Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.
Ülésnapok - 1892-17
17. országos ülés 1892. n bizonyításhoz, hogy igenis a magyar kormány a magyar közvélemény ellenében a minden eszközökkei tévútra vezetett nemzetiségek által alkotott többség kegyelméből tartja fenn magát. (Igaz! Ugy van 1 a baloldalon.) Hát én azt hiszem, hogy egyikünknek sem helyes a tűzzel játszani. A ki pedití amúgy okoskodik, az jól teszi, ha jobban megfigyeli gr. Apponyinak egészen loyalis nemzetiségi politikáját, főleg pedig helyesen teszi, ha éreztetett büszkesége daczára Apponyitól a kifejezések következetessége tekintetében némi tanácsot is elfogad. Mert az már bizonyos, hogy itt az okos kodásban — a tapsok kedveért — egy kis öreg hiba történt, a mit én kész vagyok ezúttal a tüllelkesedés hevének tulajdonítani, de azután t. képviselőtársam, ki gr. Apponyit a tapsok hatása elől megóvni akarja, legjobban cselekszik, ha bölcs tanácsait mindenekelőtt saját pártjában igyekszik érvényesíteni. (Helyeslés a baloldalon.) Még egy megjegyzést kívánok tenni. Sok alkalommal tapasztaltuk már, hogy némely ex offo jelentésekek épen nem szokták az eseményeket híven feltárni és én csak köszönetet fejezhetek U t. képviselőtársamnak, midőn gr. Apponyit az ilyenektől visszatartani s egyáltalán őt felvilágosítani akarja s ha kérem ezen képviselőtársamat mégis valamire, ez az, hogy legalább akkor, midőn oktatni akar, legalább ekkor használjon hiteles adatokat. Mert ugyanis Marosvásárhelyen a gr. Apponyi pártjához tartozó egyik t. képviselőtársam nem az által jutott mandátumhoz, mert ezt előlegesen Apponyinak megnyerték, sem pedig a t. szomszédaink kegyelméből — a mint magát kifejezte — hanem igenis az ottani független, derék polgártársak egyenes akaratából, kik a függetlenségi, illetve a 48-as párti küldöttek előtt nyíltan kijelentették, mikép korábban elfoglalt pártállásukhoz ragaszkodnak ugyan, de gr. Apponyi személye, szónoki hatalma s hamisítatlan hazafias politikája iránt annyira lelkesültek, a jelölttel pedig annyira rokonszenveznek, hogy nekik ezúttal más, mint az Apponyi pártjának jelöltje, nem kell De, t. ház, hogy ebben nekem teljesen igazságom van s hogy a marosvásárhelyi polgárság már türelmetlenkedett, a miért a mi padjainkról ezen elhangzott gyanúsításokkal szemben czáfolat nem történt: mutatja a helyi közlönynek márczius 15-iki számában foglalt közlemény. Engedje meg a t. ház, hogy ebből egyes S assusokat felolvassak, mert hiszen a népből származó ezek a hangok adják ide a mandátumot, hogy ne láttassunk olyanoknak, mint a struez, hogy a fejünket eldugjuk, hogy ne tudjuk, mi történik rajtunk kivől. (Helyeslés a bal•czius 18-án, pénteken. s>'9 r l és szélsőbalon.) Hegedűs t. képviselőtársamra vonatkozólag azt mondja a helyi közlöny: »A t. képviselő iír nem egészen helyes informatiora támaszkodott, vagy nem mindenbenm elbízható adatokra hivatkozott, midőn a mi választásaink fölött annyira pálezát tört a gróf Apponyi számlájára, de a választópolgárság rovására. A bibliából jut eszünkbe, hogy »hangod a Jákobé, de kezed Ezsaué«. Ismét tovább: »A kiindulási pont az Emke közgyűlése, melyre — köztudat szerint — gróf Apponyi Albert is megjelent. A kiváló vendég rendkívüli érdeklő lést idézett elő a közgyűlés iránt. Ez el nem vitatható. A közgyűlés napján érkezett, résztvett a nap programmjában, de politikába egyiránt nem bocsátkozott. Ez a száraz tényállás.« Ismét tovább ez mondatik: »Az elfogult pártpolitikusok váltig tapsolhatnak Hegedűs Sándor képviselőnek, de a higgadt megfontolása közvélemény nagyon is elítéli Hegedűs Sándor szenvedélyes beszédét, a ki úgy járt, mint az egykori pap, hogy boros fővel a józanságról tartott erkölcsi prédicatiót « (Igaz! Úgy van! Derültség a bal- és szélső baloldalon.) »Hegedűs Sándor is hangoztatta, hogy hagyjanak békét az áldatlan torzsalkodásnak s lássanak a munka után, de először felszította a szenvedélyesség tüzét. Neki szabad volt végigcsépelni az ellenzéket, de már most ne torzsalkodjanak tovább! Erős logika, kalánnal mért bölcsesség!« . . . Itt már a tisztelt tigris uraknak áttéréséről elmélkedik a czikkíró. De különösen a következő részletet tartom igen komolynak s figyelemre méltónak a különben jelentékeny czikksorozatban: »Alig és alig tudták valahogy a helyi intéző körökben elnyomni a választások utómoraját s midim azt hittük, hogy a torzsalkodások véget értek, a szabadelvfípárt egyik oszlopos férfia dobta oda az üszköt a politikai szenvedélyesség puskaporos hordójába s most, midőn már felgyújtotta a szomszédépületet, telitorokkal kiabál, hogy »nem jó a tűzzel játszani!* Bizony nem, igen tisztelt képviselő úr, mert gyújt, perzsel és éget! Most már mi is teljesen fel lehetünk oldva a fegyverszünet alól s elmondhatjuk nyíltan, hogy Hegedűs Sándor úr nem járt el tapintatosan, midőn a marosvásárhelyi polgárság belnyugalmát, az országházban tartott dorongoló beszédével, talán akaratán és szándékán kivűl felzavarta!« Itt átengedem a szót a helyi illetékes közvéleménynek és igen röviden csak a következőkkel kívánok még coneludálui. (Halljuk! Halljuk!) Én mint igénytelen s egyszerű erdélyrészi ember, nemcsak őszinte örömmel és megelégedettséggel, hanem büszkeséggel is láttam azt, ha közülünk valaki ott az országos munka 2r-
