Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-562

582. országos ölés 1891. október 20-án, kedden. 177 ebben a körben sincs biztosítva, az előtt csak egy út van nyitva, nem a szabad egyezkedés útja, hanem a beolvadás, az alávetettség. Ez az, a minek ellenében én azt mondtam, hogy ez, valamint minden nyilvánított nézete a 67-iki kiegyezésről — most a legújabb versióra térek — homlokegyenest ellenkezik mindazzal, a mivel azt támogatták, mindazzal, a mivel azt fentartjäk; és megegyezik mindazzal, a mivel azt gátolni akarták és most is ostromolják. Hát. t. ház, igen sajátságos, a mit én akkor ugrándozó politikának neveztem, ez a folytonos állásváltoztatás . . . Gróf Apponyi Albert: Soha! Szilágyi Dezső igazságtigyminister: A eonsuli bíráskodásról szóló törvényjavaslat tárgyalásakor. Igen sajátságos ez az álláspontváltoztatás a 67-iki kiegyezésre nézve. Mikor a képviselő úr nemcsak úgy nyilatkozott, hogy nekünk a szoros elzárkózást kell követnünk gyengeségünknél fogva, hanem azt mondja: jogainkat áldoztuk fel, hogy a megmaradtat biztosítsuk; azután, midőn utaltam arra, hogy ez téves, csakis a. függetlenségi párt szempontjából igazolható felfogás; akkor ő azt mondta, hogy nem 1867-ben lett a jogi lemondás, hanem történt a pragmatica sanctioban, úgy, hogy tulajdonképen a lemondás, a csorbítás, a függetlenség egy részének feláldozása a pragmatica sanctio által történt volna ; most újra visszatér arra, hogy 67-ben hoztuk az áldozatokat. Most, t. ház, a képviselő úr a 67-iki kiegyezésnek nemcsak lentartását egyszerűen állítja oda, hanem a legkülönbözőbb alakban beszél a 67-iki kiegyezés körííli feladatáról a nemzeti pártnak. Jászberényben úgy beszélt, hogy vannak megoldatlan kérdések, melyeket a nemzeti aspiratio értelmében meg kell oldani; itt a házban már nincsenek megoldatlan kérdések, hanem elfeledve, a mit előbb a jogokból való áldozatnak nevezett, azt állítja, hogy a 67-iki kiegyezés vívmányokat foglal magában, nemzeti vívmányokat, melyek benne vannak, csak nincsenek megvalósítva. És azután jön a legújabb álláspont, t. i. tegnapi beszédében a képviselő urnak, a hol azt mondta: igen, igen, áldozatok árán lett megkötve a 67-iki kiegyezés; feláldoztunk jogokat, feláldoztunk nemzeti aspiratiokat: fájdalommal, de a kényszerűségbe belenyugodva kell ezt tekinteni és sokkal jobb a nemzetnek nyíltan megmondani és azt a fájó érzést, a nielylyel tekint és néz a kiegyezésre, fentartani benne, de elméjét ennek elismerése mellett kibékíteni vele, mintsem eltagadni az áldozatokat, a melyeket mindenki ért és mindenki érez és nem irigyli azon magyar ember érzését, a ki ezt nem érzi. KÉPVH. NAPLÓ. 1887 — 92. XXVII. KÖTET. Hát ha ebből a különféle felfogások és alkatelemek összeállításából ki akarom vonni én a 67-iki kiegyezésre és egyáltalán a monarchia két állama közti viszonyra t képviselőtársam politikáját, azt körülbelül így látom. 0 azt mondja, fel vannak áldozva jogok . . . Gróf Apponyi Albert: Nem! Szilágyi Dezső igazságügyi minister: Fel vannak áldozva jogos nemzeti aspiratiok, fájó érzéssel — és pedig oly fájó érzéssel, a mely fentartandó — kell, hogy a magyar ember a kiegyezésre gondoljon és azt teszi hozzá, ezt me^ is kell neki mondani, ezt nem kell eltagadni és ezen fájó érzéssel csak elméje, csak belátására való hivatkozással lehet a magyar nemzetet kibékíteni. És ha ez így van és ha mint a képviselő úr hozzáteszi, ezek az áldozatok, ezek a kielégítetlen nemzeti aspiratiok és fájó érzések, fájó lemondások a helyzet kényszerűsége alatt keletkeztek, akkor mi következik ebből? Akkor következik az, hogy vagy azok az aspiratiok olyanok, .melyek a helyzet el múlása folytán megvalósítandók lesznek... Holló Lajos: Lesznek is ! Szilágyi Dezső igazságügyi minister: ... és akkor a 67-iki kiegyezés, a gyenge és erőtlen Magyarországnak, a kényszerhelyzetbe jutott és tulajdonkép legyőzött Magyarországnak egy békekötése, (Úgy van! Úgy van! bal felöl.) melyet egy fájó, kielégítetlen érzet kísér és mely igen természetesen megváltoztatandó akkor, midőn elmúlik az a kényszerhelyzet, mely előidézte. Ez az a felfogás. Én e felfogás helyességéről vagy helytelenségéről nem vitatkozom. Én csak azt hozom fel, hogy mi az, a minek alapján 67-ben a kiegyezést megalkották. Meg yolt mondva, hogy közösügyek voltak és azok 67-ben csak köifílírattak, hogy azokra Magyarország soha olyan befolyást nem gyakorolt, mint a milyet a kiegyezés neki biztosított. Meg volt mondva, hogy a kölcsönös és közös védelem, mely a pragmatica-sanetioból eredt, erőforrása Magyarországnak, biztonságának, fennállásának, nemzeti czéljainak valóságos biztosítása. Sőt az is kiemeltetett, hogy a délibábok politikáját űzi az, a ki az ország erejéhez nem mért, azzal nem adaequált helyzetet akar Magyarországnak teremteni. Mert politikai délibábbal kápráztatja az a nemzet szemeit, a ki ideálokat állít fel, de kijelenti, hogy mert nem létesíthetők, azok megvalósítására nem törekszik. De hova vezet végeredményében a t. képviselő úr ezen, fájó érzésekre való hivatkozása? Végeredményében, nem mondom szándékosan, intézve van maga a pragmatica sanctioban megállapított közösség ellen. Mert ha a kiegyezés, mint ő is hiszi, a pragmatica sanctio kikerülhetlen következménye s ha azt fájó, erősen fentartandó, kielégítetlen 28