Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-532

532. országos ttles 18öl. Julius 16 án, •sutőriökőii. 71 határain belüli iskolákban a közoktatás nyelve a magyar legyen.« Ajánlom a t. ministerelnök úrnak és a t. pártnak figyelmébe, hogy vájjon nem fejlődött-e azon korban a nemzeti érzület, a mely alatt a megyék utasításaikat adták, hanem csak azon korban, mely azután a parlamenti kormány alatt keletkezett? {Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem szólok, t. ház, a sziavon megyékről, melyek magyar vármegyéknek tekintettek, de mint külön megyék küldöttek követeiket az országgyűlésre. Nem szólok arról, hogy mi történt ezekkel; de HorváTörszágra, a melyek kiegészítő, kapcsolt része volt Magyarországnak, önök, azaz az 1867-iki törvények megalkotói, oly törvényt alkottak, a mely szégyenletes úgy Magyarországra, mint, a magyar nemzetre. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon') Én részemről nem engedném meg ugyan, de hát engedtessék meg, hogy egy oly csekély része az országnak a maga nyelvén írhasson fel, a nagy anyaországhoz, Magyarországhoz; de már, hogy az a nagy Magyarország ne írhasson neki a maga magyar nemzeti nyelvén, hanem kénytelen legyen amannak nyelvén visszaírni: abba én a nemzeti érzület és az alkotmány — bocsássák meg — az ész előtt soha nem igazolható visszaesését találom, (Helyeslés a szélső baloldalon.) melyet én egyébiránt meg tudok magyarázni. (Halljuk! Halljuk!) Ezt a törvényt megalkotta az 1861-iki felíratok alapján választott törvényhozó testület, tehát nem azon az alapon alkotta meg ezt a törvényt, a melyen megválasztatott. És miért hozta meg? Mert tudta, hogy máskép meg kell buknia a kiegyezésnek az első országgyűlésen. Az a törvény nem a nemzet szívéből alkottatott meg. Hiszen menjenek önök végig a szavazatokon : nemcsak 1868-ban, de később is hányszor volt a kormánynak szüksége a horvát segédszavazatokra. Mintán pedig az sem volt elég, megalkottatott az 1868: XLIV. nemzetiségi törvény, mert akkor a nélkül nem lehetett volna föntartani az 1867-iki kiegyezést. Nézzük meg az országgyűlési naplókat, hányszor volt csak 2 — 3 szavazattöbbségük, hányszor csak 8 és szavazott 6—7 minister, 6—7 államtitkár. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Nem mutatja-e hát ez, hogy miért kellett e törvényt meghozni ? Mert mit mond az 1868: XLIV. törvény 14-ik szakasza? »Az egyházközségek, egyházi felsőségeik törvényes jogainak sérelme nélkül, anyakönyveik vezetésének s egyházi ügyeik intézésének, nemkülönben — az országos iskolai törvény korlátai között — iskoláikban az oktatásnak nyelvét tetszés szerint határozhatják meg.« Nem olvasom fel a többit, hasonló ehhez, hasonlítsák össze önök. Az a követutasítással alakult országgyűlés tehát megalkotta azt, hogy ue legyen viszály többé az egyházakban az anyakönyvekre nézve, azok magyarul vezettessenek, a mint azt az állam igazi érdeke megköveteli. És íme az 1868-iki törvény már szabad tetszésre bízta ezt, szabad volt a vásár a legcsekélyebb biztosíték nélkül. (Igaz! úgy van! a szélső baloldalon.) Nem mulaszthatom el egy évekkel ezelőtt megtörtént esetre emlékeztetni. Egy, a nemzetért lelkesülő ágostai hitvallású egyházkerület kérvényezett a házhoz, mert látták, hogy addig, a míg a törvény törvényes erőben van, addig azok a községek is, melyek nem viseltetnek, vagy legalább úgy vitetnek, hogy ne viseltessenek a magyar nemzet iránt kellő tekintettel, az egyházi anyakönyveknek magyarul való vezetése iránt kérték a házat, javítsa a törvényt, állítsa helyre. És mit tett a kormány, az előző kormány ? Semmit. De kérdem a kormányt: nincs-e ideje, nem mutatkoztak-e már a múlt, az előbbi években jelenségek, hogy a magyar állam kormányának nemcsak figyelembe kellene ezt vennie, hanem segélyére kellene lennie nemcsak azon egyházaknak, a melyek kérik a törvényhozás rendelkezését, hanem valamennyire nézve vissza kellene állítani az anyakönyvek vezetésére nézve is a magyar nyelvet törvényes jogába. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem folytatom tovább, t. ház. Mindazokat, a melyek a nyelvre nézve az 1868-iki törvénybe úgy vannak beírva, ha az állam egységes magyar állam akar lenni, nem mondom, hogy mindazokat, a mik az 1867-iki törvényben vannak, el kell törölni, de vissza kell állítani az 1832/1836-iki, 1840-iki és 1844-iki országgyűlések rendeleteit, különben ezek nélkül a magyar nemzet egységes soha nem iesz. (Úgy van! a szélső báloldalon.) És legyen szabad még az előbbire, HorváTörszágra vonatkozólag felolvasnom azt a nagy különbséget, hová fejlődött 1867. óta és hol volt az előtt. Nyissa fel a törvénykönyvet bárki és ott fogja találni az 1741 :LXI. törvényczikkben a következőket, latinul vau, bátor leszek magyarra fordítva felolvasni, bocsánatot kérek, ha netán egyes szót helyesen nem tudnék rögtön lefordítani (olvassa) : »Dalmácziának, Horvát- és Szlavonországoknak született fiai a magyarok elnevezése alatt foglaltatnak.« Tehát hol volt Magyarország akkor, midőn a horvátok, dalmátok és sziavonok maguk követek által kérték a magyar országgyűlést, hogy őket magyarokúi tekintsék és magyaroknak nevezzék. Megengedem, hogy ehhez bizonyos anyagi érdek is járult, de ez nem változtat a dolgon

?i A törvény szövege pedig így hangzik: 3 »Ő királyi Felsége legkegyelmesebb hozzá-