Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.
Ülésnapok - 1887-560
104 660. országos ülés 1891 október lí-én, szombaton. volnánk. Nem is az többé a lényeges kérdés, hogy miért kéri ezt a kormány most; hiszen ez a kérdés már el lett döntve ak ! ;or, a midőn a törvényjavaslat a tegnapi ülés napirendjére kitűzetett, megtámadtuk akkor, de a többség e felett már akkor döntött. A mi körül a kérdés lényege forog, az: az, hogy miért tér el a kormány azon szokástól, hogy az első évnegyedre kérje az indemnityt, miért kívánja azt öt hónapra? (Úgy van ! Úgy van ! a bal- és a szélső baloldalon.) Erre sem a t. előadó úr, sem a pénzügyminister úr, sem az igazságügyminister úr egy árva szóval sem feleltek. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Pedig a mikor mi a budget-jog megcsorbításáról beszélünk, nem magára az indemnityre értjük, hanem épen azon időplusra, a melyre azt minden szükség nélkül kérik, mert mint bátor voltam tegnap is mondani, ha már egy alkotmányos kormány a helyzetnél fogva kénytelen a parlamentnek biztosított jogtól eltérni, ezt csak akkor van joga tenni, a mikor okvetlen szüksége van rá és csakis annyi időre, a mennyire szüksége van. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Tehát első sorban indokolni kell a t. kormánynak, miért kívánja az indemnityt öt hónapra. (Úgy van ! Úgy van ! a bal- és szélső baloldalon) Erre nem méltóztattak felelni. Azt mondja a t. pénzügyminister úr, hogy nem is valami nagy dolog az, a mit kérnek, mert hiszen nem pauschalis összegben, hanem a törvény által előírt rovatok szerint megszabott czélokra kérik; előadta továbbá nagyon tüzetesen, milyen áldozat ez a kormány részéről és azt mondja, egészen más volna, ha restringált butgettel kellene dolgozni, de itt megfordítva áll a dolog. Olyan meghatalmazást kérnek ők, a melyek szerint a kormány kötve lesz az 1891. évi költségvetés rovataihoz, a melyek — mint tudjuk — az 1892. évi költségvetéshez képest sokkal kisebbek, tehát a kormány helyzete nagyon korlátolva lesz, annyira — mint ő magát kifejezte — hogy a kormányzási lehetőség lényegesen meg van nehezítve, hogy ne mondjam íehetetlenítve. No hát, t. ház, ha a kormány helyzete olyan kínossá válik ezen indemnity által, mi következik ebből? Nem az-e, hogy e kínos helyzetét minél rövidebb időre szabja? S akkor annál inkább előáll a minister úrnak az a kötelessége, hogy magyarázza meg: miért kívánja ezt a helyzetet, a mivel a parlament legfontosabb jogát megtámadja, ő rá nézve pedig kellemetlen, sőt mint mondja, majdnem kínos, a szükségen tói kihúzni. Erre még vissza fogok térni egy pár szóval, most pedig, hogy el ne felejtsem, válaszolni akarok a t. pénzügyminister úr beszédének azon részére, a melyben elismerte azt a példát, a melyet Angliából idéztem, de azt mondta, hogy a mi .viszonyainkat nem lehet az angol viszonyokkal, összehasonlítani. Ebben pedig én nem adok igazat a t. minister úrnak. Nem lehet összehasonlítani, de épen azért, mert nem lehet összehasonlítani, következik belőle, hogy nekünk sokkal szigorúabbaknak kell lennünk a budget-jog megőrzésében, mint Angliának. Ne méltóztassanak elfelejteni, hogy a mi budgetunknak egy igen jelentékeny része fölött nem ez az országgyűlés, nem ez a képviselőház dönt, hanem dönt a felett, egy más bizottságnak czímzett, de tényleg törvényhozási functiót végző testület. Tehát ebből az következik, hogy legalább a budgetnek azon része felett, mely e házat illeti meg, félénken őrködjünk és ügyeljünk rá, hogy e jogunk hajszálnyival se csorbíttassék meg. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) A parlamentek hatalma azon mértéktől függ, a melyben a budget-jogokat gyakorolják. (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Nemcsak Angliának, hanem minden más alkotmányos országnak parlamentje, a mely megerősbödött, csakis azért erősbödött meg, mert budget-jogát komolyan, szigorúan gyakorolta. Hiszen tulajdonképen csakis ez az erő van kezünkben ; többé-kevésbbé más országoknak is, de különösen nekünk. Hiszen akkor, ha így volna, a mint az igazságügyminister mondta, hogy az indemnity mellett épen így lehet a budget-jogot és az ellenőrzést gyakorolni, akkor ugyanezt alkalmazhatnák az újonczozásra is. Nálunk ugyanis az újonczlétszám meg van állapítva tiz esztendőre előre és az országgyűlés — igen helyesen — mégis nagy súlyt helyez rá, hogy minden évben külön-külön szavaztassék meg. Hiszen akkor erről még könnyebben lemondhatnánk. A budgetjog nem olyan kicsi dolog, mint a minőnek a t. minister úr fel akarja tüntetni. (Helyeslés balés szélső baloldalon.) A t. pénzügyminister úr, tiltakozva a reactio szó ellen, azt is mondja, hogy az indemnitynek semmi köze nincs a reactiohoz. Magyarázta pedig ezt a gondolatot úgy, hogy azt kérdezte, vájjon milyen értelemben veszem, a reaetio szót? Ha nyelvtani értelemben veszem, akkor igazam van, a mennyiben az aetio reactiot szül és akkor mi vagyunk okai a reactionak. Hát mit kíván tulajdonképen a t. kormány az ellenzéktől ? Azt kívánja-e, hogy ne fejtsen ki actiot? Tehát minden actio, a mit az ellenzék kifejt, oda visz, hogy a kormány reactioval felel? Ez különös vallomás volna. De azt mondja a t. minister úr, ha azonban a reactiot politikai értelemben veszem, akkor kijelenti, hogy az indemnitynek absolute semmi köze a reactiohoz, hogy tud képzelni indemnitys
