Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.

Ülésnapok - 1892-17

226 *'• o^zágos Ölés 1892. mámins 18-án, pénteken. Ekkor önök a pártjukban fenyegetően mutatkozott dis-ddentia ellenében, előre mosolygó oldalpillantások mellett simogatni kezdették pártunk t. vezérét; midőn azonban tapasztalniuk kellett, hogy a kényszerűségből megsimogatott ellenzéki pártvezér már-már uralni kezdi a helyzetet s az önök rémszülöttének hol egyik, hol másik elferdíílését igazítja ki : no akkor már világosan megijedtek az akaratlanul előkészített sikerektől, nemcsak, de egymás között alaposan össze is vesztek a fölött, hogy a kormány az ellenzéki pártvezérrel szemben az engedményekre nézve messze túl ment volna a megengeduetőség határain. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) Ugyanezen szabadelvű veszekedésnek hatása alatt — a közigazgatási általános vita végén — született meg azután a t. kormányelnöknek ismeretes »határkiigazító« enunciatiója. Noha ez által újabb kételyek idéztettek fel, mi a tisztviselők kinevezése mellett, a megyei hamisítatlan önkormányzatnak hívei, állottunk mégis a javaslat mellett, saját helyeinken, szilárdan, megbomlás nélkül, oly vezérlet alatt, melynek körünkben nagy divergentiákat és nehézségeket eloszlatnia fényesen sikerült. És mi, kik a kivitel gyarlóságai daczára a javaslat elvi álláspontját loyalitással védelmeztük úgy önök, mint arra hívatlan alkotók, valamint a javaslat elvi ellenzőivel is szemben, kétségtelen, hogy két tú'z közé szoríttatva valánk. Eltűrtük önöktől a gúnyt, a visszautasíttatást és elviseltük t. szomszédaink hibáztatásait is, de megmentettük legalább öntudatunk teljes tisztaságát. (Helyeslés a baluldalon.) Ezt az öntudatot védelmeztük meg akkor is, midőn a többszörös botlások után, melyeket ellenkezésünk daczára elkövettek, a helyett, hogy akkor a nemzetet megkérdezték volna, önök az országot egy példátlan csinynyel lepték meg. Elállottak ugyanis egy már nemcsak bizottságilag tüzetesen átdolgozott, hanem még a parlamenti általános tárgyalásokon is keresztüljutott törvényjavaslat további védelmétől és a kész munka helyett, melyben legalább némi biztosítékok lefektetve voltak, keresztül erőszakoltak egy 3. §-ból álló unieumot, a mely semmit mást nem tartalmaz, mint egyenes jogfeladást. Kérdezhetem már most teljes joggal, hogy mit mentettek meg önök? Semmit mást, mint a régi kerékvágásban a régi rossz nyomot követő párt uralmát! De kérdezhetem azt is, vájjon a dolgok ily állásában gr. Apponyi és azok, kik őt híven követik, bujnak-e ki egy képzelt obügo alól? Avagy talán inkább a magát patentizáltnak feltüntetett reformer párt bújt-e ki a nevezetes törvényjavaslattal, sőt még sok egyébbel együtt az országnak adott obligo alól? Ezen kérdésekre válaszolt imént az ország, midőn az önök fenhéjázó kicsinylésével szemben, daczára minden nehézségeknek, az ellenzéket mégis megizmosodva juttatta ide a parlamentbe. (Helyeslés a baloldalon.) A túloldal egy másik kiváló szónoka maga is elismeri a létezett nagy nehézségeket s az előfordult visszaélések tekintetében, hogy tárgyilagos lehessen, elismer legalább annyit, miszerint »peccaíur jntra et extra muros«. Azonban ezen engedménye is csak ana való volt, hogy idézhesse egy nagy államférfiú jeles mondását, mely szerint: »egyes kutakat megmérgezni igen, de megmérgezni a nagy tengert nem lehet* Vájjon, midőn t. képviselőtársam ezen szép költői képlettel élt, meggondolta-e, hogy a nemzetek nem a tengernek sós-keserű, de igenis a jó kutak és források kristály vizéből táplálkoznak és hogy igen sok kutak és források megmérgezése a nemzetnek túlnyomó java részét veszélyezteti? (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Hát épen ebben is rejlik a különbség közöttünk. Mi féltjük és védelmezzük a nemzet éltető forrásait és hála Istennek, sikerrel, ezt pedig onnan engedte t. képviselőtársam kimagyarázni, mert maga sem igyekezett megczáfolni a számokkal bizonyított azon tényt, hogy a magyar nemzet túlnyomó többsége tényleg az ellenzék körűi sorakozott; ehelyett egészen egyszerűen, de annál hangzatosabban csakis arra szorítkozik, hogy a »testvériség-egyenlőség< nevében kifogásokat tévén ellenünk, ugyancsak ellenünk zúdíthassa a nem magyar ajkú honpolgárok neheztelését, bizalmatlanságát. A denuntiatiónak ezen íVjabb keletű válfajával találkoztunk egyébiránt már a legutóbbi választásoknál is, a midőn pl. gr. Bethlen Gábor magyar culturegyleti elnök ellen magyar emberek nem magyar ajkúak előtt azon igen hatásos kifogást emelték, hogy hiszen épen ez az az ember, a ki a nem magyarokat niagyarizálni akarja. Persze! önöknek minden szabad. Midőn a t. képviselőtársam, világos bizonyítá saink érdemi czáfolata helyett alkalmasnak és elégnek találta azt, hogy minden komoly és kényszerítő indok nélkül a nemzetiségek félreértését zúdítsa nyakunkba, az aratott tapsok hevében egészen megfeledkezett arról, hogy épen ő ugyan akkor egy füst alatt maga állította fel a következő tételt: »a magyar közvélemény ellenében akármilyen párt és akármilyen kormány fenn nem tarthatja magát.« Nos! Ezen tételt nem bizonyította be. í Ellenkezőleg — hallgatóan — hozzájárult azon