Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.

Ülésnapok - 1892-17

222 11. •rs*áf«s iléi I8it. teáresitts 18«án, fenteken, győződve, hogy e hazának minden igaz fia méltán elvárhatná a magyar kormánytól, hogy a székelyeket, legalább annyira, a mennyire pártolásuk az állam érdekeivel össze nem ütköznék, pártolja, támogassa. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De ha ennyit el nem várhatna is a magyar nemzet a magyar kormánytól, annyit, azt hiszem, okvetlenül elvárhatnának, hogy nekik legalább egyenes kár ne okoztassék. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) No hiszen, t, ház, mondhatom, nagy gondot is visel a magyar kormány a székelyekre! EDő sorban is nálunk az alkotmányos aera avval vette kezdetét, hogy mihelyt a nemzet 1867-ben kibékült az uralkodóval, mindazon katonaság, a mely 18 í 9-töI az alkotmány helyreállításáig székelyföldiül feküdt, onnan egyszerre kivezénye'tetett. Mi azt vártuk volna, hogy miután a magyar kormány vette kezébe a hatalmat, tekintettel arra, hogy mi ott fontos missiót töltünk be. még egy pár század lovassággal, vagy ágyúüteggel szaporítani fogja katonaságunkat, már csak azért is, mert tudvalevő dolog, hogy a katonaság a helyi viszonyokra kedvező pénzügyi hatást szokott gyakorolni. De hát akkor is nagyon is el lévén foglalva a magyar kormány az 1867-iki kiegyezés védelmével és támogatásával, arra egyáltalában nem volt ideje, hogy ily apróságokra gondoljon. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Egészen másként tett a közös hadiigyminister, a ki szerintem ilyenformán gondolkodhatott: a székelyek kibékültek az uralkodóval, megbarátkoztak a jelenlegi helyzettel, tőlük tehát egyáltalában nincs mitől félnünk, ott tehát ezentúl nem is szükséges katonaságot tartani : ha valaki megtámadja őket, védjék meg magukat, a hogy tudják; a mi pedig a katonajövedelmet illeti, ahhoz, mint minden más állami javadalomhoz, a szászoknak van jussa Erdélyben s ilyformán a székelyek azon néhány század katonaságtól is elestek a szászok javára. De. t. ház, ha még csak ennyi történt volna, ezt még a székelyek leküzdötték volna, mert a székelyek tudvalevőleg szorgalmas és munkás eml erek, azon kívül vidékük nemcsak szép, hanem egyszersmind termékeny is (Úgy van! bal felől.) és ezen termékeny földhöz és szép vidékhez még hozzájárult az a köűlmény is, hogy a geographiai fekvésnél fogva útjába estek Erdély keleti kereskedelmének és forgalmának; ezen keleti kereskedelmi út pedig, hogy mily előnyöket szolgáltatott a székelyföldnek, arra vonatkozólag legyen szabad a t. ház engedelmével egy pár példát felemlítenem. Mindaddig, míg a székelyföldön ment keresztül Erdély kereskedelmeink útja; mindaddig, míg a székelyföld volt az, mely a többek közt Erdély némely vidékeinek igen gyakran felújuló gabonaszükségletét a Moldován át fedezte: a székelyföldi, különösen a kézdivásárhelyi kereskedők voltak azok, kik Erdélynek ezen meg-megújúló gabonaszükségletét és más szükségleteit is ezen az úton fedezték. Ezen kívül mondanom sem kell, hogv minden más téren ott nag:y forgalom fejlődött ki, melyre a székelyföld megélhetése volt basirozva. A székelyföldön már e század elején kisműtőkkel ugyan, de nagymérvű szeszipar fejlődött ki és volt idő, mikor csaknem egész Erdélyt a székelyföld látta eí szesznél. Később is, midőn Erdély más részében is fejlődtek a gazdasági viszonyok, a midőn Erdély más részeiben is állítottak fel szeszgyárakat, még azután is Erdély egy jelentékeny nagy részét a székelvek látták el szeszszel s ezek közt Brassó és vidéke is, a hol akkor még egyetlen szeszgyár sem volt, kizárólag mindig csak a székely szeszgyárakra voltak utalva. És mi történt, t. ház? Nem kevesebb, mint az, hogy a székelyek e jövedelmi s megélhetési forrása egy szép reggel a magyar kormány által ketté vágatott és pedig- oiyformán, hogy a keleti vanitat nem akkép építették ki, a mint Széchényi tervezte volt: Budapestről Nagyváradon, Kolozsváron,Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredán, Kezdi vásárhelyen és az ojtozi szorosan át Gralaczig, hanem kiépítették egészen más úton s ez által a székelyföld haladását merőben megsemmisítették. A székelyföld felé irányuló vasút elvitetett a n gy Széchényi terve szerint Kolozsvárig s keletnek tartva, de innen elkezd ideoda görbülni, hogy a szász városok érdekeit kiegyenlítsék, (Igaz! Úgy van! a ssélsö baloldalon.) de nehogy valahol székelyföldet érintsen. És mikor e vasút elérte azt a pontot, a honnan ha tovább megy keletre, okvetlenül székelyföldre keli jönnie, akkor hűtlen lett a keleti vasút saját nevéhez és déli irányban tért le Brassóig. Az által, hogy a keleti vasút Brassóig vitetett —mondhatom —a székelyekre nem mérethetett más csapás mint az, hogy megfosztották e cnltureszköz előnyeitől, de máskülönben a régi viszonyok, a keleti kereskedelmi viszonyok ugyanazok maradtak, mint régen. De ez csak egy pár évig t irtott. Pár év múlva a helyett, hogy e vasútat megint Háromszék rónáin keresztül természetes útjára tereltek volna, azaz az ojtozi szorosan keresztül egyenesen Gralaezmik: egyszerűen Brassótól a temesi szorosan keresztül Bukarest felé vitték. Ez eljárás által a székelyföldre, a székelyforgalom és kereskedelemre oly csapás méretett, melyet a székelység még akkor sem érdemelt volna, ha a nemzet ellen valami m gy bűnt követett volna el. Mert azon esetre is csak a jelenkor nemzedékét lehetett volna és szabadott volna büntetni, nem pedig