Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.
Ülésnapok - 1887-559
559. országos ülés 1891. okt<íl>er 16-án, pénteken. sasára tud hatni, a jövő többség a mienk és akkor majd máskép lesz. (Igaz! Igaz! a szélső baloldalon.) Felkérem a t. kormánynak minden egyes tagját, tegyen annyi fáradságot, az Isten áldása jön reá, menjen ki oda a soroksári Dunaághoz, (Derültség.) nézze meg ott az összekötő vasútnál azt a miseriát, azt a nyomort, azt a bűzhödt levegőt, azt a maláriaszerű kigőzölgést, melyet a t. bölcselkedő kormány Tisza Lajos ministersége alatt 2,300.000 fit kidobásával hozott létre és azután, mikor ezt látni fogja, tegye ide (a mellére mutat) a kezét és azután szavazza meg e felhatalmazási törvényjavaslatot. Ha egy vidéki, egy más országbeli, egy idegen államférfit! eljön ide Budapestre és végigmegyen ezen nyolcz és fél mértföldnyi vizi íiton, a mely Budapesttől Tassig elterül és látja azon miseriát és köznyomort, azt a közegészséget tönkretevő állapotot: ha látja e vidéken a népek pusztulását, a gyümölcsfák terméketlenségét és a földek kimerültségét : azt fogja mondani, nahát én nem tudom, hogy miféle emberekből állhatott az a kormány, a mely ezen dunaág elzárása alkalmával, magával az istenséggel, mert az anyatermészetet az istenség alkotta, daczolni mert. (Nagy derültség.) És kérem, mit csinálnak most is ? százezreknek kidobásával tisztítják azt a döglött Dunát; (Derültség) jobb volna bizony, ha azoknak a békésmegyei lázadást megszüntető dolgoknak keresztülvitelére fordítanák azt a pénzt, mert az nem ér semmit, hanem tessék azt a gátat elvágatni, hadd folyjon az a víz, majd csinál az magának elég kotrást, gőzgéppel annyit kotorni nem lehet. Mióta ez ország fennáll, sem a vármegye, sem az egyházak és községek könyveiben megírva nincsen, hogy a kis Duna mentén, akármi epidémia volt, valaha kolerás eset előfordult volna. Ma ebben az úgynevezett lázas betegségben százával feküsznek az emberek. Á milyen szépen kezdtek e vidéki községek Budapest üdölő helyeiül fejlődni, ép úgy vissszaestek és ott mindennek vége, ott többé nincs tenyészet, ott csak enyészet van. Nohát, t. ház ; a hol az ország kormánya itt a főváros tövében a főváros alatt, oly távolságban, a hova még a budapesti gázfények világossága elhat, tűri azt az állapotot, a mely ott van, a miről a kereskedelemügyi minister úr kegyes volt egyszer meggyőződni, a mikor ott künn járt s ő bizonyára segített, volna a mi siralmas bajainkon, ha át nem adja a vízszabályozási ; és ez nagy szerencsétlenség, hogy kiadta erélyes kezéből, mert hiába, vizszabályozásra hatalmas ember kell, földmívelésre pedig olyan ember, a ki akar is, tud is, mert nem elég az a Dobzse László politikája, hogy csak azt mondja : Dobzse. (Élénk derültség.) Most itt van még a t. igazságügyminister úr. (Derültség. Sálijuk! a szélsőbalon.) Még ma is a fülemben csengenek azok a szép szavak, melyek nyomtatásban jelentek meg a pozsonyi választókhoz, hogy minő nagy reformok fognak történni az újonnan előállott kormány alatt, kivált igazságügyi téren. Akkor a magas Kárpátoktól le Adriáig mindenki abban ringatta magát, hogy lesz igazság, mert meg van írva, hogy legyen igazság. Azonban múlnak a napok egymásután, hullanak a levelek a fákról, a gólyák és a daruk elvándorolnak, (Derültség.) csak egy a baj: hogy az igazságügyminister úrnak a pozsonyiakhoz írt szép szavai is épúgy elmúltak eredmény nélkül. Egy dolgot keresztűlvitt: hogy egy egésztestet hatalmasan szét tudott trancsirozni tizenegy felé; de ott is már az erjedés jelei mutatkoznak, mert már a perrendtartással szemben igényperben megengedte egy hatalmas igénylőnek az érdekében, hogy igazolási dologban makacsság esetében újból igazolással élhet, pedig erre nézve a perrendtartás határozottan mondja, hogy a ki ilyen igényperekben meg nem jelen, ott semmiféle igazolásnak helye nincs. B. Kaas Ivor: Szegeden lígy-e ? i Csatár Zsigmond.* Igen. Nem akartam a helyet megnevezni, de ha már egyszer ki van mondva, hát legyen, igen, ott. Az egész ügyvédi karban ez nagy felháborodást keltett. Van nekik ott egy összejövetelük, a melyen én is megjelentem köztük. Szó volt róla, de ők csak úgy suba alatt a szita alá borítva akarták a dolgot elintézni, kértek, hogy mondjam el a kegyelmes iirnak, hogy ez még se járja. (Hoszszantartó zajos derültség.) En pedig azt mondtam az ügyvéd eollegáknak, hogy ha nem engedik meg a fórumon tudomására hoznom a kegyelmes urnak, a folyosón ugyan nem fogok beszélni róla. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy tet szik tudni, én nem szeretem a főtörvényszékeket a vidéken, mert ez a sógorság, atyafiság, komaság, barátság még sem téveszti el hatását; itt azonban olv magasan voltak az urak és az a sok schreiber mindig figyelt, nem mertek volna olyasmit elkövetni, a mi vagy a törvénybe, vagy más jogszokásba ütközik. Ez megvan, ez az úgynevezett királyi tábla. De a mire nagyon kértem a minister urat és ma is kérem, az nincs meg: t. i. a szenvedő váltóképesség megszorítása. Hogy lehet azt kívánni, hogy oly emberek írjanak alá váltót, kik azt sem tudják, mi fán termett; és elég, ha egyszer aláírták azt, akár vett fel pénzt, akár nem, akár töltötte ki, akár nem, ha gonosz emberek kezébe
