Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.
Ülésnapok - 1887-564
584. országos filés 1891. október -23-án, pénteken. QOQ nek, mely a véderő törvény eonsequentiája volt, I (Igaz! Úgy van! hal felöl.) mert az előbbi védtörvény szerint a hadsereg hadállománya állott 800.000 emberből, most pedig áll évenkinti 103.000 beállított emberből, tehát tiz év alatt majdnem egy millióból. Ennek következtében már a békelétszám is jelentékenyen felemeltetett. És pedig felemeltetett líj formatiok által, a melyek a közös hadseregben létesíttettek. (Úgy van! bal felöl!) Ilyen új formatiok, teszem, egy lovas ezred, azután tűzéri zászlóaljak. Azután a gyalogság békelétszáma is jelentékenyen felemeltetett, gondolom, évi 4.800 emberre). Ha ezeknek költségeit mind összeveszszük, akkor kikerül az a 4 —5 millió. Én ezt már azelőtt két évvel a delegatioban per longum et latum kifejtettem és senki ezt meg nem czáfolta. A t. minister úr ott volt Bécsben, mert mint a véderő vitának rokkantja.; kénytelen volt G-asteinba menni s midőn a delegatioban ezt számszerű adatokkal bebizonyítottam, sem a hadügyi albizottság előadója, sem a honvédelmi minister úr ezt meg nem czáfolta. A tény tehát igenis az, hogy legalább 4— 5 millió költségemelés van és ezt a minister úr vagy nem látta előre, vagy port hintett az ország szemébe. Ez a tényállás. (Helyeslés bal felöl.) Elnök: T. ház! Szólásra senki sem lévén feljegyezve, ha szólani senki sem kíván, a vitát bezárom. Az előadó sem kívánván szólni, következik a szavazás. Kérdem a t. háztól, méltóztatik-e a szőnyegen levő törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igei), vagy nem *? (Felkiáltások: Igen ! Nem !) Kérem azon képviselő urakat, kik a törvényjavaslatot általánosságban elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház többsége elfogadta a törvényjavaslatot. Következik a részletes tárgyalás és pedig először a ezím. Josipovich Géza jegyző (olvassa a törvényjavaslat csimét). Elnök: A czím, ha nincs észrevétel, elfogadtatok. Josipovich Géza jegyző (olvassa as í. §•*)• . Széll Ákos jegyző: Pulszky Ágost! Pulszky Ágost: T. ház! Azokra, a miket Beöthy Ákos t. képviselő úr az imént a véderő törvény hatása tekintetében felhozott, csak azért akarok reflectalni, nehogy az az impressio megmaradjon, hogy ő előre megmondta, hogy 4—5 milliónyi emelkedés és nem az akkor kitüntetett emelkedés fog a költségvetésben a véderő törvény intézkedései következtében beállani és hogy szétoszlattassék azon impressio, mintha azon időben, KÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. XXVII. KÖTET. a mikor ezen kérdés először került tárgyalás alá a delegatioban, erre semminemű felelet nem adatott volna, mert hiszen a tények az ellenkezőt bizony ítj ák. Méltóztassék az ezelőtt két esztendei delegatio naplóit megtekinteni és meggyőződhetik a t. képviselő úr arról — különben a bizottsági tárgyalás alkalmával is nem egyszer felmerült — hogy úgy a hadügyi költségvetés előadója,ijmint a hadügyi bizottság több tagja az alkalommal is felszólalt a t. képviselő úr felfogása ellenében és az alkalommal is számszerűleg bebizonyította . . , Beöthy Ákos: Semmit se bizonyítottak! Tessék felolvasni! (Nagy zaj bal felöl.) Pulszky Ágost: Akkor is számszerűleg bebizonyította — (Zajos felkiáltások bal felöl: Tessék felolvasni!) Engedelmet kérek, t. ház, de senki sem kényszeríthet arra, hogy olyanokat felolvassak, a melyek köztudomásúak, a melyeket kiki magának is elolvashat (Úgy van! jobb felöl. Zaj, nyugtalanság bal felöl.) és a mit most is, bármely pillanatban, bárki, a ki a kérdés e részletével foglalkozott, bebizonyítani képes. (Úgy van! jobb felöl.) Mert hisz az világos, hogy oly intézkedések, a melyek a monarchia biztonsága érdekében a tényleges körülményeknek megfelelőleg eszközöltetnek, ha lehetségessé tétetett is — a mint lehetségessé kellett tétetniök a törvény intézkedése által — nem a véderő törvény intézkedéseinek szükségszerű folyományai, hanem oly intézkedések, a melyek a körülmények tekiutetbe vételével a haza biztonságának általános politikai érdekéből történnek. Senki sem állította azt,'hogy a védtörvény korlátokat szabott volna a monarchiának, a melyeken túl saját biztonságáról gondoskodnia nem lenne szabad; hiszen ha a védtörvény ezt eszközölte volna, akkor azok, a kik a véderőtörvényt elfogadták, valóságos bűncselekményt követtek volna el hazánk biztonsága ellen, (Úgy van! jobb felöl.) hanem igenis, a védtörvénynek semminemű tétele nincsen, a mely múlhatlanúl. megszabná, mily magasnak kell a jelenléti létszámnak lenni. A védtörvény intézkedik arról, hogy évenkint bizonyos számú újoncz besoroztatván, azok legfölebb három esztendeig és bizonyos esetekben négy esztendeig zászló alatt tartathatnak; hanem hogy tényleg mennyi ideig tartatnak zászló alatt, hogy tényleg, ha a három évi szolgálat teljesen kinieríttetik, mennyi tartatik vissza a negyedik évi szolgálatra, az mindenkor a politikai körülmények kitolásától függ. (Úgy van! jobb felöl.) És ezen politikai körülmények meglatolása a kormánynak, a delegationak és bizonyos keretben még az országgyűlésnek is hatáskörébe tartozik. Az évi költségvetésnek minimalis korlátait 27