Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.
Ülésnapok - 1887-562
\*f§ 502. orgíágfos ülés 1391, október20-án, kedden. egyesítik erejSket a kormánypárt megbuktatá sara. De azt azután az illető pártok magok ítéljék meg, hogy egyes adott esetben helyes politika-e? (Mozgás a bal- és- szélső baloldalon.) Már most, t. ház, ezeket mellőzve, áttérek azokra, a miket t. képviselő úr a kiegyezés tekintetében felhozott. (Halljuk! Halljuk!) Midőn a nemzeti politikának és a készülődő nemzeti pártnak ezen harmadik elemét vizsgálom, valóban kissé zavarban vagyok. Egészen helye sen teszi a t. képviselő úr, hogy itt az offensiva terére lép és meg fogja engedni nekem, ha legelőszőr erre kívánok felelni, és hogy azután visszatérjek amon állításom bizonyítására, hogy úgy is, a mint most felállítja és a mint eddig is felállította, a nemzeti párt programmpontjai közt a 67-iki kiegyezés fölött való őrállás és annak fentartása helyet, nem foglalhat (Halljak! Halljuk!) Hát t. képviselő úr, kapcsolatban azzal, hogy főleg egy nyilatkozatom adott okot arra, hogy bizalmát elveszítse irányomban, a következő passusra hivatkozott, melyet a consuli bíráskodás tárgyalása alkalmából mondottam: (Halljuk! Halljuk!) »Áz 1867-iki törvény egy alkateleme, hogy az abban megírt jogok és a benne szétosztott körök épségben tartassanak. Ez igenis annak egyik igen lényeges alkateleme, de az az alapgondolat, mely az 1867-iki törvényt létrehozta és az a politika, mely azon épül, abban is áll, hogy Magyarország államjogi kötelékben állván Austriával, politikai jogokból érdekeik találkozásánál fogva s mert így mindkét állam java jobban elérhető, találkozó érdek fölött egyezkedhetnek és azért nem szükséges mesterkélt elzárkózási politikát követni.* Midőn, t. ház, én az 1867-iki kiegyezés két alapgondolatát megemlítettem, szorosan és kizárólag azon törvénynek s azon törvény alapját képező felíratnak szavait használtam, úgy, hogy az a hallatlan vakmerőség, a mit a t. képviselő úr említ, nem egyéb, mint a törvény és egyszersmind Deák Ferencz szavainak egyszerű ismétlése, a mint ezt a t. ház meg fogja látni, de sőt a t. képviselő úr önmaga is ugyanezt ismeri el egy később mondott passusával. A 67-iki kiegyezésben benne vannak a közösügyek, ezek meg vannak határozva. De van annak egy másik alkateleme is, a mely bizonyos ügyekre, a melyek nem közösek, — mit ajánl, mire utal? Egyezkedésre. Mi ez? Nem utalás-e egy politikai irányra? Nem utalás-e ezen itt megemlített tárgyak tekintetében ? Pedig csak erről volt szó, t. képviselő úr. Majd a többiről szólni fogok külön. Ugyanezen tárgyak tekintetében egy politikai irány követésére, még pedig milyen követésére utalás ? Megmondja. Mert részint a helyzetnél fogva politikai tekintetekből, részint a két fél érdekeinek találkozásánál fogva czéDzerűbben intéztethetnek el közös egyetértésben. Tehát ez utalás egy politikára, melyet a 67-iki kiegyezés alapján követni kell. Itt bizonyos, még pedig legfőbb értékű tárgyak, különösen a közgazdaság köréből vannak felszámlálva. Már hogy vannak oly érdekek, lehetnek oly érdekek, a melyek nincsenek itt elszámlálva, melyekre nézve mégis, bár nem utal reá a kiegyezési törvény, helyes lehet az egyezkedés, tehetjük ezt mint szabad nemzet szabad nemzettel, önként, országunk javát szem előtt tartva: ezt igenis állítottam és állítom ma is. De kicseréli a t. képviselő úr állításomat, azt mondja, hogy én ily, a törvényben még nem említett ügyek és érdekek feletti egyezkedésnek a törvényből folyó szükségszerűségét állítottam. Ezt úgy, a mint ő nekem tulajdonítja, sohasem mondtam. Ellenkezőleg egészen más az, a mit állítottam és nézetem szerint egyedül helyes. A t. képviselő űr azt állította, hogy minden ügyre és érdekre nézve, mely a 67-iki törvény második felében nem említtetik, még akkor is, ha kétségtelen az, hogy az ország java kívánja az időleges szerződős alakjában való szabályozást, Ausztriával szemben csak egy politika helyes: az, hogy nemzetközi egyezkedésektől, melyek a souverenitási jog valamely kifolyását tárgyazzák, határozottan tartózkodni kell és pedig azért, mert beolvasztási tendentia van; óvakodni kell, mert mi gyengék vagyunk arra, hogy szabadon egyezkedjünk, gyengék vagyunk arra, hogy mint szabadon egyezkedő egyensúlya fél, egyezkedjünk. Ez volt a t. képviselő úr állítása. Ez az állítás tökéletes harmóniában van azzal a másik felfogásával, a melyben azt mondta, hogy joglemondások, jogi áldozatok árán birjuk és reméltük biztosítani a 67-iki törvényben meghatározott önállóságot. Ezek ellenében én azt mondom, hogy a ki abból az elvből indul ki, hogy ez a nemzet gyenge szabadon egyezkedni, hogy akaratát, mint egyenjogú és egyensulyú fél nem érvényesítheti, hogy az tulajdonképen ezen gyengébbnek alávetettségében van, csak színleg fél, tulajdonképen csak meghajlás lehetősége áll előtte; a ki, mint mondám, ebben a meggyőződésben van, annak el kell fogadnia a függetlenségi párt politikáját; (Ügy van! jobb felől.) annak abban a meggyőződésben kell lennie, hogy a legvégzetesebb, legnagyobb ballépés volt Magyarországot Ausztriával kapcsolatba hozni; mert egy gyenge, ha az erősebbel kapcsolatba hozatik és csak áldozatok árán tarthatja megcsonkított függetlenségét, az még