Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-540

540. országos ülés 1891. jnlius 28-ftn, kedden. 261 jünk e mozgósításnak, ennek a nagy momentumnak, mely Damocles kardként lebeg felettünk ; csak ágy mehetünk neki biztossággal, ha megmarad a nemzetben nemcsak a lelkesedés, hanem a közügyekben való jártasság, nemcsak a szabadságszeretet, hanem a rouíine a köztigyek szolgálatában. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezekben akartam elmondani nézeteimet, tekintve azt, hogy e szakaszban van benne a kérdés veleje, a választás vagy kinevezés kérdése. Nem terjeszkedtem ki a kérdés elméleti oldalára, hanem foglalkoztam azon gyakorlati indokokkal, a melyeket, hogy miattok be kell hozni az államosítást, a ministerelnök úr előadott és a melyekhez Apponyi Albert képviselő úr csatlakozott. Ezek után kijelentem, hogy az 1. §-t nem fogadom el. (Helyeslés a szélső baloldalon. Felkiáltások : Öt pereset kérünk!) Elnök (csenget) : Ki következik ? Madarász József jegyző: Ádám Sándor! Ádám Sándor: T. képviselőház! Sokszor hallottam, hogy nyilvánosan beszélni igen nehéz, különösen ha nincs belegyakorolva az ember, különösen pedig nehéz itt, a hol sok okos fő tekint az emberre; de nehéz küiöuösen azért, mert az egész ország szeme ezen testület felé fordul, honnan a szónoklatokat hallja. Ennek daczára, hogy mégis szót emelek e szakasz tárgyalása alkalmával, teszem azért, mert a választóközönség nem azért küldött ide, hogy hallgassak, hanem hogy észrevételeimet elmondjam, ha valamely dolgot nem tartok helyesnek. Másrészről pedig szót emelek azért is, mert egyszer csak mégis túl kell esni az ú. n. szűzbeszéd nehézségein s ha egyszer már átléptem e küszöbön s túlestem ezen a nehézségen, azt hiszem, hogy ha tényleg nem is leszek erősebb, mégis erősebbnek fogom magamat érezni, habár a parlamenti vitatkozás fegyverének forgatásában nem is vagyok annyira jártas. (Halljuk! a szélső baloldalon.) T. ház! Azt mondja egy példabeszéd, hogy hallgatni arany, beszélni csak ezüst. Ez sokszor csakugyan így van és lehetséges is, hogy a t. túloldal hallgató tagjainak a jutalma talán aranygyapjú vagy aranykulcs lehet. (Derültség a szélső baloldalon.) De daczára annak, hogy az arany valutáról még csak álmodozunk, méltóztassanak nekem megengedni, hogy már deuiocraticus véralkatomnál fogva is inkább ragaszkodjam a democratieue ezüsthöz, habár az én beszédemért talán ezüst sem lesz a jutalmam. (Tetszés a szélsőbalon.) A túloldalról, hallani ugyan nem volt szerencsém, de olvastam Beöthy Algernon t. képviselő úr beszédét. 0 megtörte a mély csendet és én igen örvendek rajta, hogy elolvashattam beszédét, mert legalább módot adott arra, hogy ahhoz a nagy beszédhez hozzászólhassak. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon.) Azt mondja a t. képviselő úr, hogy az ezen padokról elhangzott és objective szólva, annyi érvet és igazságot magában foglaló beszédek nem voltak alkalmasak arra, hogy őt a czím helytelenségéről meggyőzzék. En megfordítom a fegyvert s azt mondom, hogy a túlsó oldal nagy hallgatása engem sem győzött meg az első paragraphus helyességéről. (Helyeslés a szélsőbalon.) Vagy fordítsunk még egyet a dolgon és vegyük figyelembe azt a másik példabeszédet, hogy a ki hallgat, az beleegyezik. Én a túloldali képviselő urak hallgatásából arról vagyok kénytelen meggyőződni, hogy ez a törvényjavaslat nem helyes, mert ez az oldal mindig annak rosszaságát hangoztatja, a túloldal pedig folyton hallgat. (TJgy van ! a szélsőbálon.) T ház! A mikor én még ezelőtt tiz évvel szerencsés voltam a császár katonája lehetni, — most büszkén nevezik így magukat, én ugyan nem voltam büszke rá — akkor egy jámbor tót gefreiter atyai gondoskodása alá helyeztek. Ez a jámbor tót gyerek, hol tótul, hol németül, igazi buzgalommal igyekezett velem megismertetni a hadi tudományokat s őszintén legyen mondva, nem rajta múlt, hogy uem lettem generális jelölt, hanem megmaradtam közönséges polgárembernek. De ez a gefreiter megtanított engem egy dologra, nagyon jól megtanított a praesentirozásra, mely akkor, mikor én szolgáltam, még létezett; azóta, úgy hallom, okosabbat találtak ki nála. Úgy megtanított a praesentirozásra, hogy mikor néhanéha megdicsért a jól kivitt ausführungokért, azt kezdtem hinni, hogy mégis csak lakhatik bennem valami katonai tudomány, de végre mégis arról győződtem meg, hogy evvel a praesentirozással a muszkát mi nem fogjuk megverni. Ezt egyszer meg is mondtam a kapitányomnak, de ő ezt nem akarta elhinni, sőt ezért a nagy vakmerőségemért, hogy ezt kimondani mertem, három napi kaszárnya áristomot defilirozott a nyakamba. Lehet, hogy ekkor szülemlett meg bennem az az elhatározás, hogy leteszek a zöld tollas kalap utáni törekvésről. En most, t. ház, úgy ítélem meg a túloldal magatartását, hogy itt commandiroznak, a túloldal praesentiroz, vagy hallgat, mert nem szabad beszelnie, azt hivén, hogy majd bennünket ezzel a muszkát rémítgető fegyverrel íog legyőzni és meghódítani. Csakhogy én ezt nem hiszem. Én annak, hogy azon meggyőződésre jutottam, hogy nem vagyok katonai talentum, köszönhetem azt, hogy a t. ház tagja lettem s engem választóim elküldöttek azért, hogy protestáljak, óvást emeljek és a legh tározottabban tiltakozzam a tárgyalás alatt levő szakaszok ellen, me-