Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.

Ülésnapok - 1892-17

1?. «rs«fteos ilés 1891. mámttts il-án pénteken. 221 emberből nem lehet kiirtani a létfentartás ösztönét, úgy a szabadságra született nemzetből sem lehet kiirtani az önállóságra, a függetlenségre való törekvést, (Élénk helyeslés széhö baloldalon.) Ha a magyar birodalom a bildiai paradicsomkerthez hasonló állam lenne; ha a külső államoktól erős, áttörhetetlen fal választaná el s a magyar birodalom határain belül az emberek harmattal, virágillattal táplálkoznának és még ruházatukról is, mint az ég madarairól, az ég gondoskodnék: akkor e folytonos harcz nem ugyan szükséges, hanem indokolt lehetne, mert legalább szórakoztató volna. De fájdalom, a dolog nem úgy áll; mert bár mi Magyarországot tejjel-mézzel folyó Kánaánnak tartjuk, itt is dolgoznia kell az embernek, hogy megélhessen és hogy viselhesse az állam által reá rótt terhet. És valljuk meg őszintén, Magyarország némely vidékén még fokozottabb mértékben kell az embereknek < olgozniok, hogy e terheket elviselhessék, mint bárho! a világon, mert tudva levő, hogy a culturállam terhei csak a culturállam előnyeivel és eszközeivel viselhetők el. De Magyarország némely vidékén hiába kutatjuk a culturállamot, mert arra reá nem ismerünk másról, mint arról, hogy ott van a fmánez és regálé. (Élénk derültség a szélsőbalon.) Aztán még valami áttörhetetlen fallal sem vagyunk körülvéve, mert ellenkezőleg nyitva az út tőlünk a külföldi államok felé és onnan vissza ! És ezen tény szintén megfontolást érdemel. Azon hatalmas haladásra nézve, melyre a t. túloldal oly gyakran szeret hivatkozni, csak egyetlen példát akarok említeni. Ezelőtt mintegy 30 évvel volt először alkalmam, egy kis körutat tenni Moldvában. Akkor mi székelyföldiek helyzetünk magaslatáról bizonyos megvetéssel néztünk az ottani hátramaradottságra. És e 30 év alatt a helyzet egészen egyet fordult. Ma már a moldvai állampolgár néz bizonyos szánalommal és megvetéssel a hátramaradt Székelyföldre. Ily eredményeket szült ott Romániában az állam függetlensége a dualismus nyűgeivel vesződő Székelyfölddel szemben. És e kétségbevonhatatlan tény daczára, a helyett, hogy körülnézhetnénk és vizsgálhatnék, mit kívánnak hazánk védelmi, köznevelési, közgazdasági, de kivált ipari és kereskedelmi érdekei: folyton vitatkoznunk kell a közjogi alap felett és mialatt ezen munka folyik, alig veszszük észre, hogy hazánk némely vidékein csaknem éhenhaluak az emberek. De ha ez nem is áll, annyi már kétségkivííí bizonyos, hogy épen azóta, a mióta a nagy haladás kezdetét vette, Magyarország csaknem minden részéből nagyon is rohamosan haladnak kilelé a munkások úgy Amerikába, mint Moldvába, munkás kenyeret keresni. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Hihetetlennek látszik, t. ház, és mégis igaz, hogy ez az ország, a melynek rónái, völgyei és hegyei oly termékenyek, a melynek hegyeiben a költő szerint annyi kincs van, a mennyit nem látsz álmaidban; ez az ország, a mely — és ezt jegyezzük meg — évenként legalább két-háromszáz milliót ad ki külföldi ipari munkákért, vagyis másképen mondva ipari czikkekért, (Igaz! ügy van! a szélsőbalon.) ez nem tudja ellátni munkával saját munkásait, akkor, mikor annyi a nyersanyag, hogy minden évben bőségesen jut belőle Európa csaknem összes államainak. (Igaz! Ügy van ! a bal- és szélső baloldalon) Állítsuk csak fel a külön vámterületet, a minek, a mint a táloldalon is hallottam, semmi rendkívüli akadálya nincs és én jót merek állani róla, hogy mihelyt az önálló vámterület fennáll, azonnal megszűnik Magyarországon a kivándorlás, mert gomba módra fognak Magyarországon új vállalatok keletkezni, de nemcsak keletkezni, hanem özönleni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon) A keletkező gyáraknak mindenesetre szükségük lesz munkásokra, és nemcsak az itteni népnek fognak munkát adni, hanem még munkás beáramlásra lesz szükség. A jó isten szerelemért arra kérem a t. házat, hogy ne legyünk olyan kiskorúak, ne rémítsük magunkat a külön vámterűlet azon kérdésével, hogy mit csinálunk nyerstermékeinkkel? Hiszen azon nyers terményekre, melyeket prodne álunk, Európának nemcsak szüksége van, hanem az nem is elég neki ég idegen világrészekből kell, hogy szüksógét fedezze. (Helyeslés a szélsőbalon.) Tapasztalatból tu'ljnk, hogy a bécsiek, a svájeziak, szóval a külföld ép úgy megeszi a magyar búzából sült zsemlét, mikor 6 frt a búza ára, mint most, mikor tíz, tizenegy forint. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Van a magyar koronának egy drága kincse, egy szép darab földje: Erdély. Megáldva a természet minden áldásával, csak egy hibája, csak egy baja van, a mit minden magyar ember, a magyar államiságnak minden őszinte híve valóban sajnálhat és ez az, hogy Erdély igen nagy részéből a múlt századok viharai nagy mértékben kiirtották a magyarságot. Mindazáltal Eidély keleti részén egy őserényekben gazdag munkás, szorgalmas t.ép lakik, a mely a király iránti hűségben és a haza iránti szeretetben nem enged elsőbbséget senkinek sem maga felett és szereuese, hogy ezek a székelyek ott vannak, mert ha ezek ott nem lennének, Erdély már rég elvesztette volna magyar jellegét. Ha ezek a székelyek csak meggyérülnek vagy elzüllenek, akkor egy könnyen bekövetkezhető vihar alkalmával isten tudja, mi minden nem történhetik Erdélyben. Minthogy pedig a székelyek ott az erdélyi bérczeken oly fontos hivatást töltenek be, úgy vagyok meg-