Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-556

556. orsE&srog filés 1891: október 6-án, keddüti. m vagy tanrendszer megváltoztatását, mert a díjak leszállítása következményeiben mindenesetre a nevelés hátrányára lenne. Ha a szülőket méltóztatik megkérdezni: meg vannak-e elégedve gyermekeik tartásával, azt hiszem, e tekintet ben kifogással nem fogunk találkozni, de nem is találkozhatunk. Minthogy azonban — a mint tudni méltóztatik — az élelmi szerek drágák, az állam pedig jelenleg a fentartási költségekhez nagyobb összeggel nem járulhat, kénytelenek vagyunk a szülőktől a jelenleg megállapított dí;akat követelni. Méltóztatott a. Lajthántúl szervezett honvédségi hadapród iskolát is említeni. Erre megjegyzem, hogy ez csak palliativ intézkedés. Nálunk épen a Ludovica akadémia intézményével, a milyen amott nem létezik, pótolva van ez a hiány, a melynek elhárításáról nálunk részben a törvényhozás, de főleg alapítók gondoskodtak. A Lajthántúl ellenben ezen hiány fedezésére a hadapród iskolát hozták be. A mi pedig a nevelést illeti, az, azt hiszem, a Ludovicaakademiábau oly lábon áll, hogy maguk a szülők sem kívánják azt, hogy az akadémia hadapród iskolára redueáltassék. (Helyeslések.) Méltóztatott a közös hadseregbeli tiszteknek tömeges áxhelyeztetését is hangsúlyozni. E tekintetben már több ízben volt szerencsém itt a t. házban kijelenteni, hogy erre szükség volt, mert a tiszti létszám 368-czal szaporittatott, honnan vettem volna tehát a tiszteket? Nagy István: Én nem a múltról beszéltem! B. Fejérváry Géza honvédelmi ininister: A jövőre nézve ez magától el fog esni. Egyesek mindig fognak jelentkezni s ha megfelelnek, át is fognak vétetni, de tömeges áthelyezésről szó nem lesz, legalább addig nem, a míg a honvéd tisztikar létszáma, mondjuk például jelentékenyen föl nem emeltetnék. Legyen szabad még Thaiy Kálmán t. képviselő úr egyik-másik megjegyzésére reflectálnom. (Halljuk ! Halljuk!) Azt mondja,hogy a 120 közös hadseregbeli alapítványi helyet sem szereti, mert ott a növendékek rendszerint elnémetesednek. Erre csak azt jegyzem meg, hogy azon idők rég elmúltak, a mikor ilyen aggodalmakat fel hozni lehetett, (Felkiáltások a ssélsö baloldalon: Bár elmúltak volna!) Ma már arra helyeznek súlyt, hogy ne csak a magyar ifjak el ne veszítsék a magyar nyelvben való jártasságukat, hanem a más származásúak is magyar nyelven tanúinak. (Felkiáltás a ssélsö baloldalon: Be buknak a vizsgáknál!) Buknak, ha nem tanúinak! Azt is említi a t. képviselő úr, hogy a honvéd tisztikarban a nemzeti szellem hanyatlik. Ez azonban oly súlyos szemrehányás, hogy azt mégis csak alaposabban kellene indokolni. (Helyeslés jobb felöl.) Mivel indokolta ezt a t. képviselő úr? Azzal, hogy hallott egyes honvédtiszteket németül beszélni. (Közbeszólás a s.élső baloldalon: Tüntetőleg!) Erre nézve megjegyzem, hogy először is nem tudja a képviselő úr, vajjoo ezek a tisztek kivel beszéltek; talán az illető nem tudott magyarul, tehát kénytelenek voltak vele németül beszélni. Másodszor abból, hogyha valaki véletlenül egyszer németül beszél, azt következtetni, a mit a képviselő úr következtetett, legalább is némi túlzás. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon. Ellenmondások a szélső baloldalon.) Harmadszor honvédségi egyenruhában járnak a horvát honvédtisztek is, ezektől pedig nem követelhetjük, hogy mindig magyarul társalogjanak. Talán ilyen volt az illető. Ezt a körülményt sem ismeri biztosan a képviselő úr. Mindenesetre arra kérem a t. képviselő urat, hogy mielőtt ily súlyos vádat emel, szerezzen biztos tudomást a dologról s legyen meggyőződve, hogy ha concret adatokat lesz szíves velem közölni, megteszem a szükséges intézkedést; hanem addig, ismétlem, ne méltóztassék ily súlyos vádat emelni. (Helyeslés a jobboldalon.) Különben, miután a törvényjavaslat ellen észrevétel nem tétetett, kérem, hogy azt úgy, a mint van, méltóztassék a t. ház elfogadni. (Helyeslés a jobboldalon.) Thaly Kálmán: T. ház! A részleteknél lenne ugyan jogom a minister ár szavaira válaszolni, azonban ha méltóztatik a t. ház megengedni, miután a t. minister úr engem egyenesen megnevezve válaszolt szavaimra, azok kiniagyarázása végett néhány szóval reflectálni fogok a t. minister úr felszólalására. (Halljuk!)Reflectálni fogok pedig csakis arra a legutolsó vádra, melyet a t. minister úr a honvéd tisztikar szellemére vonatkozó megjegyzésem folytán emelt ellenem. (Halljuk! Halljuk ! a szélső baloldalon.) Vádnak méltóztatott ama megjegyzésemet nevezni, holott én, úgy hiszem, annyi rokonszenvvel nyilatkoztam a honvéd tisztikarról és annyira kiemeltem annak a tisztikarnak dicséretes oldalait, hogy vádnak talán még sem lehet szavaimat nevezni, hanem inkább óvó figyelmeztetésnek méltóztassék azokat tekinteni. Azt hiszem, én annak is mondottam. (Igaz! Úgy van! a ssélsö baloldalon.) Fájdalom, tény az, a mit mondottam Nem egy ilyen esetről van itt szó, observáltam azt számtalanszor. Ilyen az a nyitrai famosus toast is, a melyre a minister Szegedről táviratozott. A tisztikar kényszerítve van azon rendelkezés által, hogy például a kapitányságnál nem * mehet előbbre azon tiszt, a ki a német nyelvet a szolgálati viszonyoknak megfelelőleg nem bírja — a mi igen elasticus kifejezés — kény-