Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-559

m 559. országos ülés 1891* októ)»er 16 án, pinteken. kerül az a szegény munkás ember, minden vagyonától megfosztják. Á váltótörvény, a szenvedő váltóképesség nekünk uraknak való, (Zajos derültség.) urakn&k, iparosoknak és kereskedőknek, a kik bírunk a józan ész minden attribútumával, a kik meg tudjuk előre bírálni, hogy mi lesz a következménye. Itt állok példáként. (Zajos derültség.) Nem tudtam egyszer megbírálni a következéseket és 12.000 forinttal meg lettem nyomorítva. (Derültség.) És kire vetettem? Magamra, miért nem tetszeit nekem előre meggondolni, hogy szegény embernek öt garasos sáltót sem kell aláírni. De egy szegény embernél, a ki nem tudja, átkozza az egész mindenséget, országot, törvényt, mindent a világon. Nem való az szegény embernek. Hát kérem, t. minister úr, a váltóképességen változtatni kell, nem kell az sem a papnak, de az asszonyoknak sem. (Derültség.) De hogyha a gonosz férj elkölti a maga vagyonát, ha a váltót a nő nem írja alá, megmarad a kis női hozomány, így azonban semmije sem marad, mert elviszik az úrét is, az asszonyét is. elmehetnek koldulni. Továbbá a kisebb polgári peres eljárás égbe kiált bosszúért az istenhez. Van-e Magyarországon bagatell per? Ha valaki 49 forintot kér kölcsön, nem fizeti meg az illető adós, beperli az ember, elmegy 3 — 4 óra járásnyira járásbírósághoz. Az adós meg azt mondja: »Hja 49 frt, adok a prókátornak 19-et, majd az letagadj a« és kérem, megesik akárhányszor, hogy a szegény hitelező el is veszti pénzét, mert ő még rá is fizessen arra, hogy prókátort fogadjon és egy krajezár költséget neki meg nem ítélnek. A ki okot szolgáltat a perre, az a következménjekért felelni tartozik. Továbbá arra kértem a minister urat, hogy a kereskedelmi törvényt tanulmányozza, annál rosszabb törvénye Magyarországnak nincs, főkép a. tűzkár- és életbiztosításra vonatkozólag. Méltóztassék elhinni, az országban kevés ember van, a ki ismeri azokat a paragraphusokat, melyek a törvénybe bizonyos tűzkárbiztosító és életbiztosító bankok existentiájának meggyarapítása szempontjából tudva, szándékosan hozattak be. Van annak egy oly gonosz paragraphusa, hogy az a tűzkárbiztosító intézet, ha. akar, ad valakinek veszély esetében kártérítést, ha nem akar, nem ad. Es épen így van az életbiztosításnál. Hiszen erről már többször beszéltem, többször jelzést is tettem. Engedelmet kérek, t. ház, de mikor tudja azt a t. ministerium, hogy törvénybe van iktatva ebeknek a biztosító bankoknak túlságos meggazdagodása és még sem változtat rajta és évenkint ezer és ezer szerencsétj len ember esik azoknak zsákmányul: ez mégis ! olyan helyzet, a melyre itt a ház fórumán rámutatni és a t. háztól orvoslatot követelni érdekünkben áll. Mindaddig, míg ezek nem orvosoltatnak, bocsásson meg a t. kormány, hogyha bizalommal iránta nem vagyunk és javaslatát nem fogadhaljuk el. Vagy menjünk tovább. Én bámulom a t. igazságügyi minister urat, a kinek egész ellenzéki múltja olyan kifogástalan, hogy abban a világon senki nem találhat hibát, mert az o nagy oratori tehetsége, roppant széles olvasottsága mindenkinek élénk emlékezetében van, hogy ő, a minister — az a sok újságíró kiírta — leírt legutóbb a büntetőtörvényszékbez, hogy Zsitvay törvényszéki elnök Fenyvessy Arnold törvényszéki bírónak rosszalását fejezi ki a fölött, hogy a katonai becsületet a polgári becsülettel egyenlőnek tekintette. Ámde én ezt nem hihetem és hogyan is tűrheti a t. minister úr csak egy óráig is, hogy azt a hírt meg nem czáfolják. Kétségbe kellene esnünk, t. ház, hogyha Magyarország igazságügyministerének szájából és agyából jönne ki a szó és a gondolat, hogy különbség van a katonai és polgári becsület közt. Nincs különbség, t. ház; ellenkezőleg: a katonai becsület ez utóbbi mögött áll, mert a polgári becsület keresi meg neki a kenyeret, a mondurt és a kardbojtjot. Azt hallom — és ezek a t. urak így írták ki s ha nem volna így, hát feleljenek ők érte — (Derültség.) hogy a honvédelmi minister átírt az igazságügyministerhez, hogy tiltakozik az ellen, hogy egy törvényszéki bíró kimondja, hogy a polgári és katonai becsület közt nincs különbség. A polgári becsületnek fényesnek kell lenni és a katonai nem lehet ennél fényesebb. Azt írják ezek az urak, hogy csakugyan le is ment f

a rendelet, hogy rosszaltatik az a kijelentés. Én ezt megvallom, nem hihetem. Fel sem merem tenni, hogy megtörtént ez a dolog, nem merem azt hinni, hogy Szilágyi t. minister úr akaratából történt, hanem vannak ott is olyan emberek, a kik a bureaucratia fénykorából jöttek át a ministeriumba és azok adhatták ki a rendeletet. De akárhogy történt a dolog, tisztázni kell. Mert a minister urak nem járnak a nép között, nem hallják a megjegyzéseket, de mi képviselők, a kik ott járunk köztük a falvakon, a pusztán, tudunk mindent és akkor volnánk hűtlenek küldetésünkhöz, hivatásunkhoz, ha ezt a t. ház előtt elhallgatnók. Nem rosszakarat, a mi a szót ajkamra adta, hanem az aggodalom, meggyőződés, tapasztalat. Mindenesetre kérem, méltóztassék ezt most megreparálni.