Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-579

418 579. országos Illés 18*1. űi-egemfeer 17-éu, csütörtökön. közül, kik ezen ügygyei foglalkoztak és nem hnngsúlyozták volna beszédjükben, läogy minimalis dolognak tartják e törvényjavaslatot s hogy készek lennének tovább is menni és minden áldozatot, a melyet az állam e ezélra fordítani köteles, szívesen megszavaznának, mert ezzel egy nagy osztály érdekeit vélik istápolni és biztosítani. (Úgy van! bal felöl.) Én hozzáteszem ehhez, hogy nem csupán egy osztály érdekeit, hanem magát a magyar állam culturáját; (Úgy van! hal felöl) mert a tanítók azok az oszlopok, melyen nyugszik a népoktatás egész épülete, a népoktatás í'ghz épületén pedig biztosan nyugszik a magyar cnltura. (Élénk htlyedés bal fdől) Akkor tehát, í. ház, midőn ily előzékenységgel találkozik;!, minister ár a ház minden oldaláról, nem értem,miért okoz neki nehézséget épen a pénzügyi szempont? Hiszen, t. ház. a t. kormány maga a nyugdíjalaphoz csupán 150.000 írttal járult tiz éven keresztül. Az egész nyugdíjalapot összehozták a tanítók, befizetett nyugdíj-percentekből; ezt a nyugdíjalapot fentartják a tanítók a jövőben befizetendő nyu'•díj-perczentekből. Az állam ezekhez pusztán 150.000 írttal járul A tanítók nagy országos érdeke tehát, t. ház, nem is érdemelné meg az államtól, hogy az 150.000 forint helyett pl. 300.000 forintot fordítson erre a ezélra? (Igaz! Úgy van! bal felől.) Hiszen, t. ház, midőn a hadügyi költségvetést tárgyalják, akár itt. akár a delegatioban, 20 milliós tétel bagatel dolog, a mit könnyen szavaznak meg s a mi felett úgyszólván alig provocálnak vitái. (Úgy van! bal felöl.) Akkor pedig, midőn a tanítókról, a euitura harezosairólvan szó, a kik Magyarországot újjáépíteni, a nemzeti euitura alapjait lerak id tartoznak, ismétlem, midőn a tanítók országos érdekeiről van szó : akkor 150.000 fit oly tétel, a mely felett itt vitatkozunk napokig s a melyet végre a t. minister úrnak óhajtása szerint leszavaznak. (Úgy van! bal felöl.) Pedig, t. ház, csak egy gombbal tegyenek kevesebbet a katonai dolmányra, vagy egy pitykével kevesebbet arra a csákóra s az a 200.000 fs-t különbség, a mely a tanítók nyugdíjalapját kiegészítheti, teljesen fedezve van. (Élénk helyeslés bal felől.) Azt említi a t, minister úr, tmgy a kormánynak messzebb menő tervei is vannak és a. tanítók érdekeit igenis ápolni törekszik, mert legközelebb a tanítói fizetések szabályozásáról nyújt be törvényjavaslatot. Ez minden esetre helyes, de kérem erre a kormány kötelezve volt már az 1868-iki törvény értelmében, a mely a tanítók fizetési eongruaját megszabja. Hogy ily későn hajtotta; végre a kormány e tervet, ez, azt hiszem, nem elismerést, ez gáncsot érdemel. De hogy végre is a fizetés szabályozásának iönni kellett., az természetes dolog:; mert akkor, midőn a nyugdíj-törvény 300 frt minimális fizetés nyugdíjáról beszél, akkor legalább is fizetésüket 300 frt minimumra ki kell egészíteni. (Úgy van! bal felöl.) A mi pedig azt illeti, hogy ezen fizetés-kiegészítés 600.000 írtjába fog kerülni az államnak, nos hát, ha ezt összehasonlítjuk azon százalékkal, melyet a művelt államok tanügyök s culturájuk fentartására fordítanak, akkor is kitűnik, hogy mi elenyésző leg csekély százalékot fordítunk a mi kultúránkra. Pedig e tekintetben nincsen közöttünk pártkérdés s a magyar képviselőháznak egyetlen komoly tagja sincsen, a ki át ne volna hatva a euitura fontosságától s e téren a legmesszebb menő áldozatoktól is visszariadna. Hiszen t. ház, ha összehasonlítjuk viszonyainkat a külföld viszonyaival, ha nézzük, hogy minő összegeket fordítanak művelt, civilizált államok tanügyükre, belátjuk, hogy úgyszólván parallell fejlődésben vannak a tanügyi kiadások a hadügyiekkel. Ha méltóztatnak megnézni NémeTörszág és Franeziaország ilynemű kiadásait, ezek oly összegre rúgnak, melyekkel a mienket csak távolról sem lehet összehasonlítani. Mert míg ott a culturkiadások 15—20 százalékot tesznek, nálunk alig közelítik meg a 2 — 3 százalékot, Ez pedig olyan aránytalanság, mely az első pillanatra szembetűnik és minden ember sajnálkozását provocálja. Pedig csak azok az államok lehetnek igazán nagyok, a melyeknek nagyságát nem a fegyverek hatalma, hanem a műveltség és euitura ereje alapította meg. (Úgy van! Úgy van! a hal- és a szélső baloldalon.) Méltóztassanak szétnézi azon államokban, a hol a szabadság leginkább kifejlődött, vagy a melyek a köztársasági szervezet alapján állanak, ott az iskolaügy is leginkább felvirágzott. Franeziaország, Amerika, Svájez iskolaügyeihez nem lehet hasonlítani más államokéit. Amerikában pedig oly tanügyi és oly eulturai költség-kimutatások vannak, melyek horribilisek és első pillanatra szintén érthetetlenek. A múlt évben a culturalis összegek több, mint hat-hét milliót tettek ki a budgetben, a mit Amerika oktatási ügyekre fordított. Oly összegez, a melyhez foghatót egyetlen európai állam háztartásában sem találunk culturalis költségek czímén. De aztán meg is vannak eredményei, mert ez eredményezi azt a rendkívül felvilágosodott korszellemet és általában Amerikában a szabadságnak azt a teljességét, a melyre az új világrész büszkén tekinthet és mint egy író mondotta: az iskolaügy volt Amerikában az az elvetett mag, melyből új teremtés sarjadzott, melyből új társadalmi rend állott elő. Ezek után engedje meg a t, ház, hogy egy pár couorét megjegyzésére terjeszkedjem ki a t, államtitkár úrnak, a ki a többek közt azt moidta, hogy mely hivatalnok az, ki 21 éves