Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-562

jgg 562. országos ülés 1891. október 2© án, kedden. van szó. (Halljuk! Halljuk!) Röviden foglalkozni kívánok tehát azokkal a kijelentésekkel, melyeket a t. igazságügyminister úr az 1867-iki kiegyezés értelmezésére és szellemére nézve tett, kapcsolatba hozva azokat azzal a váddal, melyet ebből az alkalomból ellenem formulázott és a mely odáig ment, hogy az igen t. igazságügyminister úr az én politikámat egyenesen a 67-iki alappal való szédelgésnek volt szíves nevezni. Nem ütközöm meg, t. ház, ezeken az erős szavakon. A szó erős, de teljesen parlamentáris és teljesen megengedett. Ezt előrebocsátom, nehogy a t. igazságügyminister úr is megütközzék azon, ha ezentúl én is a mindig követendő szabály szerinti defensiva teréről az offensiva terére bátorkodom áttérni. (Tetszés a baloldalon. Mozgás jobb felől.) Bocsásson meg a t. igazságügyminister úr, de ma egy kicsi!; elmagyarázta azt a nyilatkozatot, melyet a consuli bíráskodás iránt folyt vitában tartott Ítészedéből tegnap felolvastam és ma Ő is felolvasott. (Ugy van ! bal felől.) A t. igazságügyminister úr most, midőn én őt azzal vádolom, hogy az 1867-iki kiegyezésből nemcsak a közösügyeket és bizonyos közös egyetértéssel intézendő ügyeknek törvénybe foglalását, hanem az egyezkedési politikára való utalást akar kiolvasni, oda magyarázza akkor elmondott szavait, mint hogyha ő azon egyezkedési politika alatt semmi egyebet nem értett volna, mint utalást arra a — gondolom, szám szerint öt — igen cai dinalis fontosságú ügyre, melyről az 1867 : XII. tcz. azt mondja, hogy ezek ugyan a pragniatica sanctio értelmében nem közösek, hanem a közös érdekek találkozása alapján közös egyetértéssel oldandók meg, ha lehet szóval, hogy a közös egyetértés megkiséreltessék

1 Nos hát, t. ház, ha, a minister úr akkori nyilatkozatának csak ez lett volna tartalma és hordereje, köztünk e részben nem volna különbség. Hisz igen világosan szól az a törvény, mely az ügyeket megjelöli és ahhoz sem magyarázat, sem félremagyarázás nem fér. A törvény megjelöli taxatíve a közösügyeket és megjelöli taxatíve azon ügyeket is, melyekre nézve egyetértőleg történő megoldást kell megkísérelni. De a t. minister úr nyilatkozata egész általánosságban hangzott és én Örülni fogok, ha, ő azt abban az értelemben, melyet annak ma. akar tulajdonítani, rectificálja és megszorítja. A minister úr nyilatkozata a törvényben foglaltakon kívül — mert hisz a törvényben foglaltak jogszabályt képeznek ég nem politikát,— utalt arra, hogy egész politika foglaliatik abban, hogy mi azon kapcsolat folytán, melyeta kiegyezés köztünk és Ausztria között nem létesített, hanem definiált, f gyezkedhetunk, hogy ez alapon épül l az egyezkedési politika; ez a határozatlanság, ez a homályban, ködben úszó sorozata az egyezkedéseknek, ez a gondolat, a mely a kiegyezésben nincs benn s a melyet a minister úr ama nyilatkozata, ha azt meg nem szorítja, bele akar interpretálni, mintha mi a törvényben felsoroltakon kivül Ausztriával szemben kötöttebb helyzetben volnánk, mint a világ bármely országa : ez a felfogás volt az, a melyet visszautasítottam. (Élénk helyeslés bal felöl.) A t. minister úr azonban főleg azon ütközik meg, ismételten, hogy én bizonyos ügyeknek a nemzet független elintézésének köréből közös elintézés körébe való áthelyezését áldozatnak tekintem. De a minister úr fejtegetései rám nem gyakorolták azt a benyomást, hogy abból, a mit a consuli bíráskodásról szóló törvényjavaslatnál elmondottam és abból, a mit tegnap ismételtem, akár egy szót visszavonni, akár annak egy betűjét módosítani hajlandó lennék. (Élénk helyeslés bal felől.) Az igen t. minister úr nagy pathossal és nagy ékesszólással azt mondja, hogy az ily nyilatkozatok, a melyek azt, a mi az erőnek forrása erre nemzetre nézve. a pragniatica sanctioból folyó 1867 ben körűiírt köteléket áldozatként, fájó érzést fentartó áldozatként állítják oda, épen azok ébresztik a nemzetben ezt a fájó érzést és az ellenszenvet a fennálló intézmények ellen és ez által előkészítik azt a, talajt, a melyről azok ellen a romboló kéz nyúlhat. Xlgy-e jól fejeztem ki a t. minister úr gondolatát? Erre válaszom ismét csak az, hogy akárminő czélt tűzünk ki magunk elé, akárminő intézmények fentartása körűi óhajtjuk sorakoztatni a nemzetet, az út, mely arra vezet, nem az, hogy eltagadni iparkodjunk, a mit eltagadni nem lehet, (Élénk helyeslés abal- és szélsőbalon.) a minek eltagadására a nemzet határozott visszautasítása felelne, (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) a mely visszautasítás annál veszedelmesebb, minél kevésbbé jutna nyilvánosságra és nyilt kifejezésre, (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) minél lappangóbb volna annak érzete; hanem az igazságnak őszinte beismerése és az igazságnak csak az igazság argumentumaival való támogatása. (Zajos helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Nem azzal fogom én megnyerni a nemzetet a 67-es intézmények támogatására és fentartása ra, ha el akarom hitetni vele annak ellenkezőjét, a mi minden magyar ember öntudatában lappang; hanem akkor, ha megmondom az \ igazat, ha megmondom neki azt, a mit a t. minister úr ma mondott, hogy az a kapcsolat a í maga egészében a nemzetre nézve az erőnek, ! a fennállásnak;, a biztosságnak forrása, hogy | az tehát fentartandó, hogy azokhoz a formákhoz sem kell könnyelműen nyúlni, mely for-