Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.
Ülésnapok - 1887-562
562. országos ülés 1891. október -20 du, kedden. 181 országgyűlésen megoldandó gyakorlati politikát nem tartalmazott, hanem csak elvi kijelentéseket foglalt magában ; mikor a kormány által amúgy is elismert és elfogadott tény volt, hogy ezen az országgyűlésen a közigazgatási reformmal többé nem boldogulhat s hogy ezt tehát későbbi időre kell halasztani; midőn aztán a tárgyalás oeeonomiájának szempontjai nem jöhettek tovább tekintetbe; midőn tisztán egy kielégítő elvi álláspont megjelöléséről volt szó és a mikor, figyelmeztetésem daczára, az egyszerű elvi felsorolásokból is kihagyták a fegyelmi törvény megalkotását, a nélkül, hogy bármi gyakorlati szempontra hivatkozhattak volna a kihagyás igazolásának czéljából: ez az utolsó tapasztalás megerősítette bennem azt az impressiót, melyet a kormány előbbeni vonakodásából kellett merítenem, hogy a fegyelmi törvényt egyszerűen azért nem helyezi kilátásba, mert azt legalább hosszú időn át megalkotni nem akarja; akkor, t. ház, világossá vált előttem, hogy sokkal nagyobb ellentét van az én felfogásaim és a t. kormány felfogásai közt, mint a minőt a tárgyalások megkezdésekor s annak első stádiumában tapasztaltam. (Nagy mozgás jobb felől.) Egyáltalában sajátságosan érint engem a közigazgatási reformkísérletének ez a tárgyalása a t. kormány padjairól. Ma a t. pénzügyminister úr beállott harmadiknak azon mulatságos tapasztalatok szerzői közé, kiket a rornisterpadokon tisztelhetek e vita folyamán. A t. pénzügymiaister úr ugyanis mindenáron vissza akarja nekem adni az előrelátás hiányának azon vádját, melyiyel én a kormányt illettem; és be akarja bizonyítani, hogy én is politikai előrelátás hiányában szenvedek. Ámde mivel akarja ezt bebizonyítani a t. pénzügyminister úr? (Halljuk! Halljuk!) Azzal, hogy én az általuk benyújtott javaslatot és reformactioj ukat támogattam. (Derültségbal felöl.) Azt mondja a minister úr: az úr azt hitte rólunk, hogy komoly reformot akarunk, az úr azt hitte, hogy mi objectiv téren mozgunk s azt hitte rólunk, hogy mi minden közreműködést szívesen aeceptáíunk és hatalomfél tésből semmit vissza nem utasítunk; (Élénk derültség hal- és szélső baloldalon.) lám az úrban mennyire hiányzik az előrelátás, mennyire csalódott, mert mi bizony nem vagyunk objectivek, nem fogadunk szívesen olyan támogatást, melytől az idők folyamán talán hatalmi érdekeink megcsorbítását várhatnók. (Zajos derültség és tetszés a bal- és a szélsőbalon.) Hát, t. ház, hogy valaki mást diadalmasan vádoljon az előrelátás hiányával azért, mert az őt jobbnak tartotta, mint a minőnek tényleg bizonyult, ez a legsajátságosabb dolog. (Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Wekerle Sándor pénzügyminister: Nagyon meglehetnek szorulva, hogy ilyet mondanak. (Zaj.) Gr. Apponyi Albert: Azt mondja a t. pénzügyminister úr, hogy nagyon meg lehetünk szorulva, hogy ilyesmin nevetünk. Wekerle Sándor pénzügyminister: Hogy ilyet mondanak! (Halljuk! Halljuk!) Gr. Apponyi Albert: De t. pénzügyminister úr, mily fokig lehetnek megszorulva azok, kik az előrelátás hiányát valakire ráfogják s csak arra tudnak diadalmasan hivatkozni, hogy ők nem olyan jók, nem olyan kiválók, nem olyan objectivek, nem olyan jelesek, mint minőknek tévesen tartották. (Élénk derültség, ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Egyebekben — ámbár megvallom, igen hálás tér volna — nem követem lépésről-lépésre az igen t. igazságügyminister úr okoskodásainak összességét; nem követem különösen azt a szerintem nem épen sikerűit kísérletét, a melyben bebizotani kívánta, hogy eljárása a közigazgatási vita alkalmából, a parlamenti solidaritas és a reform iránti lelkesedés követelményeinek teljesen megfelel. Kár erről okoskodni. (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Hiszen tudjuk mindnyájan, hogy Szilágyi Dezső igen t. igazságügyminister úr, a háznak legnagyobb dialecticusa, neki tehát mindig sikerülni fog addig, míg beszél, bármely theoriát vagy tényt elfogadhatónak feltüntetni; de azután elrnülnak az ő dialecticai mesterfogásainak pillanatnyilag kápráztató eredményei (Mozgás jobb felöl.) és az emberek másnap, ha visszagondolnak, nem is igen tudják emlékezetükbe visszaidézni az ő körmönfont, mesterséges okoskodásának tartalmát, a melyiyel ideig-óráig tudott mulattatni. (Úgy van! bal felöl. Mozgás jobbról.) És előáil isméc a rideg tények hatalma. Ezek pedig azt mondják, hogy a nagy reform megvédésekor, melyet a t. igazságügyminister úr vitt oda s a melynek megvédésére hatalmas szónoklatára oly nagy szükség volt, a t. igazságügyminister úr visszavonult. (Ügy van! bal felöl) Ez tény fog maradni a ministeri dialecticai szappanbuborékek eloszlása után is, a mely szappanbuborékok az enyéimtől csak abban különböznek, hogy azoknak még újjal való érintésre sincs szükségök, hogy szétpattanjanak. (Derültség és taps a baloldalon.) Ezek után áttérek arra, a mi az igen t. igazságügyminister úr beszédének legkomolyabb része és a köztünk való contraversiának, gondolom, az országra és közönségre nézve legérdekesebb, mondhatnám, egyedül érdekes részét képezi, mert itt nem személyünkről, nem önigazolásunkról — sem az önéről, sem az enyémről — hanem nagy elvi álláspontok megvitatásáról, közjogi alaptörvénynek magyarázatáról