Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-533

638. országos ülés 1891. Julius 17-én, pénteken. 79 minden évben a megye rendelkezésére boesátotta tiszti állását és a megye minden évben rendben találván az 'ó dolgait, számadásait és administrationalis tevékenységét: őt mindig egy évre tovább megmarasztotta. Midőn azonban egyikmásik tisztviselő kijelentette, hogy tovább szolgálni nem kíván, akkor állt elő a tulajdonképeni választás. A tisztikarnak ez az évenkinti megújítása tehát nem volt választás, hanem a mint a régi időben, sőt újabban is kifejezték: marasztás. A mikor választásra került a sor, akkor az igenis megtörtént a választásnak minden formái közt, megtörtént pedig úgy, hogy a főispán értesíttetvén arról, hogy ez vagy az a tisztviselő nem marad meg vagy elmozdíttatott : kitűzte a tisztújító széket. Itt természetesen a jegyzőkönyvek nem sorolják fel, hogy azután mi történt, egyszerűen csak rátérnek a választásra, de egyes választási esetek illustrálják, hogy az miként történt. A főispán előterjesztett vagy mondjuk: kijelölt öt-hat egyént s ezek közül a megye közönsége vagy egyhangúlag vagy szótöbbséggel választott. Erre azt mondják, hogy íme itt van a főispán kijelölési joga. De ez nagy tévedés, mert egyes esetek mutatják, hogy az a főispáni kijelölés nem volt egyéb, mint helyes mederbe terelése azon választási gyakorlatnak, hogy miután a törvény szerint a megválasztott köteles volt a választást bírság terhe mellett elfogadni és egy ideig szolgálni, ezen esetek ne ismét lődjenek. Már pedig, hogy ezek ismétlődni szoktak úgy az alispán, mint a szolgabíráknál, az bizonyos, mert igen sok eset van a jegyzőkönyvekben — de az általam idézett Szirmaynak könyvében is található több eset — hogy az alispán a választást nem fogadta el s a megye jegyzökönyvében kimondatott a bírságolás. Más helyeken is fordult elő, hogy az illető szolga bírák nem fogadták el a választást és kimondatott rájuk a bírságolás; hogy tehát ezen esetek ne ismétlődjenek, a megye közönsége, illetőleg a választó nemesség azon egyéneket hozta jelölésbe, a kikről bizonyos volt, hogy a választást el fogják fogadni. Ez volt a kijelölésnek közjogi értelme és közjogi magyarázata, Volt azután egyéb is, a mi itt tekintetbe jő; mert a XVII. században, a vallási villongás korában a nemesség sok helyütt majd a catholicus, majd a protestáns fél többségben lévén, igyekezett a maga felekezetéből jelölésbe hozni és megválasztatni a tisztikart. Az ilyen esetek világosítják fel a főispáni eandidatio nak igazi értelmét. Megtörtént az eset 1661-ben, hogy Hevesmegyében Pálífy Tamás püspök-főispán, akkoriban felekezeti szempont lévén irányadók, protestáns felekezetűt nem candidalt. Megtörtént; de történt is utána mi? Alispánról volt szó. A megye közön ége — természetesen annak többsége — kivonult a megyeteremből és kijelentette, hogy míg ez a választás meg nem semmisül, addig a közügyekben részt nem fog venni; mert ez igazságtalan, helytelen, törvénytelen eljárás. És mi történt? Kezemben van az egész levele Fálffy Tamás püspök-főispánnak. (Halljuk! Halljuk!) Igen szép levelet írt a megye közönségéhez, kérleli őket, (Halljuk! Halljuk!) hogy jöjjenek még egyszer s miután üzengetésekre e megye közönsége nem adott semmit, írásban kéri: »Ha attól tartanak ő kegyelmök, hogy továbbra is ez a mostani eandidatio marad— úgymond — hiszen már revocáltam volt, mindazonáltal recognossálják ő kegyelmök azt is, hogy azután nyomban ajánlottam magamat, hogy mind a két félből egyaránt candidálok. Ha ennek kegyelmetek meg nem hisznek, hát ezen ajánlásomat jelen levelemben repetálom.« Világos dolog tehát ebből az, hogy az alispánra nézve is — pedig ott még több joga lehetett volna a eandidationalis jogot igénybe venni — s még ott sem történt. De történtek más esetek is. így p. o. Hevesmegyében a főispán a szolgabírák választásánál azon nézetét fejezte ki, hogy egy helyre — ez nem így van a jegyzőkönyvben, de következtetni lehet erre a végeredményből — hogy egy helyre az ő jelöltjét válaszszák meg és nem azt választották, hanem megválasztották Mocsáry Jánost, a mi Mocsáry Lajosunknak egyik ősét. »A megye közönsége — a jegyzőkönyvben ez foglaltatik— küldöttség útján tudatta a főispánnál, hogy ne apprehendáljon ezért főispán ő nagysága, mert a választás a Rendek szent és sérthetetlen joga s ettől a Rendek nem térhetnek el.« Világos tehát, hogy ezen században a Rendek, vagyis a megyei közönség választási jogukat fenn tudták tartani. (Úgy van! a szélsőbalon.) Volt eset, a mint ezt jegyzőkönyvbe foglalva találjuk, hogy a közgyűlésen előterjesztetvén a eandidatio, az visszaútasíttatott a főispánhoz, hogy bizonyos egyént abból törüljön ki és tegyen bele egy más egyént, a mi a további jegyzőkönyv szerint megtörténvén, a választás végbement. Azt gondolom, t. ház, hogy ezen esetek tisztán és világosan bizonyítják azt, hogyha az 1848. előtti administiatori világban történtek is esetek, hogy egyes megyékben a főispánok hatalmukba ragadták e jogot: az nemcsak a régibb törvényeknek nem felelt meg, a mint már világosan kimutattam; hanem a megyék azon időben gyakorolt érklinezésének sem felelt meg. (Úgy van! a szélsőbalon.) Még csak e^yet akarok megjegyezni. (Halljuk!) A ministerelnök úr azt is érintette, hogy például a megyei jegyzőket és más személyeket a főispán maga nevezte ki. Ez sem így áll. (Úgy van! a szélsőbalon.) Lehet, hogy egyes