Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.
Ülésnapok - 1887-552
506 552 * országos ülés 1891. augusztus 14-én, pénteken. helyesen van. Ez elvnek csak consequentiát kellett volna levonni és akkor helyes lett volna a jelentés. De épen, mert az indokolásban oly elvek vannak indirecte kimondva, melyek veszélyesek : a conclusioban a kisebbség véleménye egyetért a többségével, de az előzményekben nem. A jelentésben méltóztattak azt az elvet proclamálni, hegy a feleletre vonás csak akkor nem jogosult, ha a házszabályokban gondoskodva van arról, hogy a jog, az egyéni becsület stb. meg ne sértessék. Már most kire méltóztatik bízni annak megbírálását, hogy a házszabályok erről elegendően gondoskodnak-e? Nem rég készítettük az új házszabályokat s azt mondtuk, hogy elégségesek. Ma a mentelmi bizottság azt mondja, hogy több kell. Ez hát alanyi felfogástól tétetik függővé. Csináljuk meg tehát az úgynevezett szigorított házszabályokat és ha példáiíl minden szónok mellé guillotint állítanak s nem tudom, kinek kezébe teszik a zsinórt és ha oly szót talál kiejteni, a mely nem fér meg a szólásszabadsággal, leesik a guillotin: mégis azt mondhatná egy kivííl álló : ez még nem elégséges házszabály, mert azt a guillotint meg is kell köszörülni; mit tesz az, ha leesik és nem vágja el a nyakát, éu fogom provocálni és agyonlövöm. Hol van ennek határa ? Ily dolgokat még sem lehet egészen komolyan helyeselni; még sem lehet azt mondani, hogy bárkinek saját tetszésétől és felfogásától függjön, hogy elegendően gondoskodik a házszabály az illetőről. Ennek egyedül egy bírája van: az, a mit mondtam, a ház saját erkölcsi kötelessége, hogy a házszabályokban úgy gondoskodjék, hogy a tárgyalás az ő méltóságának, az illemnek és a jogtiazteletnek megfeleljen. (Élénk helyeslés a hal- és szélső haloldalon.) De bármiképen is ezt feltételül kitűzni annyit jelent, mint nemcsak kitolni a mentelmi jogot, a mint azt Choriu Ferencz t. képviselő úr mondta; hanem tisztára ki is dobni a házból. (Helyeslés a hal- és szélső haloldalon.) És hogyha mi ezt bírálat tárgyává, teszszük, én nem tartom azt, hogy a házszabályok ma elegendően nem gondoskodnak. Ha valaki az illemet sérti vagy a ház tekintélyét, méltóságát sértő dolgot mond, ott van az Elnök: rendreútasítás; ha ez nem elég, ennek ismétlése, jegyzőkönyvi megrovás stb. Már most kérdem: szükséges-e ma külön paragraplms arra, hogy magánbecsületet nem szabad megtámadni?! Vagy oly férfiak ülnek-e e házban, kik ezt az illem fogalma alá tartozónak nem tekintenék ? (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) De ezt annál kevésbbé lehet a mostani mentelmi ügygyei kapcsolatba hozni, mert nem akadt még önök közül sem senki, a ki azt nem mondta volna, hogy ha igaz az, a mi állíttatik: akkor a vélemény correct volt; annál kevésbbé pedig azért, mert a házban mondottaknak elég őre a t. elnök úr; senki pedig Ugron Gábort szavaiért rendre nem utasította, senki nem kívánta, hogy rendreútasíttassék. (Igaz! Úgy van! a szélsőhalon.) De méltóztassék tekintetbe venni, hogyha ily- módokból bele megyünk a házszabályok kijavításába, hol lesz ennek határa? (Helyeslés a szélső haloldalon.) Más részről azt is méltóztassék szem előtt tartani, hogy az az elégtételadás és az, hogy valakinek integritása mint férfmé és tiszteletre méltó egyéné megmaradjon, mindig az illető testület, vagy az illető körben rejlő fogalmaktól függ. Ha egy házszabályban ki van mondva, hogy ha valaki bárki ellen követ el sértést, rendreútasíttatik, hogy a ház megrovására érdemes, sőt mint történt, a ház előtt bocsánatot kérni köteles: sokkal jobb elégtétel adatott, mint bármivel a világon; és akkor ne méltóztassék a dolgot úgy állítani oda, mintha az volna az egyedüli mód, hogy álljanak ki, azután néha meglövik egymást, néha nem. (Tetszés a balés szélsőbalon.) Én azt a dolgot, hogy feltételtől teszszük függővé az immunitást, a szólásszabadságot, a szólósszabadság miatti sérthetetlenséget, olyannak tartom, a mely a legnagyobb hiba a többség jelentésében. (Helyeslés a szélsőbalon.) Ép oly hibának tartom azt, ha kivétel állapíttatik meg az immunitás alól, ha az mondatik: ha magánszemély, katona, tisztviselő, vagy egy szóval nem hatóság támadja meg a képviselőt, az a mentelmi jogot többé nem sérti, itt a sérthetetlenség megszűnik, itt kivételnek van helye. Ezen kivétel tekintetéből nem akarok az úgynevezett gyakorlatra hosszabban kitérni, mivel ez a kivétel ép az úgynevezett gyakorlat alapján tétetik meg, a mit beszédem elején már jellemeztem. De azok után, miket Apponyi Albert t. képviselőtársam mondott, ez a gyakorlat eléggé illustrálva van és én csak azt jegyzem meg, hogy a t. bizottság jelentésében ezen gyakorlat czímén mi mondatik. A jelentés azt mondja (olvassa): »Minthogy a képviselőház még oly esetekben is, a midőn a mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozólag hivatalos bírói megkeresések útján elébe került iratokból tudomást szerzett arról, hogy a ház tagjai egymástól, vagy a házon kívül állók a ház tagjaitól, a házban mondott, sértőnek talált nyilatkozatokért elégtételt követeltek, a mentelmi jog szempontjából intézkedni szükségesnek nem talált; minthogy végre a mentelmi bizottság a tényállás megvizsgálása után azon meggyőződésre jutott, hogy Uselac cs. és kir, százados csakis az ő személyére vonatkozólag mondott, általa sértőknek talált kifejezésekért kívánt elégtételt« : ez a kettő oka annak, hogy
