Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.
Ülésnapok - 1887-568
26S 868. orsíégos ülés 1891. »övftBiber S-én, estltBrtBfcBn. ezen jelentékeny összegig Ausztriának, hogy ágy mondjam, tributariusai vagyunk, (Úgy van! Úgy van! a szélső lalodaion.) mindaddig, merem állítani: ez közjogilag is igen aggályos állapot. De azon kívül — hogy visszatérjek a mérleg realitására — ott Magyarország adósságai nem névértékben, hanem effectiv értékben vannak fölvéve: pl. az aranyjáradék-kölcsön effectiv értékben 530 millió, névértékben 590 millió ; a papirjáradék-köicsön effectiv értékben 311 millió, névértékben 358 millió. Én azt hiszem, ezt azért kell névértékben fölvenni, mert az állam annyival tartozik; és ha esetleg visszafizeti vagy convertálja, természetes dolog, az névértékben történik. Van továbbá egy tétel, a melyre nézve bátor vagyok felvilágosítást kérni. Ez az állami követeléseknél szerepel. Itt ugyanis a vasutkamatbiztosítási előleg 80 millióval, a kamat 30 millióval van fölvéve, a mi 110 millió. Miután a vasutak legnagyobb része államosíttatott és csak gondolom, kettő van, a mely még nincs államosítva, nem tudom elképzelni, hogy annak a kettőnek az adósságai ilyen roppant összegre rúgnának. Erre nézve is kérem tehát a felvilágosítást. Különben meg kell jegyezni, hogy az ilyen vagyonmérleg — bár természetes dolog, annak szerepelnie kell — semmi gyakorlati értékkel nem bír. Először nem bír azért, mert az állam végre is nem fog liquidálni, adósságait ebből nem fogja kifizetni; másodszor pedig — és ez a határozó — azokért az adósságokért igen jelentékeny kamatot fizet, holott az államnak vagyonbeli értéke ezt a kamatot, a mely itt szerepel, meg nem hozza s ennek következtében a jövedelemben mindig igen nagy különbség van, A harmadik megjegyzésem azokra a túlkiadásokra vonatkozik, melyeket a t. előadó úr is előadott már és a melyeknek összegét egyremásra 32 millióra tette. Tökéletesen igaza van a t. előadó úrnak és a zárszámadási bizottságnak abban, hogy ez budgetjogi szempontból nagyon helytelen eljárás és ezt megjegyzés nélkül hagyni nem lehet. Van azonban ennek egy másik pénzügypolitikai oldala is. Tény az, hogy ezek a hiteleltérések és túlkiadások minden zárszámadásban, már az előbbiekben is, állandóan szerepelnek, a minek következtében csak azt az egyet látjuk, hogy nálunk biztos előirányzatot fölállítani nem lehet, a mit a t. előadó úr az átmenet, a fejlődő állam rovására ír. Hogy mennyire fluctuál ez a dolog, arra nézve még csak azt hozom elő, hogy meg kell nézni azokat a roppant különbözeteket, a melyek például az egyes tételek előirányzata és a tényleges eredmény közt előfordulnak. Az összes bevételnél az előirányzati összeg 355 millió, azután jön az administrativ előírás, ez már 404 millió, míg a tényleges eredmény 396 millió. A kiadásnál szintén ily nagy ugrások vannak. Itt az előirányzati összeg 355 millió, az administrativ előírás 372 millió, tényleg 360 millió. Hát én épen attól félek, hogy a hol — ismétlem — egy év leforgása alatt ily óriási különbözetek vannak úgy a tételek megbírálásánál, mint azok tényleges eredményeinél: ott mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy a pénzügyek consolidálva vannak. Ezeket akartam a zárszámadás részleteire nézve elmondani. Természetes dolog, az egészszel szemben egy bizonyos összbenyomásnak van helye, a mely összbenyomást a zárszámadási bizottság tényleg kifejezésre is juttatta s hozzáteszem, igen patheticus és ünnepélyes hangon. Az következőleg szól: »Az 1890. évi zárszámadás feltárt eredménye államéletünk megizmosodására, a magyar állam teljes regenerálására és eonsolidálására kilátást nyit, azért a nemzeti önérzet hangjának bátorítása époly jogosult és hatásában époly üdvös lehet, mint a mily szükséges óva inteni a nemzetet és alkotmányos factorokat az elért eredmények folytán támadható és következményeiben veszélyessé válható elbizakodástól.« Idáig megy a zárszámadási jelentés és a t. előadó úr előadói buzgalmában, ezt azután megtoldja azzal, hogy azt mondja: az elismerés még a kormányt is megilleti. Készséggel elismerem, hogy a t. minister urakat bizonyos elismerés megilleti; azonban én mégis helyesnek tartom, hogy azt a maga valódi értékére reducáljam és azután az ő működését a megfelelő világításban bemutassam. És ezt igen röviden úgy tudnám jellemezni: az ő működése s az ő eredményei pénzügy-technikai és nem pénzügy-politikai eredmények. A pénzügy-tudomány megteszi ezt a különböztetést s ez igen gyakorlati jellegű megkülönböztetés. Én pénzügy-technikai eljárás és működés alatt értem azt, hogy — mondjuk — a kezelésben van gondosság, rend, pontosság, de a mi az eszközöket illeti, azok igen problematicus értékűek, mert azok rendesen csak adóemelés és adósságcsinálás. S a pénzügyminister iir pénzügyi eljárásának egyik oszlopa a eonversio volt. Ennek megítélésére nézve csak három mozzanatot kívánok kiemelni. (Halljuk!) Az egyik az, hogy az egész eonversio egy igen jelentékeny prolongatioja volt az államadóssági tehernek. Például, hogy csak egyet említsek, a földtehermentesítési adósság megszűnt volna részben 1907-ben s részben 1916-ban;