Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-559

lg2 559. országos ülés 1891. októlter lfí-án, pénteken. Szerű, rövid eszmecserék után tételeket szavaz meg; hogy hosszú beszédek nem is tartatnak, legfeljebb egyes felmerülő kérdésekről, úgy, hogy a budget letárgyalásához, viszonyítva a mi budgetünk tárgyalásához, az idő egy har­mada elégséges: akkor mi sem fogunk öt hónapi ndemnityt kérni, hanem, ha ily viszonyok lesz­nek minálunk, mi is azokhoz fogunk alkalmaz­kodni. (Helyeslés jobb felől.) Ám épen azért, mert ily viszonyok nincsenek, helytelenül cse lekednénk, ha oly viszonyokhoz alkalmazkod­nánk, melyek a mi kaptafánkra nem húzhatók. (Élénk tetszés jobb felől.) De másodszor, t. ház, ha külföldi példákra méltóztatnak hivatkozni, akkor bizalmi kérdéseket az ily indemnity-javaslatnál ne méltóztassanak emlegetni. Mert az angol példa ismét azt matatja, hogy ott az nem szokott bizalmi kérdésnek tekintetni, hanem a felhatalmazás a kormány részére még olyan esetekben is minden ellen­vetés nélkül megadatott, a midőn a kormánynak pártja kisebbségben volt és a kormány a nem­zetre akart appelálni, hogy valóban az ő pártja bírja-e a bizalmat, vagy a vele szemben levő ellenzék. (Úgy van! a jobboldalon.) Bizalmi kérdést tehát még akkor sem csi­náltak belőle. Nálunk pedig ez szoros érte­lemben vett bizalmi kérdés, akár közvetlenül azt vetik fel, akár más formát találnak arra, mint az előttem szóló t. képviselő urak tették. Ezek után, t. ház, kénytelen vagyok áttérni azon politikai ellenvetésekre, a melyeket a t. képviselő urak felhoztak. (Halljuk.' Halljuk!) Helfy Ignácz t. képviselő úr reactioval vádol minket. Nem tudom, a reactiot nyelvtani értelemben méltóztatik-e venni, vagy pedig abban a politikai értelemben, melyben nálunk a reac­tiot — helyesen-e, vagy nem, azt nem kutatom - ­venni szokás. Mert ha a reactiot az első értelem­ben veszi, akkor — minthogy minden actio reac­tiot szííl — elismerem, hogy mi a reactio terére léptünk. (Derültség jobb felöl.) Csakhogy épen az ellenzéken keresendő annak az oka, hogy miért kellett nekünk az ily reactio terére lépni. (Derült ség jobb felöl.) De ha a t. képviselő úr a reactio szót abban a politikai értelemben veszi, a melyben azt nálunk venni szokás, hogy t. i. ez nem szabadelvű intézkedés és hogy mi ezen lényünk­nél a szabadelvííséggel ellentétbe jövünk: akkor ezen álláspontját nemcsak hogy el nem fogad­hatom, sőt azt mondom, hogy ez a kérdés a szabadelvtíséggel absolute semmiféle összefüg­gésben nincs. (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) Én el tuclom képzelni a legszabadelvűbb kormányt, mely esztendős indemnityt kér és el tudom kép­zelni a legconservativabb kormányt, a mely heteukiiit fogja kérni a budget jog megóvása szempontjából az indemnityt. (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) A másik, t. képviselőház, a mivel gr. Apponyi Albert tisztelt képviselő úr vádolt minket, az, hogy mi az aggódó óvatosság politikáját követ­jük. Hát ha ezt hozzák fel ellenünk ez ellen semminemű kifo<rásom nincs; lesrfölebb azon mellékindok ellen, a melylyel ezt fűszerezni mél­tóztatott, hogy t. i. mi nem a közügy, hanem a saját helyzetünk biztosítása érdekében követ­jük ezt az óvatossági politikát, a mi ellen ha­tározott an tiltakoznom kell. (Élénk helyeslés jobb felől.) Mert ennek a személyes jellegű vádnak — hogy úgy fej ezzem ki magamat — bizonyí­tásával a t. képviselő úr egészében adós is ma­radt s mert ilyeneket mondhat a szívek és vesék vizsgálója, de a ki bizonyos objectivitással akar fellépni politikai ellenfele irányában, az eljárá­sunkat személves motívumokra egyáltalában nem vezetheti vissza. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Meg ­vallom, hogy mi csakugyan aggódunk, de nem személyes helyzetünk miatt, hanem aggódunk a közügyek miatt. (Halljuk! Halljuk!) Aggódunk azért, t. képviselőház, mert látjuk, hogy szemé­lyes motívumok, a személyek ellen irányuló argumentatiok mind szélesebb tért kezdenek fog­lalni a politikában, (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) a mi azonban nem azoknak a személyeknek, hanem magának a közügynek válik hátrányára. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Ellenmondások a bal- és szélső baloldalon.) Mi aggódunk, t. ház, de nem azért, inert a saját helyzetünket látjuk veszélyeztetve, hanem mert attól tartunk, hogy ezt a helyet majd akkor is el kell foglalnunk, a mikor magunk sem akar­juk, (Élénk helyeslés a jobboldalon) mert nem tud­juk, ki jön a helyünkbe. (Tetszés a jobboldalon. Fölkiáltdsok a baloldalon: Attól félnek! Tisza Kál­mán is azt mondta!) Mi aggódunk, t. ház, szem­ben a transformatioknak az utóbbi időben jelent­kező legkülönbözőbb alakulásaival, mert azt lát­juk, hogy ezen transformatiokban nemcsak egye­sek, hanem egész politikai pártok a ház azon oldalától kezdve, (A baloldalra mutat.) egészen eddig csináltak politikai saltomortalékat. B. Kaas Ivor.* Ott van Csernatony! (De­rültség a bal- és szélsőbalon.) Wekerle Sándor pénzügyminister: Mi aggódunk, t. ház, nem a saját helyzetünkön, h\nem a köz érdekében, mert azt látjuk, hogy ebben a politikában még a vádaskodások terén sincs meg a kellő következetesség. Hogy más példára ne utaljak, hivatkozom gr. Apponyi Albert t. képviselőtársamra, a ki néhány hete. választói körében tartott beszédében (Halljuk! Halljuk!) főként a kormány elnök urat ama tac­tikai hibával vádolta, hogy obstractiot hagytunk a fejünk fölé nőni, a mit az óvatosság hiánya-

Next

/
Oldalképek
Tartalom