Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-539

539. országos Blés 18M. Julius 25-én, szombatén. | ] 5 pítsuk, vájjon a jelen vita mely kérdés körül I forog, mert az igen t. képviselő úrnak tegnapi , beszéde arra enged következtetni, hogy ő a kérdést akként veti fel: vájjon a választásnak vannak-e előnyei a kinevezés fölött, vagy ennek a fölött? Szerintem azonban nem ez a kérdés ; hanem az: megmaradjon-e Magyarországnak nemcsak a törvényhozás, de a törvények végrehajtása körüli önrendelkezési joga, vagy pedig ezen jog a kormányhatalom részére eonfiscáltassék; igen, vagy nem ? Ha elismerem is azt, hogy a tisztviselők választása, vagy kinevezése eminens kérdés, mindenesetre állítom és úgy vagyok meggyőződve, hogy ezen kérdés, a főkérdésnek csak egy fontosabb része. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Megvallom, hogy tudok képzelni önkormányzatot épen ügy kinevezett, mint választott tisztviselőkkel. Ha tehát az a kérdés — mint a hogy szerintem az — hogy az önkormányzati rendszer Magyarországon az egész vonalon továbbra is fentartassék-e, vagy nem; vagyis, ha nem az a kérdés, hogy mi helyesebb: a kinevezés, vagy pedig a választás, akkor az igen t. képviselő úr érvelésének legnagyobb része érdem nélkülivé válik, inert nem az alapkérdéssel foglalkozik. A második kérdés, mely szerintem megállapítandó, az: vájjon a jelenlegi választási rendszer bír-e azon kellékekkel, hogy a most választott tisztviselők a lényegben csakugyan választottaknak nevezhetők, vagy sem; avagy a mostani választás nem álczázott, leplezett kinevezés-e? Azt hiszem, a válasz erre is alig lehet kétséges: mert tudjuk, hogy a főispánok eandidationalis joga annyira meghamisította a választás tényét, hogy azt többé választásnak mondani sem lehet. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) De tudjuk azt is, hogy a választott testületek, a törvényhatósági bizottságok összetétele olyan, hogy az, azok valóságos akaratát sohasem engedi érvényre jutni. (Igás! Úgy van! a szélsőbalon.) Ha tehát a választott tisztviselők ellen érvelünk, szerintem helyesen nem érvelhetünk úgy, hogy érvelésünket a most választott tisztviselők cselekvényeiből, a jelenlegi viszonyokból kifolyólag merítsük, (Igaz! Úgy van! Helyeslés a szélsőbalon.) A harmadik kérdés az — s ennek tisztázását igen fontosnak tartom — vájjon önkormányzatnak nevezhetjük-e azon rendszert, a melyet a törvényjavaslat ezen czím alatt kínál s nálunk meghonosítani akar? Azt hiszem, t. ház, hogy ez iránt gr. Apponyi Albert igen t. képviselőtársamnak önmagának is kételyei merültek íöl; mert beszédének egyik kitételében az önkormányzatot szűkebb és tágabb önkormányzatnak nevezi. Megengedem, hogy valaki arthatja önkormányzatnak azt az önkormányzatot, melyet ezen törvényjavaslat másik része önkormányzatnak nevez; de hogy az semmi kellékével nem bír azon önkormányzatnak, melyet történetünk és közjogunk ismer, kétségtelen, mert hiszen teljesen nélkülözi azon főkelléket, melyet én az önkormányzat »sine qua non«jának tekintek, vagyis a tisztviselőkkel való rendelkezést. Ezen törvényjavaslat barátai megnyugvást találhatnak talán abban, hogy a rendelkezési jog a felügyeleti joggal substituáltátik s az az önkormányzati testűlet, melyet a t. képviselő úr tegnap még mindig vármegyének nevezett, bizonyos ügyekben — például a közigazgatási bizottságban — másodfokúlag határoz és ez által közvetve a közigazgatási ügyeknek másodfokú ellátására befoly. Én azonban a felügyeletben az önkormányzatot egyáltalán nem keresem, de nem is találom: sőt tovább megyek: az önkormányzati testületet a felügyeletre teljesen alkalmatlannak tartom azon indokból, mert hiszen bizonyos speciális esetekre csak az ügyelhet fel, a kinek tudomása van azokról a meghagyásokról, a melyek szerint azon speciális esetek elintéztetnek. Már pedig, hogy a vármegye miként szerez ezekről magának tudomást, azt ez a törvényjavaslat egyáltalán nem mondja meg. Én úgy vagyok meggyőződve, t. ház, hogy az, a mi ebben a törvényben önkormányzat néven contempláltatik, lehet humanitárius intézmények ápolása, lehet társas összeműködéí bizonyos czélokra, melyeket a törvény különösen meghatároz, de önkormányzat semmi szín alatt nem lehet. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Engem ebbeli meggyőződésemben még az sem ingat meg, hogy a törvényjavaslat szerint a leendő vármegye politikai dolgokkal is foglalkozhatok, mert a politikai dolgokkal való foglalkozást szorosan véve az Önkormányzathoz tartozónak nem is tartom. A politikai dolgokkal való foglalkozás a magyar vármegyének egy szükséges tulajdonsága a közszellem, a közegyetértés kifejtésére, de magának az önkormányzatnak egyáltalán nem szükséges attribútuma. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De ezen politikai dolgokkal való foglalkozásnak értelme akkor volt, mikor az a követek küldésében tényleges kifejezésre jutott. Azt hiszem tehát, hogy azok, a kik a vármegyének ezen új átalakításában is többé kevésbbé mégis csak meg kívánták tartani a lényeget, nagyoi helyesen cselekedtek, midőn a főrendiházi törvény alkotása alkalmával azon indítványt tették, hogy a főrendiházba a vármegyék is küldjenek képviselőket. Ez által nyei't volna, úgy szólván, practicus kifejezést az önkormányzatnak azon joga, hogy politikával foglalkozzék. De ha ez