Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-574

318 574. országos ülés 1891. Elnök: A képviselő úr az ülés végén fogja megtenni interpellatioját. Következik »az 1892-ik évben kiállítandó újonezok megajánl ása« tárgyában benyújtott törvényjavaslat részletes tárgyalása és pedig először a ezím. Varasdy Károly jegyző (olvassa a czime( mely észrevétel nélkül elfogadtatik; olvatsa az 1. §4). Nagy István jegyző .' Herman Ottó ! Herman Ottó: T. képviselőház! (Halljuk!) Nem a feleselés viszketege késztet arra, hogy helyreállott szólási jogommal éljek, hanem késztet bizonyos elvi kijelentés, melyet a t. honvédelmi minister úr az ő beszédében tett. Kétféle elvi szempontot állított fel a t. minister úr. Az egyik vonatkozik a gyakorlatias irányra, a felhőkbe való kapaszkodás ellenében, a másik pedig vonatkozik a humanismusra, a mint az mai napság .ayakoroltatik a vöröskereszt, illetőleg a fehérkereszt képében. T. képviselőház és t. minister úr! En nagyon sajnálom, hogy a mikor azt az eszme menetet, a melyet én követtem — s a mely nem eredeti, mert hiszen azt vallották a humanisták mindnyájan —- a minister úr felhőkbe való kapaszkodásnak nevezte s azzal szemben felállította a gyakorlatiasság irányát, akkor, fájdalom, igen rossz társaságba keveredett. (Derültség. Úgy van! Jjgy van! a szélsőbalon.) Engedje meg nekem, hogy én azt a társaságot egyszerűen karaeterisáljam. (Halljuk! Halljuk!) Hát Krisztus idejében kik emlegették az ő emberszerető moráljával szemben a. gyakorlatiasságot? A fariseusok. (Úgy van! Derültség a szélsőbalon.) Azt mondták, hogy a mit Krisztus cselekszik, az felhőiebe való kapaszkodás; (Tetszés a szélső baloldalon.) a gyakorlati szempontok az akkori Jeruzsálemben egészen mások voltak. (Tetszés a szélsőbalon.) Es t. minister úr, a mikor feltámadtak Araerikában azok a nagylelkű férfiak, a kikben volt érzés és lelkiismeret és kezdték hangoztatni a rabszolgák felszabadítását, vájjon mit mondtak akkor a rabszolgatartók ? Épen azt, a mit a t. minister úr, hogy gyakorlatias irányokat, kell követni, mert rabszolgák nélkül kávét termeszteni nem lehet. (Tetszés a szélsőbalon. Igaz!) És, t. minister úr, mikor a jobbágyság felszabadításáról volt szó, vájjon azok a bizonyos maradiak nem a gyakorlati szempontokat, az ő feudális gyakorlati szempontjaikat állították-e fel a szabadság kérdésével szemben? (Igaz! Úgy van ! a szélsőbalon.) Hát, t. minister úr, bajos arról a székről és abban a helyzetben azt a morált megtámadni, Öeejsember 9-én, sserdAn. a melynek én nem képviselője, csak egyik szolgája vagyok. (Helyeslés a szélsőbalon.) És hogy mi az a gyakorlatias szempont, a melyet a t. minister úr velem szemben felállított, azt Heine igen jól jellemezte, tekintettel különösen bizonyos ármádiákra, midőn ezt mondja : »Der Zopf, der früher hinten hieng, hängt doppelt unter der Nase.« (Zajos derültség és tetszés a szélsőbalon.) Hanem azt elismerem, hogy a, »schneidig«ség érdekében fel van pödörve a pedanteria. ezopfja, (Élénk derültség a szélsőbalon.) a mely különösen a hadsereget jellemzi. Ezzel befejeztem polémiámat a minister úrral. S most áttérek a vörös kereszt egylet kérdésére (Halljuk! Halljuk!) s egyáltalában a jótékonyság kérdésére a hadviselésre való tekintetből. Én annak idejében, t. ház, mikor e házban beterjesztetett a vöröskereszt-egylet számára kért lutri, határozottan megtámadtam az egész intézményt s kijelentettem: ellene vagyok annak, hogy a jótékonyság elvonassék a létező közvetlen nyomortól és fel gyűjtessék azon nyomor enyhítésére, a melyet a t. katonai nézetek majd még csak létesíteni fognak. Én ma is vallom azt s nem ismerem el még jogosultságát sem annak, hogy a közjótékonyság a hadi ezélok szolgálatába szegődtessék oly értelemben, a mint azt a t. minister úr hirdette. Az emberiség során végig tekintve, nap nap után látunk oly nyomort, a mely rögtönös enyhítést kíván s én a társadalom jótékonyságát legelső sorban arra akarom fordítani. Ez a valóságos emberies szempont. De ha tetszik a hatalmaknak, bizonyos rétegeknek, vagy bizonyos áramlatoknak az emberiséget kiállítani a hareztérre az emberiség akarata ellenére és ott konczoltatni: akkor gondoskodjanak egyszersmind az ellátásról és a sebesültek ápolásáról. De különösen Magyarországon tartok én minden jótékonyságot tisztán és kizárólag a létező nyomor enyhítésére hívatottnak és egyedül az jogosult, a ki így fogja fel és hirdeti azt. A közmorál szempontjából a jótékonyság felfogásában rendkívüli nagy a zavar és a zavar azután, ha egyszer hamis az alap, mindenütt visszatükröződik. Visszatükröződik az egyéves önkéntesi intézmény felfogásában a második szolgálati évet illetőleg. E tekintetben a t. minister úrnak és társainak ágynevezett gyakorlati felfogása az, hogy azt mondják, hogy a mely önkéntes az első év végével bármi oknál fogva megbukik, (Halljuk! Halljuk!) szolgáljon egy ^második évet büntetésül. De legyen úgy, hogy nem büntetésül szolgálja második évet; elfogadom azt is, hogy a