát annyira és lőtt túl a czélon. Méltóztassanak elhinni, t. ház, ép ez egyoldalú párturalomnak egészségtelen s abnormálisan hosszú tartama, a mely nálunk a parlamentarismus főveszélyét képezi, ha egyáltalában létezik e veszély, a mint azt a képviselő urak a túloldalról hangoztatni szokták. Ez az, a mi leginkább alkalmas a parlamentarismust aláásni. S e részben kénytelen vagyok kijelenteni, hogy habár egy részben igen, de teljesen nem érthetek e^yet Terényi Lajos t. barátommal s képviselőtársammal, a ki azt mondta, hogy a parlamentarismus lényegéhez nem tartozik a pártoknak tényleges felváltása a kormányzatban; egyet concedálok neki: azt tudniillik, hogy az, hogy a pártok tényleg minő időközökben, hosszabb vagy rövidebb időközökben váltakozzanak, nem tartozik a parlamentarismus lényegéhez. Lehet sokáig egy párt uralmon akkor, ha a valódi nemzeti közvélemény őt támogatja és fentartja, de meg kell adva lenni a lehetőségnek, hogy a pártok egymással váltakozhassanak. (Úgy van! a baloldalon.) Ennek az alapfeltételnek meg kell lenni, mert a hol ez az alapfeltétel nincsen meg, mint minálunk, a hol az egyedül kizárólagos kormánypártiság, a szabadelvüpárt örökkévaló uralmának egyedül üdvözítő tana hirdettetik és minden más pártra nézve a kormányra jutásnak lehetősége mindenféle eszközökkel meggátoltatik, ott lehetetlen, a parlarlamentarismus essentiaja van lehetetlenné téve. Nem akarok a parlamentarismus alapeszméjének fejtegetésébe bocsátkozni, azt már igen sokan megmondották, hogy a parlamentarismus egy váltógazdaság és így legalább is azt csak el fogják ismerni mindannyian, hogy beteges állapot az, egészségtelen állapot az és veszélyes a parlamentarismusra, ha egy párt, a nélkül, hogy — a mint szerencsém volt kifejteni — az igazi nemzeti közvéleményre támaszkodhatnék, oly hosszú időn keresztül kizárólagos monopóliumot csinál az ország ügyeinek a viteléből. (Úgy van! a balon.) Mert hova vezet ez, t. ház? Megmondom hova — látjuk annak már jelenségeit — először a pártközi viszonyoknak oly mérvű elmérgesítésére, a mint az a magyar parlamentban az utóbbi időben, sajnos, bekövetkezett: és mi által? Az által, hogy az a párt, a mely örök időkre biztosítva hiszi a maga uralmát, azon tekinteteket, a melyeket pedig a helyes, egészséges parlamenti kormányzat mellett minden többségnek figyelembe kellene venni, azon méltányos határokat, a melyek abban jutnak kifejezésre, hogy »ne tégy olyanokat a kisebbségnek, a miket majd magad sem óhajtasz, ha kisebbség leszek, ezeket a határokat nem méltóztatnak betartani, (Igás! Úgy van! a,